Belföld

Mocorog a céltorony a Mosoni-Dunán

Folyamatosan csúszik a víz felé a Mosoni-Duna partján álló, győri céltorony. A 13 éves létesítmény ugyan nem balesetveszélyes, de azért aggasztó a betonépület mozgása.

13 éve, az 1999-es maratoni kajak-kenu világbajnokságra készült az a céltorony, melyet ma napi rendszerességgel használ a vizisport egyesület. Építésekor a város önkormányzata 47 millió forinttal támogatta a beton létesítmény megszületését, ami sajnos azóta is csúszik a víz felé. Az üzemeltető Győr-Szol Zrt.-nél tudnak a torony gondról, a szolgáltató folyamatosan méri a szerkezet mozgását, ami szerencsére csak néhány millimétert jelent.

A probléma gyökere a vízben keresendő, vélhetően a Moson-Duna szintjének ingadozása miatt mocorog a lelátó. „Veszélyről semmiképpen nem beszélhetünk, nekünk is vannak az épületben vendégszobáink, öltözőink, tanácskozótermünk, tehát folyamatában használjuk a létesítményt. Hatalmas betontömbökből áll a szerkezet, és bár nem vagyok szakember, úgy vélem, csak kezdeti elmozdulásról lehet szó” – így nyilatkozott a torony kapcsán Sztanity László, a Graboplast GYVSE vezetőedzője.

Hogy mi lehet a csúszás pontos oka az még rejtély, ahogy az is, hogy mekkora összegre lenne szükség a folyamat megállítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik