Belföld
Csak a bérek összesen 1,7 milliárd forintot tesznek ki, erre jönnek még az egyéb juttatások.
Szombaton reggeltől délutánig az M3-as autópálya két fővárosi szakaszán is forgalomkorlátozásokra kell számítani.
2015. 01. 22. 11:00
Hárommillió forintra perli Vida Ildikó Horváth Andrást jó hírnév megsértése és becsületsértés miatt. Szerdán nyújtották be az eljárást a volt adóellenőr ellen.
Öt civilszervezetnél – három alapítványnál és két egyesületnél – folytat törvényességi vizsgálatot a Fővárosi Főügyészség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kérelme alapján.
2015. 01. 22. 09:39
Mindez a csütörtöki képviselő-testületi ülésen kiderülhet, amelyen Karácsony Gergely PM-es polgármester egy fideszes alpolgármestert szeretne megszavaztatni.
Azok a plázák, amelyekben nincs mozi, nem biztos, hogy kinyitnak vasárnap, ugyanis a néhány nyitva tartó üzlet nem fogja tudni kifizetni a fenntartásból rá eső magasabb költséget.
2015. 01. 22. 07:23
Lázár János és Gulyás Gergely között folyik a vita az alkohol-nagykereskedelemről, a Miniszterelnökséget vezető miniszter új javaslata szerint tíz százalékkal könnyítenének az alkoholos cégek terhein.
2015. 01. 22. 07:05
Több mint száz kisiskolást döntött le egyetlen nap alatt egy agresszív, hányással, hasmenéssel, lázzal járó vírus a VII. kerületi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskolában.
- 12:38 TAJ-kártyás csalás: ha ilyen levelet vagy SMS-t kap, akkor azonnal törölje
- 12:36 Egy hónapra bezáratták a szegedi Sing Singet, újabb helyet sújt a kormány kábítószer elleni harca
- 12:35 172 millió forintot bukhat a Kétfarkú Kutya Párt az egyik jelöltje miatt
- 12:31 Szombaton már hosszabb lesz a nappal, mint az éjszaka
- 12:28 Fontos változás jön a Revolut magyar ügyfeleinél
- 12:11 Nemsokára forog a támadó ufókkal teli Hang nélkül harmadik része, jövőre be is mutatják
- 11:54 Csúnyán átrendezte az újpesti hokis arcát a korong
- 11:42 Úszunk az olajban, de ettől még nem biztos, hogy minden benzinkútra jut üzemanyag
- 11:33 Úgy megijedt az állambiztonság a megzenésített Nemzeti Daltól, hogy egy jelentésben össze is keverték a Himnusszal
- 11:19 Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből
- 11:14 Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
