Belföld

Szabadlábon a pénzmosási ügy két szereplője

Önként jelentkezett a 60 milliárdos pénzmosási ügy két, múlt hétvége óta körözött gyanúsítottja - írja a Népszabadság. A két férfit kihallgatása után szabadlábra helyezték. Az ügyben a lap szerint három bank alkalmazottjai is érintettek lehetnek, a rendőrség várhatóan ellenük is eljárást indít hamarosan.

Feladta magát az a két férfi, akik ellen múlt hét végén adott ki körözést a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az eddigi legnagyobb magyarországi pénzmosási ügyben. A rendőrsé gyanúja szerint P. Mihály és Sz. Zsolt strómanként vett részt 60 milliárd forint illegális váltásában és a nyereség legalizálásában. A két férfit – mivel önként jelentkeztek – kihallgatásuk után szabadlábra helyezték. A lap úgy tudja, nem tettek vallomást.

Az ügyben, melynek során egy szír-magyar csoport a gyanú szerint, feltehetően 60 milliárd forint értékben váltott pénzt illegálisan kereskedelmi banki alkalmazottakkal összejátszva, s a nyereséget a szírek legális pénzváltó vállalkozásain keresztül mosták tisztára, a múlt héten tett feljelentést a Nemzetbiztonsági Hivatal. Az illegális pénzváltók a lap szerint elsősorban dollárt és eurót váltottak forintra (és vissza).

A Népszabadság úgy tudja, hogy a rendőrség akár már a közeljövőben eljárást indít olyan banki dolgozókkal szemben is, akik valamilyen módon segítették a pénzmosókat. Az ügyben legalább két, egyes források szerint három bank alkalmazottjai érintettek – írja a lap.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.