Belföld

Kis erősödésre, gyenge forgalomra számítanak a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsdén szerdán gyenge forgalomra és enyhén emelkedő árakra számítanak elemzők.

Trippon Mariann a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. elemzője elmondta: az év végére jellemző, alacsony, 5 milliárd forint körüli forgalomra számít. “Jelentősebb, a piacot alakító magyar bejelentés szerdán nem várható, így az index várhatóan a nemzetközi tőzsdékkel együtt mozog majd” – mondta. Az elemző gyenge erősödésre számít.


Nándori Levente, az Erste Bank Befektetési Magyarország Rt. üzletkötője is kismértékű emelkedéssel számol. Elképzelhetőnek tartotta, hogy az OTP a keddi záró értéknél kissé lejjebb nyit, ám a nap egészében a papír ára erősödhet. “A Matáv és Mol papírjai után kedden inkább a vevők érdeklődtek, ami a Mol esetében felfelé hajtotta az árat” – mondta. Hozzátette, hogy az eladók óvatossága miatt várhatóan továbbra is fennmarad a vevők érdeklődése, ami a keddi záró érték közelében tarthatja a részvények árát.

Emelkedő irányzattal nyitott London és Frankfurt London


A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán 0,1 pontos nyereséggel kezdett, és rövidesen 14,6 pont volt a nyeresége. Kedden 15,0 pontos, azaz 0,34 százalékos veszteséggel 4333,0 ponton végzett a fő mutató, ezzel 9,96 százalék volt az előnye a tavaly év végihez képest. Hétfőn 0,4 pontot, azaz 0,01 százalékot nyert.


Szerdán tőzsdenyitáskor az euró 1,2310 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, 0,0012 dollárral olcsóbb a keddi későinél. Egy órával korábban 1,2322 dollár volt Londonban, még egy órával korábban 1,2323 dollár ugyanott, a keddi New York-i késői 1,2320 dollár után.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik