Belföld

Donáth Anna: Aki a magyar kormány idő előtti leváltását ígéri, az hazudik

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az elmúlt hónapok legfontosabb feladata az volt, hogy megéljem az anyaságomat. De most mégis itt állok, mert nem tehetek másként

– kezdte beszédét Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője a párt „jövőértékelő rendezvényén”, amelyen nyár óta először jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy az ország előtt álló kihívásokról ossza meg a gondolatait.

A Momentum január közepén kezdett plakátkampányba. A kihelyezett óriásplakátokon az a szöveg szerepelt, hogy „drágulás, gázáremelés, tanárhiány”, majd alatta a kérdés: „Ki vezethet új útra minket?” A szöveg mellett megjelent egy fantomkép is, amiről elsőre is egyértelmű volt, hogy Donáth Annát, a párt egykori elnökét rejti, de mindezt megerősítette, hogy a Momentum péntek óta már a politikus arcával ellátott plakátokkal kampányol, a pártnak is dolgozó 21 Kutatóközpont pedig pénteken hozta nyilvánosságra a felmérését arról, hogy Donáth a legnépszerűbb ellenzéki politikus.

A szombati rendezvényen a szülési szabadságból visszatérő politikus elmondta, ő maga is napi szinten érzi a kiábrándultságot és a szorongást, amit fia megszületése óta még intenzívebben megél.

Radikálisan mást kell csinálnunk, mint az elmúlt évtizedekben. Ehhez le kell szállnunk a régi ellenzéki vonatról

– szögezte le, hozzátéve, hogy a megszokott politikai beidegződésekkel az ellenzék is a probléma része marad.

Donáth szerint az igazsággal a hitelességüket szerezhetik vissza, ha nem is holnap, de „hosszútávon a maratont így lehet megnyerni”.

Hiába beszélt Hajnal Miklós parlamenti képviselő felkonferálásában arról, hogy Donáth a fénnyel együtt érkezett meg 2016-ban a Momentum főhadiszállására, Donáth szerint a politikában nincs messiás. Abban a politikában, amelyikben ő hisz, csak munka van. Szerinte ha egy politikus csodát ígér, annak nem szabad hinni, mert nem őszinte.

Aki a magyar kormány idő előtti leváltását ígéri, az hazudik. Reggel, éjjel meg este

– jelentette ki.

Úgy látja, az ellenzékiség nem azt jelenti, hogy az ellentétét mondják annak, amit a kormány. De hozzátette, követett el hibákat a Momentum is.

Mi, momentumosok is azt gondoltuk, hogy a kormányváltás annyira fontos, hogy azért kompromisszumokat kell kötni. Ki kell mondani, hogy belementünk rossz kompromisszumokba is. Nem vállaltuk fel azokat a konfliktusokat, amiket fel kellett volna vállalnunk. Elsodortak minket a magyar ellenzéki politika rossz beidegződései

– mondta Donáth, hozzátéve, hogy egy színtelen, szagtalan ellenzéki összefogással nem leváltható a NER.

Előbb-utóbb ennek a rendszernek is vége lesz, mert olyan hazugságokra épül, mint az ország megvédése, az árstopok, a nyugat hanyatlása, a demográfiai fordulat, a nemzeti burzsoázia építése vagy az unortodox gazdaságpolitika. Bizonytalan, hogy ez mikor fog megtörténni, ezért készülni kell arra, hogy mi lesz a rendszer összeomlása után. A rendszer utáni időkre kell hiteles alternatívát mutatni, melynek véleménye szerint a szolidaritásra kell épülnie: másképp kell bánnunk egymással, szakítva a közbeszéd részévé tett gyűlöletkeltés gyakorlatával.

Az első és legfontosabb feladatunk az emberség. Hogy akkor is segítünk egymásnak, ha az állam nem segít

– tette hozzá.

Két további feladatot tűzött ki politikai közössége elé: a politikusok és a civilek közötti szövetség létrehozása mellett eljött az idő, hogy a jövő kérdéseivel foglalkozzanak. Beszédében a klímavédelemről, a oktatásügy tarthatatlan állapotáról és a megélhetés nehézségeiről is szót ejtett, aláhúzva, hogy Magyarország helye a nyugat oldalán van.

Politikai hitvallásának az őszinteséget jelölte meg.

Vezessük új útra Magyarországot

– zárta gondolatait Donáth.

A rendezvényen Gelencsér Ferenc a párt elnöke is felszólalt, és felelevenítette a Nolimpia-kampányt. „Idén lesz hat éve, hogy egy fiatalokból álló párt megmentette az országot a biztos anyagi csődtől” – mondta.

Mohos Márton / 24.hu

Szerinte az „állampárt” mindenkire veszélyt jelent, akit nem tud irányítani – hasonlóan ahhoz, ahogy 1990 előtt történt –, ezért bátor dolog ezekben az időkben politizálni.

Gelencsér szerint Magyarországot fogva tartják, fogságba ejtették, „a rácsokat pedig mindennap végigveri egy börtönőr, hogy egy pillanatra se legyen nyugalmunk”. Az őr azonban nem feketét, hanem narancsot visel, ugyanis szerinte

a narancs lett az új fekete.

Úgy látja: a jövőben többet kell kérdezni válaszok helyett, hallgatni beszéd helyett, és kopogtatni, pultozni. Ebben a pártnak, amely szerinte a politikába belépve múltban olykor arrogánsan viselkedett, fejlődnie kell.

Felelevenítette a bős-nagymarosi vízlépcső történetét, amikor a hatalom emberi külföldi ügynököknek, a magyar gazdaság ellenségeinek titulálták a beruházás ellenzőit, a Duna Kört. Úgy gondolja, ma is ismerős szavak ezek, mégis arra kéri a párttagságot, hogy gyűjtsenek aláírásokat, hogy az emberek népszavazáson dönthessenek a debreceni akkumulátorgyárról.

Beszéde végén a pártelnök arra kért mindenkit, hogy álljon „Donáth Anna és a jövő” oldalára.

A rendezvényen felszólalt Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Soproni Tamás, Terézváros polgármestere is. Utóbbi a Momentumot identitászavarral vádoló LMP-társelnöknek, Ungár Péternek is odaszúrt: „Mostanában be szokott nekünk szólni egy pártelnök, de mi hisszük, hogy tényleg lehet más a politika”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik