Belföld
Élő
Az újpesti Lázár Ervin Általános Iskola pedagógusai közül egy polgári engedetlenkedik, négyen egész nap, tizenketten pedig egy-két órán keresztül sztrájkolnak csütörtökön.
Élő
A Miskolci Herman Ottó Gimnázium 39 tanára vesz részt a csütörtöki sztrájkban, az alábbi képpel a kirúgott tanárok melletti szolidaritásukat szeretnék kifejezni, írta lapunknak Pilz Olivér, az iskola tanára és a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója.
Élő
Az ajkai Bánki Iskola diákjai a második óra előtt meglepték a tanáraikat, számolt be olvasónk.
Élő
Csütörtök reggel 9-kor már 136 iskola diákjai csatlakoztak a mai ülősztrájkhoz, írja Facebook-oldalán a Tanárok a Tanárokért.
Élő
Mi, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont alulírott tanárai, lelkiismereti kötelességünknek tartjuk, hogy kiálljunk az utóbbi időben a véleményük felvállalása, tiltakozásuk miatt elbocsátott tanárok mellett!
Élő
A budapesti Homoktövis Általános Iskolában 31 tanár sztrájkol csütörtökön, és ahogy olvasónk írja, a szülők is támogatják a tiltakozást, szerda este újra különféle feliratokkal tették tele az iskola bejáratát.
Élő
A Kőbányai Bem József Általános Iskola pedagógusai, diákjai és a szülők csütörtökön tanítás előtt tartottak szolidaritási megmozdulást a kirúgott tanárokért.
Élő
A Józsefvárosi EGYMI munkatársai is sztrájkolnak és polgári engedetlenkednek, jelezte olvasónk, aki hangsúlyozta, hogy a gyógypedagógusoknak ez különösen fontos, hiszen ők csak úgy tiltakozhatnak, hogy közben minden órájukat megtartják.
Élő
A Telex tudósítása szerint a Karmelitánál a tüntetők dalokat énekelnek, illetve megtapsolták „Magyarország krampuszát, Pintér Sándort” is.
2022. 12. 08. 08:42
Élő
A testület szerdán tette közzé azt a határoztatot, amely szerint nem alaptörvény-ellenes, hogy még idén májusban radikálisan korlátozták a közoktatásban dolgozó pedagógusok sztrájkjogait.
Élő
A kiskunhalasi katolikus óvoda dolgozói közleményt adtak ki, melyben jelezték: egyetértenek a budapesti Piarista Gimnázium tanáraival, miszerint szükséges az egységes és közös kiállás, és nem hagyhatják, hogy állami és egyházi intézmények pedagógusait szembeállítsák egymással,
Élő
ELTE-s hallgatók, oktatók, tanárok, diákok, diákok szülei, öregdiákok közösen szerveztek megmozdulást csütörtök reggelre az Egyetem térre.
Élő
Diákok szerveztek ülősztrájkot a Blaha Lujza térre csütörtök reggelre, a PDSZ videóján látható a békés megmozdulás, ami véget is ért nyolc óra előtt:
- 07:59 Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 07:43 Videó: egy furgon nagy erővel karambolozott egy szirénázó rendőrautóval Székesfehérváron
- 07:13 Erősödött a forint a meghatározó devizákkal szemben
- 07:05 52 nap után sikerült eloltani a Vajdaságban tomboló erdőtüzet
- 07:01 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 „Szuverenitásvédelem” után PR-területen próbálja ki magát Lánczi Tamás
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 06:00 Örökbe fogadták a badacsonyi buszmegállókat a helyiek
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 07:00 Alig telt el két nap, és újabb halrekord született a Dunán
- 05:30 Kvíz: Mennyit tudsz a magyarok Nemzetek Ligája-szereplésről?
- 05:00 Hangyafarkast találtak a kiszáradt alföldi tóban
- 03:33 Szünetelteti a támogatást az MVM, bajba került az NB I-es kosárcsapat
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 22:45 Haaland duplázott, Klopp döntetlennel kezdett német kapitányként
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
