Belföld

OTSZ: nem történt jogsértés a takarékszövetkezetekben

A PSZÁF korábbi figyelmeztetésére reagálva az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kijelentette a törvény megakadályozza, hogy a tőkebefektetők szindikátusi szerződéssel tulajdonosok legyenek takarékszövetkezetekben , így azokban nem is történt jogsértés.

“Ilyen spekulatív tulajdonszerzésre tudomásunk szerint nem is került sor” – közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke, Dr. Kiss Endre. Előzőleg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közleményben adta tudtul: veszélyessége miatt minden lehetséges eszközzel fel fog lépni az ellen, hogy bizonyos befektetői körök spekulatív módon tulajdont, majd irányítói jogokat szerezzenek takarékszövetkezetekben.

A 159 hazai takarékszövetkezet érdekképviseleti szövetsége, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) szerint is fel kell lépni az ellen, hogy alapvetően tőkebefektetéssel foglalkozó személyek vagy vállalkozások szindikátusi szerződéssel tulajdonosként jelenjenek meg takarékszövetkezetekben – jelentette ki az OTSZ elnöke. Dr. Kiss Endre elmondta: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt) 37. paragrafusa korlátot szab az ilyen spekulatív tranzakcióknak, és az OTSZ tudomása szerint szindikátusi szerződéssel egyetlen takarékszövetkezetben sem tudtak tulajdonrészt szerezni főként tőkebefektetéssel foglalkozó magánemberek vagy cégek. Ez is azt bizonyítja, hogy jogsértés, visszaélés nem történt, kár nem keletkezett a takarékszövetkezeti integrációban részt vevő 159 pénzintézet közül egyben sem. Ebből pedig az is következik, hogy nem érte, mert nem is érhette kár a takarékszövetkezetek tagságát, ügyfeleit és betéteseit sem.

Az OTSZ álláspontjával egybecseng a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szeptember 2-án kelt, és az MTI által 3 nap múlva ismertetett közleménye is – tette hozzá Dr. Kiss Endre elnök. A PSZÁF közleménye ugyanis szó szerint úgy fogalmaz, hogy a felügyelet „törekvéseket tapasztalt” arra, hogy „egyes, alapvetően tőkebefektetéssel foglalkozó személyek, vállalkozások, befektetői körök szindikátusi szerződéseken keresztül részjegy-szerzéssel, tulajdonosként lépjenek be a takarékszövetkezetekbe.” A közlemény tehát nem megtörtént tranzakciókat említ, hanem csak kísérletekre utal. Dr. Kiss Endre elnök mégis kijelentette: az OTSZ a figyelmeztetésért köszönettel tartozik a PSZÁF-nak, de nem csak neki.


A Takarékszövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (TOÉSz) véleménye az esetről, hogy a PSZÁF egy “veszélyforrásra” kívánta felhívni a takarékszövetkezetek figyelmét, közleménye azonban a sajtóvisszhangból megítélve félreérthető volt. 
A TOÉSz ezért határozottan cáfolja, hogy magánszemélyek vásárolják fel a takarékszövetkezeteket, és veszélyeztetik ezzel a tagság és az ügyfelek betétjeit.


Az OTSz elnöke még közölte: reméli, hogy töretlen marad a tagság, az ügyfelek és a betétesek folyamatosan növekvő bizalma a takarékszövetkezetek iránt. Ez abban is kifejeződik, hogy az elmúlt 5 évben 4,5 százalékról 6 százalékra nőtt a piaci részarányuk.

A gazdálkodás sikerességének igazolására Dr. Kiss Endre azt is elmondta: a takarékszövetkezeti szektor mérleg-főösszege 2004. június végén 818,7 milliárd forintot ért el, vagyis 21 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakánál, a decemberi auditált adatokat pedig 6,2 százalékkal haladta meg. Mindkét adat kedvezőbb az előző évi hasonló értékeknél, ami 2003-ban 18,5 százalék illetve 3,7 százalék volt.

Az adatok nyilvánosságra hozatala kapcsán Dr. Kiss Endre kijelentette: az OTSZ abban érdekelt, hogy a takarékszövetkezeti szektor jogszerű, biztonságos és eredményes működése a szükséges állami és civil kontroll mellett valósuljon meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik