Belföld

Letartóztatták Orbánék moszkvai emberét

Kiss Szilárd (Kiss Szilárd)
Kiss Szilárd (Kiss Szilárd)

Kiss Szilárd, a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja miniszteri biztosként is tevékenykedett, fontos szerepet töltött be a „keleti nyitásban”.

Múlt szerdán a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a kormány egyik moszkvai lobbistájának előzetes letartóztatását – írja az Index. Kiss Szilárd a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel szoros kapcsolatban volt. Oklevelet is kapott tőle a magyar-orosz agrárkapcsolatok fejlesztéséért.

A portál egyik diplomáciai forrása szerint Kiss „erősen be van kötve az oroszokhoz”, 30 évet élt Moszkvában és kinti cégei is vannak. Letartóztatása a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli mutyival van összefüggésben. Ennek ellenére letartóztatásának hírére a Budapesten tartózkodó nyugati diplomaták is felkapták a fejüket.

Kiss ellen vesztegetés és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, a rendelkezésre álló adatok szerint az érdekeltségébe tartozó egyik cég 2010 decemberében félmilliárd forint hitelt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsön, amit nem törlesztettek, a felhalmozott kamatokkal együtt 2012 júliusában egy másik hitelintézethez került, majd Kiss felkérte egy ismerősét, hogy segítsen neki a saját cégét terhelő követelés áron aluli megvásárlásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik