Belföld

Belügyminisztérium: méltatlan támadást indítottak az orvosok a kormány és a betegek ellen

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Orvosi Kamara szombati, rendkívüli küldöttközgyűlésén a többi között arról döntöttek, hogy mindaddig, amíg az orvostársadalom rövid és hosszú távú követelései nem teljesülnek, a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok pedig helyezzék letétbe önkéntes többletmunkájuk felmondását.

A küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Kincses Gyula, a kamara elnöke elmondta, a tavaly év végén elfogadott egészségügyi törvény és az ahhoz kapcsolódó rendeletmódosítások nemhogy csillapítják, hanem növelik az ellátórendszerben most fennálló zavarokat. Hozzátette, a döntéshozóknak többször jelezték a kifogásaikat, és megoldási javaslatokat is tettek, ám ezeket érdemben figyelmen kívül hagyták.

A Belügyminisztérium azonban az RTL Híradónak úgy regált, folyamatosak voltak az egyeztetések az orvosi kamarával, az új típusú ügyeleti rendszerben a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették. Sőt, a MOK háziorvosi csoportjának a vezetője korábban elfogadhatónak tartotta az új szerződéseket. 

Az egészségügyet is felügyelő Belügyminisztériumot, illetve Takács Pétert, a területért felelős államtitkárt több erős kritika is érte a kamara szombati sajtótájékoztatóján. Kincses Gyula szerint az egészségügy jövőkép nélküli, és olyan jogszabályi bizonytalanságok jellemzik, amelyek kihatnak az egészségügyi dolgozókra is. Svéd Tamás MOK-titkár pedig úgy fogalmazott, Takács Péter elvállalt egy feladatot, amelynek a megvalósításához a kamara nem szeretne segítséget nyújtani. Álmos Péter alelnök azt mondta, ki fogják kényszeríteni a rendszerváltást az egészségügyben.

Takács Péter vasárnap 14 órakor egy vártalan sajtótájékoztató keretében reagál majd a MOK rendkívüli országos küldöttgyűlésének döntéseire. Az eseményt a Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen címen hirdették meg. A sajtótájékoztatón ott lesz Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is. Mint ismert, az OMSZ folyamatosan veszi át az önkormányzatoktól az ügyeletek megszervezését és irányítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik