A folyó fizetési mérleg hiánya - az MNB első korrekciója alapján - az idei első negyedévben 1,705 milliárd euró volt, 51 millióval kevesebb az előzetes adatnál - közölte a jegybank szerdán.
Valóságos belpolitikai földrengést okozott a portugál miniszterelnök, José Manuel Durao Barroso egyesek által a hazai gondok elől való menekülésnek ítélt brüsszeli szerepvállalása. Egy kijelölt utód által felállított új kormány vagy előre hozott választások? Az ország sorsát meghatározó döntés a köztársasági elnök kezében van - írja a Népszabadság.
Bizonytalan, milyen néven működik a jövőben a székesfehérvári Parmalat üzem. Az olasz többségi tulajdonosok ugyanis visszaváltoztaták a cég nevét a privatizáció előtti Fejértejre, de ennek jogosságát a megyei bíróság július 13-án tárgyalja - írja a MAgyar HÍrlap.
A Praktiker árbevétele ez 12,7 százalékkal több az előző évinél, és 6,25 százalékkal haladja meg a tervezett 40 milliárd forintot - tájékoztatta a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Kft. az MTI-t.
Európai Bizottság engedélyezte Magyarország számára az idei mezőgazdasági kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetések folyósítását a gazdák számára - tájékoztatott az Európai Bizottság budapesti képviselete.
Tizenkét vádpontban indul eljárás Szaddám Huszein ellen emberiesség elleni bűnök elkövetéséért az iraki különleges törvényszék előtt - közölte kedden Szálem Csalabi, a testület vezetője.
A Fővárosi Bíróság (FB) kedden elutasította a 4-es metró környezetvédelmi engedélyének megsemmisítésére irányuló civil keresetet, mert úgy találta, hogy a közigazgatási határozat megfelel a jogszabályoknak.
A SAS Forum International 2004 konferencián a SAS vezetői ismertették terveiket, melyek szerint a március 30-án bejelentett SAS 9 Intelligence Platform áttörést jelentő képességeit kiaknázva a SAS a teljesítménykezelési megoldások piacvezető gyártójává kíván válni.
Alig néhány évtizede még a biciklivel azonosította a világ a kínaiak közlekedési szokásait, a fizetőképes kereslet növekedésével azonban ott is egyre többen vásárolnak már autót. Ez új veszélyforrás az utakon - és a légkörben.
Az adócentralizáció jelenlegi, a GDP-hez mért 39 százalékos mértéke 4 év alatt mintegy 2 százalékponttal 37 százalékra csökkenhet - közölte Vámosi-Nagy Szabolcs, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.
A francia válogatott meglepő búcsúja után azonnal elkezdődtek a viták az új kapitány személyéről. Úgy tűnik, a csapatot is megosztja a jelöltek névsora, sőt, Zidane szerint Tigana kinevezése az ő búcsúját is jelentené a címeres meztől...
A szerdai Fed ülésre várva, a BÉT-közgyűlés napján a BUX a délelőtti mélypont elérése után folyamatosan erősödött és a napot végül 1,07 százalékos, 123,01 pontos emelkedéssel a napi csúcs közelében, 11 588,86 ponton zárta.
A nagy nemzetközi olajtársaságok minden bizonnyal rekord profitot értek el a második negyedévben, és a nem számottevő harmadik negyedévi visszaesés után az év vége felé ismét meredek emelkedésre számíthatnak.
A HP közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy noteszgépei hibás alkatrészeit egy harmadik féltől szerezte be. Mint ismeretes, a IT óriás korábban bejelentette, hogy noteszgépei rutintesztelése során tervezési hibát fedezett fel egyes, az ágazatban általánosan használt noteszgép-memóriamodulokban. A vállalat önkéntes csereprogramot indít a probléma által potenciálisan érintett ügyfelek számára.
Az Európai Bizottság jóváhagyására várnak az új, osztrák tulajdonosok, akik emiatt szinte mindent elnapoltak a BÉT keddi közgyűlésén. A tőzsde új elnöke végül a HVB delegáltja, Szalay-Berzeviczy Attila lett.
A hosszú fizetési késedelmek – illetve nem fizetés – miatt a cégek kétszer is meggondolják, hogy más országban üzleti tevékenységbe kezdjenek-e, ami nehezíti az egységes piac kialakulását és káros az európai versenyhelyzetre nézve.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa július 22-re halasztotta a Betonút Rt. és négy sztrádaépítő cég ellen kartellgyanú miatt indított versenyfelügyeleti eljárás tárgyalását.
Az MDF parlamenti képviselőcsoportja az adatvédelmi biztoshoz fordul, mert nézetük szerint a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosításának egyes rendelkezései, amelyek július 1-jén lépnek hatályba, kimerítik a jogosulatlan adatkezelés tényállását - közölte Lezsák Sándor keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Az Oktatási Minisztérium (OM) az MTI-vel közölte, hogy az ombudsman kérésükre már megvizsgálta és nem kifogásolta a törvényt.
Az Ikea árai között akár 40 százalékos is lehet a különbség Európa egyes országaiban - derül ki egy Bécsben kiadott fogyasztóvédelmi felmérésből. A legolcsóbb Lengyelország, Magyarország a drágaságban megelőzi Ausztriát.
José Manuel Durao Barroso portugál kormányfő elfogadja a jelölést az Európai Bizottság elnöki tisztére. Ezt maga a kormányfő jelentette be kedden a portugál néphez intézett tv-beszédében