Eddig mintegy 81 millió forint érkezett a Duna Televízió által az erdélyi árvízkárosultak megsegítése érdekében hirdetett gyűjtésére. A Magyar Vöröskereszt 50,7 milliót gyűjtött.
Egy német-indiai házaspár könnyebben kaphat tartózkodási engedélyt Magyarországon, mint egy magyar-algír pár. A hivataloknak nincs indoklási kötelezettségük állampolgársági ügyekben, a kedvezőtlen döntés ellen nem lehet fellebbezni. Van, akit sötét múltja miatt utasítanak vissza, de a többség a bürokrácia útvesztőjében téved el.
Megkezdődött az Európa Tanács (ET) hetedik ifjúsági miniszteri konferenciája Budapesten; az eseményt Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter és Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára nyitotta meg.
A Szegedi Tudományegyetemhez tartozó, Havas Henrik által alapított Budapest Médiaintézet évek óta jogtalanul szedi be a tandíjat tanulói egy részétől az oktatási biztos szerint – írja a Magyar Nemzet.
Legutóbb két éve állt ennyire közel az MSZP támogatottsága: az összes választókorú körében a fiatal demokraták 28 százalékon, a szocialisták 25 százalékon állnak – derült ki a Népszabadságban megjelent szeptember 10-e és 18-a között végzett Szonda Ipsos-felmérésből.
Az újonnan csatlakozók közül Magyarország zárta a legrosszabb pozitív GDP-arányos eredménnyel a 2004-es uniós szaldót. A legtöbb pénzt Spanyolország kapta.
A jövő évi költségvetésben érdemi segítséget kapnak feladataik ellátásához a leghátrányosabb helyzetű kistérségek - jelentette be Lamperth Mónika csütörtökön Balatonszemesen, a Baloldali Önkormányzatok Közösségének önkormányzati hétvégéjén.
Kimerültség miatt csütörtökön életét vesztette egy idős nő, aki a lakosság kitelepítése közben közlekedési dugóba került. Az idős nő Texas államban került dugóba, s kórházba szállítását követően hunyt el.
„Dolgozni Akarok" címmel, a napokban jelent meg a Salva Vita Alapítvány kiadványa, amely értelmi fogyatékos személyek részére készült „könnyen érthető" módszerrel. A kiadvány az értelmi sérült személyek sz
A száz lépés programjában meghirdetett családtámogatási reform törvényjavaslatát még az őszi ülésszakban benyújtja a kormány a parlament elé. A Fidesz szerint azonban nincs hosszú távú családpolitikai elképzelés a törvénymódosítási indítvány mögött.
Jövőre minden eddiginél több, 500 milliárd forintot meghaladó összeg jut fejlesztésre, amiből több mint 200 milliárd az önkormányzatoknál fog "landolni" – mondta a miniszterelnök a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) balatonszemesi tanácskozásán.
Az elmúlt hetekben újabb 103 ezerrel nőtt a Katrina hurrikán közvetett következményeként munkanélkülivé vált amerikaiak száma, ezzel már mintegy 214 ezren váltak állástalanná a természeti csapás nyomán.
A kormány szándékai szerint jövőre családi típusú segélyezéssé alakul át a rendszeres szociális segély, az ezt kezdeményező törvénymódosítást még az őszi ülésszak során benyújtja az Országgyűlésnek a kabinet.
2006-ig 175 milliárd forint ráfordítással tízezer új kollégiumi férőhely létesül, 17 ezer pedig teljes mértékben megújul – mondta Szabó Zoltán, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának tagja.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta, hogy a zsilipet hetekig biztosan nyitva hagyják, mert decemberig a jelenlegi 109 centiméteres vízállást 100 centiméterre kell beállítani.
Több ponton változna az oktatási tárca javaslata alapján a felvételi eljárás. 2006-ban és 2007-ben a nyelvtudásért összesen 15 többletpontot lehetne szerezni; a jövő évtől csak azért az emelt szintű érettségiért járna többletpont, amelyből a szerzett pontokat számítják.
A taxisok forgalmi dugóval küzdenek, a BKV nem jelzett utasszám-növekedést, a miniszter tömegközlekedési versenyen vett részt - egyelőre ezek az autómentes nap fővárosi tapasztalatai.