Kárpótlási jeggyel is kifizetheti a vételár 10 százalékát a ma kihirdetett Malév privatizációs pályázat leendő győztese. A nyertes megkapja a nemzeti légitársaságot és az összes adósságát.
Megkezdte egy hónapi kampányát az afganisztáni elnökválasztás 18 államfőjelöltje, köztük egy nő. Az október 9-re kiírt közvetlen választás legfőbb esélyese kétségkívül az USA által támogatott ideiglenes elnök, Hamid Karzai.
450 dolgozó kerül utcára a Pick Részvénytársaságtól - jelentette be Kovács László, a cég vezérigazgatója, majd bejelentése után egy hétre szabadságra ment.
A Nemzetközi Bankárképző Rt.-ben kedden mintegy 200 szakember vehette kezébe azt az elismerő oklevelet, amely igazolja, hogy képesítést szerzett az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból Magyarországra érkező pénzek befogadásának, felhasználásának ellenőrzésére.
A munkavállalók már több európai országban beiktathatnak időről időre egy „sabbat" évet, amikor a munka helyett a hosszú szabadságot választják. Skandináviában még fizetést is kapnak ezalatt.
A három hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy keddi aukcióján 10,96 százalékos átlagos éves hozam alakult ki, ami 10 bázisponttal alacsonyabb az egy héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál, de 3 bázisponttal magasabb a hétfői másodpiaci referenciahozamnál.
A tavalyinál 10-15 százalékkal több, jó minőségű bor készülhet a Villányi borvidéken, ahol a sokéves átlagnál két héttel később, szeptember közepén kezdődhet meg a szüret - közölte az FVM Dél-dunántúli Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója kedden Pécsett.
A Hungexpo Rt. szeptember 11-19. között rendezi meg a 108. Budapesti Nemzetközi Vásárt (BNV) a Budapesti Vásárközpontban - ismertették szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.
Bírósághoz fordul az MDF parlamenti képviselőcsoportjából kizárt öt politikus az Országgyűlés "tekintélyének helyreállítása érdekében". Ezt a honatyák egyike, Balsai István közölte kedden Budapesten újságírókkal.
A PSZÁF korábbi figyelmeztetésére reagálva az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kijelentette a törvény megakadályozza, hogy a tőkebefektetők szindikátusi szerződéssel tulajdonosok legyenek takarékszövetkezetekben , így azokban nem is történt jogsértés.
Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter kedden ünnepélyesen forgalomba helyezte az M3-as autópálya Polgár és Görbeháza közötti új, közel 13 kilométer hosszúságú szakaszát.
Az általános tőzsdei lejtmenettel ellenkező irányba tartva, kedd délelőtt kissé drágult a Deutsche Telekom arra a bejelentésre, hogy a német kormánynak "nem sietős" a távközlési vállalat további privatizálása.
Az M8 autópálya dunaújvárosi hídját több mint 3 kilométeres autópálya szakasszal együtt 53,6 milliárd forintos szerződéses összegért a Vegyépszer Rt. és a Hídépítő Rt. által alkotott DUNAÚJ-HÍD Konzorcium építheti meg - közölte a Nemzeti Autópálya Rt. hétfőn.
Gion Gábor a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. új üzlettársaként kezdte meg munkáját. Kövesdy Attila, Veszprémi István és Jászkuti Bertalan a cég szenior menedzserei igazgatókként folytatják munkájukat.
Az athéni olimpiai játékok helyszínein rövidesen megkezdődik a paralimpia. A társadalombiztosítás nem támogatja a magyar versenyzőket, a győztesek az olimpikonok jutalmának egyharmadára számíthatnak.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés 2004 júliusában 4,9 százalékkal, míg munkanaphatástól megtisztítva 7,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A KSH első becslése szerint 2004 júliusában a kivitel értéke 3,590 milliárd eurót, a behozatalé 3,950 milliárd eurót tett ki, így a külkereskedelmi mérleg egyenlege 360 millió eurós hiánnyal zárt júliusban.
A jelenlegi alacsony szélessávú lefedettség ellenére a májusban csatlakozott tíz új EU-ország a nagysebességű internethasználat gyors növekedése előtt áll, amit a helyi politika támogatása, a piaci verseny és a középosztály megerősödése segít.
Kedden közzétette a Malév privatizációs pályázati felhívását az ÁPV Rt., amelyben az állami tulajdon 99,5 százalékos csomagját hirdette meg eladásra. A vételár 10 százaléka fejében kárpótlási jegyet is beszámítanak, 1742 forintos áron.
Nem tűzte napirendre az egyszerűsített vállalkozói adó ügyét az Európai Unió áfabizottsága. Az újabb csúszás oka az lehet, hogy az Európai Bizottság még nem fejezte be előzetes vizsgálatát – értesült a Világgazdaság.