José Manuel Durao Barroso portugál kormányfő elfogadja a jelölést az Európai Bizottság elnöki tisztére. Ezt maga a kormányfő jelentette be kedden a portugál néphez intézett tv-beszédében
Szükség esetén heteken belül indulhat az afganisztáni jelenlét kiterjesztéséhez a NATO-nak felajánlott, ilyen feladatokra kiképzett és felszerelt magyar felderítő század így a kint lévő egészségügyiekkel együtt ősszel körülbelül 160-170 fős magyar kontingens lesz az ázsiai országban- jelentette ki a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek isztambuli találkozóján kedden tartott sajtótájékoztatóján Kovács László külügyminiszter.
Az EU-ban nem a miniszteri tanácsé, hanem a brüsszeli Európai Bizottságé a végső szó annak eldöntésében, hogy valamely tagállamban a kormányzati segítségnyújtás megsérti-e a versenyszabályokat - így döntött az Európai Bíróság.
Az elképzelések szerint 2006-tól kezdené meg a legmodernebb Renault típusok gyártását évi 300 ezres kapacitással a francia-kínai-japán közös tulajdonú gyár.
Tíz napon belül köteles nyilvánosságra hozni a szlovák kormány a francia PSA-Citroen és dél-kóreai KIA-Hyundai szlovákiai beruházásával kapcsolatos szerződéseket.
A BÉT keddi közgyűlése felfüggesztette a BÉT és a BÁT integrációjáról hozott korábbi határozatot, valamint bemutatták az értéktőzsde új elnökét. Az igazgatóság HVB-t képviselő tagja szerint megmarad a tőzsde függetlensége.
Július 1-től minden Relax csomagjában és azok nemzetközi megfelelőiben is nagymértékben csökkenti perc- és SMS-díjait a T-Mobile, jelentette be a piacvezető GSM szolgáltató kedden.
A moszkvai döntőbíróság megerősítette korábbi határozatát, így az adóhatóság megkezdheti mintegy 3,4 milliárd dollárnyi adótartozás behajtását az oroszországi Jukosz olajcégtől.
Az Európai Bizottság vasárnap ideiglenesen felfüggesztette korábbi határozatának végrehajtását, egy nappal az előtt, hogy a Microsoftnak a határozat alapján el kellett volna kezdenie a lecsupaszított Windows csomagok árusítását.
Kissé lehűtötte a Jukosz menekvéséhez fűzött reményeket kedden az orosz adóügyi minisztérium, mikor képviselője kijelentette - csak egyetlen megoldás lehetséges: a Jukosz fizesse meg adótartozását.
A németországi központtal működő Garry Weber divatkonszern többek között Magyarországon is új boltok megnyitását tervezi. A német divatcég tervei szerint 2004-ben összesen 50 új boltot nyitnak. Németország mellett Magyarországon, Írországban, Hollandiában, Svédországban és Észtországban tervezi a cég a terjeszkedés folytatását. A nehéz piaci körülmények ellenére a cég a második negyedévben 91,8 millió euróra növelte forgalmát.
A bankközi devizapiacon a forint árnyalatnyit erősebben nyitott a hétfői zárásnál: az euró 253,15/25 forinton állt a forint kedden fél tízkor, kissé lejjebb a hétfő délutáni 253,40/50 forintnál.
Átfogó személycserék várhatóak az ügyészségeken, amelynek során Sóbor István fővárosi főügyészt a kiemelt ügyek osztályának igazgatója, Ihász Szándor váltja - értesült a Népszava.
A Magyar Államvasutak Rt. cáfolta azt a lapértesülést, hogy küszöbön állna az árufuvarozási üzletág magánosítása, ebből ugyanis legfeljebb két évig tudnák finanszírozni a társaság veszteségét - írja a Magyar Hírlap.
Az iraki koalíciós erők lengyel parancsnokságának szóvivője cáfolta a hírt miszerint elfogták volna al-Zarkavi terrorista vezért, a Hillában elfogott férfi csak hasonlít a al-Zarkavira.
A Budapesti Corvinus Egyetemet alapító egykori intézmények régi elnevezéseit - Közgáz, KEK, ÁIF - a jövőben a campusok viselik majd. Az egyesült intézmény 500 milliós költségvetési megszorításra kényszerült, de ez nem veszélyezteti a működést.