Aláírták a kapuvári városbelső megújítását lehetővé tevő kivitelezői szerződést. A tízezres lélekszámú rábaközi kisvárosban több mint fél milliárd forintot költenek idén a városcentrum rekonstrukciójára.
A radikális weboldal csütörtök éjjel órákra elérhetetlenné vált. Pletykák szerint az Anonymous-csoport csapott le a nyíltan zsidó- és cigányellenes honlapra.
Nyertest hirdetett az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírói nyugdíjszabályok nyomán júniusig megüresedő 129 bírói álláshelyre kiírt pályázatokon - írta pénteki számában a Népszava.
Folyamatosan csúszik a víz felé a Mosoni-Duna partján álló, győri céltorony. A 13 éves létesítmény ugyan nem balesetveszélyes, de azért aggasztó a betonépület mozgása.
Modern rabszolgaságként jellemezte egy a Hír24-et felkereső BKV-s vagyonőr jelenlegi munkáját. Szerinte embertelen és törvénytelen körülmények közt dolgoznak. A szakszervezet tud a gondokról, megoldás azonban egyelőre nincs.
Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben az Internet Marketing Akadémiát. A kamara székházában a virtuális reklámeszközökről, és azok hatékonyságáról beszéltek a szakavatottak.