Belföld

Tiborcz Istvánra hivatkozva ígértek segítséget Piero Pininek, a húskirálynak

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
A miniszterelnök vejére, Tiborcz Istvánra hivatkozva ígértek segítséget az olasz vágóhídkirálynak. A büntetőügy elsimítására ígéretet tevő vállalkozó végül csak tanú lett az ügyben, az ügyvéd és Piero Pini viszont gyanúsított, befolyással üzérkedés miatt. Tiborcz István lapunknak azt válaszolta: visszaéltek a nevével.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával 2019-ben kilenc hónapot volt előzetes letartóztatásban az olasz Piero Pini, Európa legnagyobb vágóhidas dinasztiájának a feje. A család nemcsak hazájában, hanem Spanyolországban és Kiskunfélegyházán is üzemeltet vágóhidat, az utóbbit három évtizede, fő piacuk a Távol-Kelet. A férfi letartóztatásának a meghosszabbítását már nem indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség, ugyanis Pini addigra mintegy kétmilliárd forintot befizetett a költségvetés kárának enyhítésére.

Szabadulásába belebukott az akkori megyei főügyész, Nánási László, valamint a helyettese. Nánási kilenc hónap múlva önkezével vetett véget életének. Helyére Polt Péter a Pest Vármegyei Főügyészség osztályvezetőjét, Gyugyi Csillát nevezte ki, aki a 2010-es évek elején, a válását követően költözött el Kecskemétről, ahol az ügyészségen dolgozott. Néhány évre rá ügyvéd férje megváltotta tőle korábbi közös házukat, ahol azóta új feleségével él, és nagyrészt ott fogadja az ügyfeleit.

Pini a szabadulását követően egy ügyvédcsapatot kért fel a védelmére, elsősorban a fia mielőbbi szabadlábra helyezését szerette volna elérni. A védők egyike a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vezetőjének exférje volt.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A Hungary Meat Kft. vágóhídja Kiskunfélegyházán 2021. szeptember 1-jén.

Csalás, lánykereskedelem, diplomagyár, illegális fegyveraktár

Az ügyvédet Pinivel együtt 2021 márciusában letartóztatták befolyással üzérkedés bűntett gyanújával. Az eljárás a minősítése miatt már nem a helyiekre, hanem a Központi Nyomozó Főügyészségre tartozott. A főügyészség akkori közleménye szerint „a meghatalmazott védőként eljáró ügyvéd valótlanul állította védencének, hogy egy hivatalos személy befolyásolása útján elintézte a büntetőeljárás kedvező lezárását és a másik gyanúsítottat (Pini fiát – a szerk.) érintő letartóztatás megszüntetését. Az ügyvéd ezért 70 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól.”

Az ügyészség állítása szerint az ügyvéd az egyik ismerősének azt ajánlotta, hogy keressenek együtt még több pénzt a vállalkozó megtévesztésével.

A büntetőügy még folyamatban van a Központi Nyomozó Főügyészségen, de mára több részlet is kiderült.

E szerint a kecskeméti ügyvéd valóban jelentős összeget fogadott el Piero Pinitől, de nem hivatalos személy megkenésére, hanem úgynevezett vádalkuképes büntetőügyek begyűjtésére. A jogszabályok értelmében ugyanis annak, aki nagyobb súlyú büntetőügyet tár fel a hatóságok előtt, jelentősen enyhíthetik a folyamatban lévő ügyét. Az esetek közt szerepelt

  • albán elkövetőkhöz,
  • valamint gépjármű-kereskedelemhez kapcsolódó csalás,
  • lánykereskedelem,
  • diplomagyár
  • és egy illegális fegyveraktár is.

A vallomások szerint az ügyvéd magánnyomozókat is megbízott, hogy felgyorsítsák a feltárási, adatszerzési folyamatot, és számos egyeztetés zajlott ezekben az ügyekben Kecskeméten az ügyészséggel, tudomásunk szerint ezekből az információkból eljárások indultak, sőt vádemelések is születtek. Megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, hogy mi lett a vádalkukra benyújtott ügyekkel, felhasználták-e azokat, és ha igen, akkor miért nem Pini büntetőeljárásában. A szóvivő kurta válasza a következő volt: „A kérdései tárgyában nem áll módomban tájékoztatást adni.”

Azt mondta, együtt pálinkázott Tiborcz Istvánnal

Ezután került képbe az ügyvéd egy régi, állandó ügyfele, aki korábban szórakozóhelyek biztonsági felügyeletét látta el csapatával, most pedig orgazdaság miatt került bajba. A férfi több esetben azzal hencegett az ügyvéd előtt, hogy egy esküvőn megismerkedett Tiborcz Istvánnal, pálinkáztak, és azóta is jóban vannak – olyannyira, hogy a miniszterelnök veje segített neki elsimítani egy építéshatósági ügyét. Véleménye szerint Tiborcz a kapcsolatain, valamint a befolyásos ügyvédein keresztül tudna segíteni Pininek is.

Az ügyvéd eleinte nem hitt a férfinek, de ő többük előtt felhívott valakit – állítása szerint Tiborczot –, és a beszélgetésből kívülről úgy tűnt, hogy tényleg a miniszterelnök vejével beszél. Az ügyvéd ezt követően rábólintott arra, hogy hozzanak össze egy találkozót Pini és Tiborcz között.

A találkozás napján az ügyvéd lemondta az aznapi találkozóit, a felesége pedig süteményeket sütött, mert Pini közismerten édesszájú. Már idő előtt megérkezett az olasz vállalkozó és a tolmácsa az ügyvéd kecskeméti otthonába. Kis idő múlva megjelent egy fekete Mercedes kisbusz, több kört tett a ház előtt, majd megállt. Csöngetésre az ügyvéd felesége nyitott ajtót, és a szemtanúk szerint egy gesztenyebarna hajú, ötvenes asszony lépett a házba, aki nem akarta felfedni a nevét, csak annyit mondott, hogy Tiborcz István küldte a találkozóra, továbbá azt kérte: mindenki tegye át a telefonját a másik szobába. A tárgyalás mindössze tizenöt percig tartott.

A nő elmondta, hogy egymillió eurót kérnek előre, és még egyszer egymilliót a végén. Ezért cserébe Piniről lekerül a nyomkövető, a fiát egy hónapon belül szabadlábra helyezik, valamint 5,5 milliárdról 3,5 milliárd forintra csökkentik az ügyében a költségvetési kárértéket.

PiniGroup

Az ügyvéd a garancia felől érdeklődött, mire a nő azt válaszolta:

Ez így működik, ezek az ügyvédek tudják a dolgukat, több hasonló ügyben elértek már sikereket. Egyébként sincs más megoldás.

Pini tolmácsa megkérdezte a hölgytől, hogy miért nem engedik haza a családjához Olaszországba a vállalkozót, de erre már nem válaszolt, hanem befejezettnek tekintette a találkozót, és távozott.

Az ügyvéd és Pini ott maradt még egymással tárgyalni; egyikük sem tartotta hitelesnek a nőt. Erre napokkal később még eljött az ügyvéd házába az a vállalkozó, aki Tiborcz barátjának mondta magát, és arról győzködte Pinit meg az ügyvédet, hogy „Tiborcznak nagyon messzire elér a keze, és csak ő fogja tudni ezt az ügyet elintézni.” Pini azonban hajthatatlan volt, nem fizetett.

Ami a folytatást illeti, a büntetőügy elsimítására ígéretet tevő, Tiborczra hivatkozó vállalkozó végül tanú lett az ügyben, a felajánlással nem élő Pini és az ügyvéd viszont gyanúsítottá vált.

Szerettük volna megtudni, hol tart ennek az ügynek a feltárása, sikerült-e tisztázni, hogy valós kapcsolatként hivatkoztak-e az ügyben Tiborcz Istvánra, de az ügyészség válaszától nem lettünk okosabbak. A Központi Nyomozó Főügyészség válasza szerint a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van, az eljárásról további adat jelenleg nem közölhető, és a tervezett intézkedésekről sem adható információ.

Ezért megkerestük írásban Tiborcz Istvánt is, vázolva a fentieket. Megkérdeztük, ismeri-e Piero Pinit, illetve ígért-e segítséget az olasz vállalkozó ellen folyamatban lévő költségvetési csalási ügyben. Kérdéseinkre a sajtósától az alábbi választ kaptuk:

A megkeresésében említett személyt, személyeket Tiborcz István nem ismeri, sem személyes, sem pedig üzleti kapcsolatban nem áll és nem állt velük. Amennyiben az ön által említett eljárás elindult, és abban a hatóság Tiborcz úr segítségét kéri, természetesen mindenben együttműködik majd, hogy kiderüljön, kik és milyen szándékkal próbáltak meg visszaélni a nevével.

Visszatérve Pini gazdasági ügyére, úgy tűnik, nem született vádalku, mert annak ellenére, hogy mára a teljes kárértéket, több mint 6 milliárd forintot befizette a költségvetésbe, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség megvádolta bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével, és három és fél év engedmények nélküli fegyházbüntetést ajánlott neki, ha lemond a tárgyalás jogáról. Az ügyészség ugyanakkor több vádalkut is kötött az ügyben Pini fejéért, aki nem ismerte el a bűnösségét, és nem fogadta el az ügyészi ajánlatot.

A vád szerint a vágóhidat üzemeltető cég kisebb mértékben saját embereket alkalmazott, nagyrészt viszont alvállalkozóktól vett igénybe munkaerőt. A hatóságok szerint a bérmunka esetében az alvállalkozói szerződések valótlan tartalmúak voltak, a céljuk az volt, hogy a foglalkoztatottak után az adó- és járulékterheket elkerüljék, illetve a húsipari cégnek áfás költségszámlákat produkáljanak. A per jelenleg is tart a Kecskeméti Törvényszéken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik