Belföld

Leépítések és lemondások a Braunál

A munkavállalók 17 százalékát érintő csoportos létszámcsökkentést hajt végre 2005 elején a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt., a cég három vezetője pedig december 31-iki hatállyal lemond igazgatósági tagságáról.

A társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken az idei évben kialakult nehéz piaci körülményekkel indokolta a leépítést, illetve azzal, hogy a jövőbeni hatékonyabb működés és a versenyképesség megőrzése érdekében szükséges a szervezeti felépítés átszervezése.

A társaság azt is bejelentette, hogy Kelemen Irma, Németh Árpád és László Attila igazgatósági tagok 2004.12.31-iki hatállyal lemondtak tisztségükről.

A Brau Union sörgyár 2004 első félévében 390,7 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ami 83 százalékkal elmaradt az előző első féléves profitjától. A társaság üzemi szintű nyeresége mindössze 341 millió forintot tett ki, szemben a múlt év első felében elért 2,36 milliárd forinttal. A Brau árbevétele ugyanakkor 17,2 százalékkal 19,55 milliárd forintra nőtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik