Belföld

Kövér kiáll a parlamenti ivászat mellett

Kövér László (Kövér László)
Kövér László (Kövér László)

A kormánypárt szerint a Parlamentbe látogató diplomaták miatt nem lehet bevezetni a tilalmat.

A honatyák bármikor megjelenhetnek részegen a munkahelyükön – írja a Bors, hozzátéve, hogy a parlamenti büfében is minden további nélkül lehetőségük van az alkoholizálásra. Sok szellemi foglalkozás esetén pedig előírás a józanság. A politikusok sokszor hibáznak az Országházban: rossz gombot nyomnak, téves jogszabályt írnak vagy botrányosan viselkednek – áll a lapban.

Kövér László, a Parlament elnöke azt közölte, hogy nem kívánja ellenőrizni a képviselők alkoholfogyasztását. A Fidesz szerint értelmetlen lenne tiltani az alkoholfogyasztást és –árusítást, mert az Országházban tartott diplomáciai eseményeken természetes az alkohol felszolgálása. „Az alkoholt többek között az különbözteti meg a drogoktól, hogy a drogfogyasztás törvényileg tiltott” – válaszolták arra a kérdésre, hogy miért állnak ki a szesz mellett, ha a politikusoknak kötelező drogtesztet írnának elő.

A Parlamentben napi tizenkét üveg bor fogy, főleg az idősek rendelnek belőle. A rutinos ivók azonban inkább a frakciók irodáin tolják magukba a szeszt, vagy a belváros vendéglátóhelyein isznak – írja a Bors. Azóta egyébként kevesebb a részeg képviselő, hogy a kisgazdák kikerültek az Országgyűlésből – áll a lapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik