Belföld

Mesterházy 2014-ben kormányt váltana

Mesterházy Attila szerint a Fidesz kormányzásának félidejéhez közeledve elvesztette a többség bizalmát, mert képtelen volt biztonságot teremteni. Az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja csütörtöki évértékelő rendezvényén azt mondta: az MSZP 2014-re elég erős lesz a kormány leváltásához és elég felkészült a kormányzásra.

A szocialista politikus szerint a Fidesz azért győzött 2010-ben, mert felelőtlen és demagóg ígéreteket tett, de ezért is bukik majd meg. Az MSZP nem követi el ugyanezt a hibát – mondta Mesterházy, hozzátéve, hogy a szocialisták május 1-jén nyilvánosságra hozzák szakpolitikai programjukat, majd a lehető legszélesebb körben megvitatják azt.

A Fidesz el fog tűnni a hatalomból, de az általa okozott gondok itt maradnak, és azokat a következő kormánynak kell orvosolni. Az MSZP ellensége nem a kormánypárt, hanem a reményvesztettség és az apátia. Ezért a kormányváltás érdekében a választásokig hátralévő időben meg kell teremteniük “a változás szövetségét”, amelyben helyük van a demokratikus ellenzéki pártoknak, civil szervezeteknek és mindenkinek, aki változást akar – jelentette ki Mesterházy Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik