Belföld

Mindkét hídépítő jól jár az új Duna-híddal

Az M8 autópálya dunaújvárosi hídját több mint 3 kilométeres autópálya szakasszal együtt 53,6 milliárd forintos szerződéses összegért a Vegyépszer Rt. és a Hídépítő Rt. által alkotott DUNAÚJ-HÍD Konzorcium építheti meg - közölte a Nemzeti Autópálya Rt. hétfőn.

Az eredménnyel valamennyi hazai hídépítő cég jól jár, a dunaújvárosi híd megépítésére kiírt pályázaton ugyanis a három meghatározó hazai hídépítő vállalkozás tulajdonosai egyetlen konzorciumba tömörülve vettek részt – jegyzi meg az ügylet kapcsán a Népszabadság.

A Dunaúj-Híd Konzorcium (DHK) vezetője, a Vegyépszer Rt. saját hídépítő cégére, a Mahíd Rt.-re támaszkodhatott a versenyben. A konzorcium másik tagja, a tradicionális hidásznak számító Hídépítő Rt. ugyanakkor nemcsak saját tapasztalataira, hanem a Mahíddal közösen megvásárolt Ganz Acélszerkezetek Rt. részvételére is alapozhatott.

A riválisok, Strabag AG és magyar vállalkozása, a Strabag Rt. – melyek nagy folyami hidak építése helyett inkább az autópálya-beruházások háza táján mozognak otthonosan -, valamint a közbeszerzési eljáráson szintén induló Betonút Rt. szakértők szerint legfeljebb német, esetleg szlovák alvállalkozók bevonásával tudtak volna lefaragni hátrányukból.

A konzorcium nyílt, előminősítés közbeszerzési pályázaton nyerte el a munkát. A hidat és a csatlakozó úthálózatot 2006. november 30-ig kell átadni. A híd hossza ártéri hidakkal együtt 1,85 kilométer, a csatlakozó 2-szer 2 sávos autópálya hossza 3,35 kilométer, elkészül még négy műtárgy is.


Tímár Gyula a Vegyépszer elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarországon még nem épült ilyen hosszú híd. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy ajánlatuk 5,5 milliárd forinttal volt kedvezőbb mint a versenytársaké.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik