Belföld

Szakembergárda az EU pénzügyek ellenőrzésére

A Nemzetközi Bankárképző Rt.-ben kedden mintegy 200 szakember vehette kezébe azt az elismerő oklevelet, amely igazolja, hogy képesítést szerzett az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból Magyarországra érkező pénzek befogadásának, felhasználásának ellenőrzésére.

Az oklevélátadó ünnepség előtt tartott tájékoztatón Weidlich Edit miniszteri biztos elmondta: az Európai Unióban nagy hangsúlyt helyeznek az alapokból az egyes országoknak juttatott közösségi források felhasználásának ellenőrzésére.

Ha Magyarország is zökkenőmentesen akar bekapcsolódni a strukturális és kohéziós alapok pénzeinek fogadásába, akkor a jövőben egyre nagyobb szükség lesz olyan szakemberekre, akik a pénzügyi lebonyolítás és ellenőrzés folyamatát az unió elvárásai szerint is teljesíteni tudják.

A Pénzügyminisztérium összegzése alapján Magyarország arra számít, hogy a 2007-2013-as EU-s költségvetési időszakban a 2007. évi 803,6 milliárd forintról a Magyarországnak évente juttatott támogatások 2013-ra megközelítik az 1000 milliárd forintot.

A miniszteri biztos elmondta: a következő két évben várhatóan 300-400 milliárd forintnyi EU-támogatásra számíthat Magyarország. Ezek megfelelő felhasználása mellett igen fontos az is, hogy az egyes EU-pénzekből megvalósított beruházások pénzügyi bonyolítását pontosan végezzék el. Az EU ugyanis a közösségi pénzekből végzett beruházások esetében nagyon precíz utóellenőrzést hajt végre. Ha a pénzügyi lebonyolítást az EU ellenőrei nem találják rendben, az unió nem egyszer visszaköveteli a közösségi forrást. Ez már előfordult egyes alapító tagállamok beruházásai esetében is.

Weidlich Edit emlékeztetett arra, hogy ezért a jövőben Magyarország számára még inkább fontos a megfelelő ellenőrzési rendszerek kiépítése. Ez igaz nem csak a központi beruházásokra, hanem az önkormányzatok által véghezvitt fejlesztésekre is. Az Európai Unió ugyanis nem csak az előzetes pénzügyi kontrollt, hanem a beruházások forrásainak hatékony felhasználását is figyeli.

A mostani képzés során, amely 2004 februárjától június végéig tartott, 900 jelentkező közül 300-an vettek részt. Az elméleti és gyakorlati képzés után mintegy 200-an érezték fontosnak azt, hogy vizsgát tegyenek megszerzett tudásukból – ismertette Tóth Judit, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezérigazgatója.

Kifejtette: a gyakorlati és elméleti képzést öt fő kérdéskörben, összesen 16 egy-két napos oktatási kurzusban végezték el. A képzés lebonyolítására nemzetközi pályázatot írtak ki, amelynek nyertese az Ernst and Young és a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. A képzés során részben a központi irányító szervek, így a minisztériumok, főhatóságok, valamint a hozzájuk kapcsolódó szervezetek szakembereit készítették fel az ellenőrzési feladatok ellátására.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.