Olyan hibridüzemű autót szeretne kifejleszteni a francia Peugeot-Citroen két brit céggel, amely reményeik szerint sokkal kevésbé szennyez, mit a mostani kocsik, de eléri azok teljesítményét.
A román költségvetés idei deficitje nem haladja meg az előirányzottat, azaz a hazai össztermék (GDP) 2,7 százalékát - jelentette be kedden Mihai Tanasescu román pénzügyminiszter.
Az orosz miniszterelnök stratégiainak nevezte hazája számára az Angarszk-Nahodka olajvezeték tervét. Mihail Kaszjanov kedden Tokióban egyetértett japán kollégájával, Koidzumi Dzsunicsiróval a terv fontosságában Kelet-Szibéria és az orosz Távol-Kelet fejlődése, erőforrásainak hatékony kiaknázása és az ázsiai-csendes-óceáni térség energiaellátása szempontjából.
A gazdasági miniszter szerint a jövő évi gazdaságpolitika legfontosabb vonása "a költségvetés-politika és a monetáris politika közötti összehangolási kényszer" - erről Csillag István újságírók előtt beszélt Szekszárdon.
Önként jelentkezett a 60 milliárdos pénzmosási ügy két, múlt hétvége óta körözött gyanúsítottja - írja a Népszabadság. A két férfit kihallgatása után szabadlábra helyezték. Az ügyben a lap szerint három bank alkalmazottjai is érintettek lehetnek, a rendőrség várhatóan ellenük is eljárást indít hamarosan.
Az út mentén elhelyezett pokolgép robbantott fel szerda reggel Bagdadban egy üzemanyag-szállító teherautót, a merényletnek huszonkét halálos áldozata van.
A forint gyengülése még nem hatott a járműpiacra, jövőre azonban drágulhatnak az új autók, különösen a kiskocsik, a legnagyobb hazai importőr pedig 2004-ben tízszázalékos visszaeséstől tart - olvasható a Népszabadságban.
Januártól a várt matricásítás helyett 5,5 százalékkal drágul az M5-ös autópálya használata. A Budapest és Kiskunfélegyháza közötti szakasz díja személyautóknak 3430 forint lesz, több mint a havivignetta ára - olvasható a Világgazdaságban.
Bácskai János dandártábornok A szólás szabadsága című televíziós magazin legutóbbi adásában burkoltan ugyan, de Tóth Andrásra, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárra mutatott. A Népszavának nyilatkozva Tóth szerint Bácskai hazudik.
David Riffelmacher, az Invitel Rt. vezérigazgatója 2004. január elsejei hatállyal, személyes okok miatt lemondott funkciójáról. A vezérigazgatói posztot az Invitel Rt. igazgatóságának elnöke, Ian McKenzie fogja betölteni - közölte a cég többek között a FigyelőNettel is.
Az Európai Unió alkotmányáról szóló brüsszeli tanácskozás kudarca után hat gazdag európai uniós állam bejelentette, hogy korlátozni kívánja költségvetési kiadásait, amelyekkel az Európai Unió működését finanszírozza.
Új pályázatot ír ki várhatóan még ebben a hónapban a március óta felszámolás alatt álló DAM Steel Rt. értékesítésére a cég felszámolója, miután kedden érvénytelennek minősítette az egyetlen ajánlatot, amely a december 8-án zárult pályázatra beérkezett - tájékoztatta az MTI-t a cég felszámolója.
A CIB Értékpapír Rt. hétfőn megtartott rendkívüli közgyűlése CIB Real Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Rt.-re (CIB Real Property Utilisation and Services Ltd.) változtatta a cég nevét - jelentette be a társaság a Magyar Tőkepiacban. Változik a társaság tevékenységi köre is, a cég a jövőben ingatlanberuházással és -eladással, ingatlan bérbeadásával, üzemeltetésével, továbbá ingatlanügynöki tevékenységgel foglalkozik.
A Raiffeisen csoport és a GVA Worldwide nemzetközi ingatlan tanácsadó csoport beruházásával 50 millió euró értékű outlet üzletközpont épül Budapest határában - jelentette be Vancskó László, a Raiffeisen Ingatlan Rt. vezérigazgatója és Tilki Róbert, a GVA Hungary Kft. ügyvezető igazgatója keddi budapesti sajtójtájékoztatójukon.
Az Erste Bank der Österreichischen Sparkassen AG valamennyi hatósági engedélyt megkapta a Postabank 99,97 százalékos tulajdonrészének megvásárlásához, december 16-án pedig a terveknek megfelelően a tranzakció pénzügyi lezárása is megtörtént - tájékoztatta az ÁPV Rt. az Econews-t.
A BorsodChem Rt. igazgatósága a mai napon ülést tartott, amelynek egyik fő napirendi pontjaként döntést hozott a társaság jegyzett tőkéjének több mint hárommilliárd forinttal történő megemeléséről részvényenként 5.600 forintos kibocsátási áron, amelynek eredményeként a társaság saját tőkéje több mint 17 milliárd forinttal nő.
Nem kellenek bonyolult műszerek és drága anyagok egy probléma megoldásához. A fizikai tárgyak egyedi azonosítása terén elegendő volt a világszabadalomhoz egy fényvisszaverő fólia és egy webkamera.
Románia öt százalék alatti szelvénnyel akarja kibocsátani jövő évre tervezett, egymilliárd eurós eurókötvényét - mondta Mihai Tanasescu pénzügyminiszter kedden.
Novemberben négy éve a legnagyobb havi növekedéssel, 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban, 0,2 százalékos elemzői várakozások mellett. A kapacitáskihasználtság mutatója 75,7 százalék volt az év tizenegyedik hónapjában, miközben az elemzők 75,3 százalékot vártak. A kapacitáskihasználtságban a novemberi adat 2002 szeptembere óta a legmagasabb.
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a mai napon forgalomba helyezte a 63-as számú főút Székesfehérvárt elkerülő három kilométer hosszúságú új nyomvonalon megépült szakaszát. Ugyancsak átadták a 8-as számú főút Székesfehérvár és Csór közötti, 5,5 kilométeres, négy sávosra bővített szakaszát.
A MÁV Rt. árufuvarozási üzletága áruszállítási szerződést írt alá a Magyar Alumínium (MAL) Rt.-vel és a Dunaferr Rt.-vel az elmúlt napokban - közölte a vasúttársaság közleményben kedden.
Belföldi városközi járatain szolgálatot teljesítő állományát 5 ezer fővel készül megkurtítani a British Airways(BA). A légitársaság terveiről az Evening Standard című lap írt, és úgy tudja, hogy a leépítési szándékot a társaság vezetősége csak januárban hozná a dolgozók tudomására, levélben.