Fruzsina és a párja négy és fél éve vártak arra, hogy újabb gyermek érkezzen a családba. A kicsi végül megfogant, a család minden tagja leírhatatlanul boldog volt, alig várták, hogy négyesben új kanyart vegyen az életük. Azonban a magzat az ötödik héttől kezdve nem fejlődött tovább. Hamarosan a vetélés is megindult, később pedig az is nyilvánvaló lett, hogy a magzatot csak műtéti úton lehet eltávolítani az anyaméhből.
Fruzsina a Fejér Megyei Szent György Kórház Nőgyógyászati osztályán találta magát, ahol abortuszra írták ki. Mivel kisebb komplikációk léptek fel, a tervezett időpontnál korábban, január 13-án hajnalban vették fel az osztályra. Az elvártaknak megfelelően a kórházi adminisztrátortól az aneszteziológusig mindenki empatikusan, a helyzetnek megfelelően viselkedett vele. Sorstársaival együtt egy kórteremben várta, hogy ő következzen. Nem nagyon beszélgettek egymással, mindenki a maga módján próbálta feldolgozni a helyzetet.
„Végig sírtam a napot. Nem voltam hangos, de megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim” – idézte vissza a napot. A körülményekhez képest így is jól volt, ahogy fogalmazott, „teljesen biztonságban éreztem magam. Amíg egy férfi be nem jött reggel, talán 8-9 óra között az osztályra”.
A férfi, egy kék egyenruhát viselő, középkorú illető egy pillanat alatt űzte el a nyugalmat a kórteremből, amikor magáról megfeledkezve viccelődésbe kezdett az abortuszra váró nők között. Fruzsinának elsőre sem tűnt odaillőnek ez a viselkedés, de úgy gondolta, talán ezzel próbálja oldani a feszültséget. Ezt akkor vetette el, amikor a férfi a műtőbe kísérte. Az operáció előtt még egy előkészítő műveleten át kellett esnie a nőnek, ehhez a kék ruhás beteghordó készítette elő. Amikor a hajhálót adta rá, a férfi beletúrt a hajába és azt suttogta neki,
imádom a vörös-szőke hajakat.
A nőt sokkolta a jelenet, de nem tudott cselekedni, a sírás felülkerekedett rajta. A férfi közben nyugtatni próbálta, és azt mondta, csak rá és a hangjára figyeljen. Amikor Fruzsina végül meg tudott szólalni, és jelezte, hogy ez nagyon nem jó neki, a férfi azt mondta, „most tudom, hogy nem lehet”.
– Mintha egy se igen, se nem kapcsolatban lennénk. Mintha a szeretőm lett volna és ott állt volna a férjem, nem tudom más kontextusba helyezni ezt a mondatot – emlékezett vissza Fruzsina, akinek a műtőben sem volt nyugta a férfitól. Az akarata ellenére kézen fogva kísérte be a műtőterembe, ott is végig körülötte legyeskedett, még a kezeit is a hasára tette.
Fruzsinának ezen a ponton fogalma sem volt róla, hogy a férfi beteghordó. Mivel az a műtőben helyet foglaló doktornő minden mondatát kommentálta, egyértelmű volt, hogy ismeri az eljárást. Fruzsina biztosra vette, hogy a férfi orvos, talán a beavatkozást is ő végzi majd el. A kék ruhás férfit senki sem intette meg a műtőben tanúsított viselkedése miatt.
A kórterembe egy másik beteghordó kísérte vissza, rá egyáltalán semmi panasza nem volt. A megpróbáltatásoknak viszont még nem volt vége, a kék ruhás rövidesen újra felbukkant a kórteremben. Ahogy belépett az ajtón, egyből Fruzsinát kereste a tekintetével, oda is kacsintott, a nő ugyanakkor igyekezett teljesen ignorálni őt. Egy másik pácienst vittek a műtőbe, ennek ellenére a férfi Fruzsina ágyát vette célba. Leült mellé, nekidőlt a lábának, amit a nő rendkívül kellemetlenül élt meg, ugyanakkor megbizonyosodott arról, hogy minek köszönhető a férfi harsánysága: a férfi átható alkoholszagot árasztott Fruzsina szerint.
Ezt követően nyugtatót kapott, így egyes részletek innentől már homályosak, abban viszont teljesen biztos, hogy amikor a műtőben újra a kék ruhás férfi várta. Fruzsinának ekkor már branül volt a bal kézfejében, ennek ellenére a férfi ismét saját kezei közé vette a nő kezét, mire a nő rászólt, majd kiszabadította magát. Mindennek egy doktornő is tanúja volt, akinek Fruzsina tekintetével jelezni próbálta, hogy rettentő kellemetlenül érzi magát a beteghordó jelenlétében. A doktornő erre annyit mondott neki, hogy ne aggódjon, be fogják takarni, senki nem fog látni semmit.
Azt gondolnám, hogy itt más esetben azzal kapcsolatban nyugtatnak, hogy minden rendben lesz, nem azzal, hogy nem fogja senki a meztelen testemet látni
– mondta a nő, aki elmondása szerint nagyon szeretett volna emlékezni rá, mikor és milyen körülmények között alszik el, de az altató kérlelhetetlenül kiütötte. Utolsó emléke, hogy a kék ruhás férfi áll a lábai előtt.
Fruzsina a délelőtt folyamán messenger-üzenetekben beszámolt a történtekről a legjobb barátnőjének, ő informálta aztán Fruzsina párját is. A kijelentkezéskor már ő is a kórházban volt, és alig bírta türtőztetni magát a recepciónál, minden áron meg akarta tudni a kék ruhás férfi nevét, a nő ugyanakkor leintette, annál is inkább, mert még akkor is úgy gondolta, hogy a férfi műtötte őt. Csak ekkor világosította fel őket egy arra járó orvos, hogy a férfi – a panaszok sorolása után azonnal tudta, kiről van szó – beteghordó. Sűrűn elnézést kért tőlük a történtekért, de hozzátette, emberhiány van, nincsenek abban a helyzetben, hogy megválogassák, kiket vesznek fel.
– Meg kell érteni, hogy hiába történik egy ilyen helyzetben ilyen abszurd dolog, mégis csak az lebeg az ember szeme előtt, hogy hazamenjen – indokolta meg, hogy miért nem cselekedtek ott helyben.
Fruzsina a történtekhez és a körülményekhez képest jól van, otthon igyekszik túltenni magát a veszteségen és az őt ért atrocitásokon. Ahogy fogalmazott, nem tudja, jogilag mikortól beszélünk zaklatásról, azzal is tisztában van, hogy nem történt fizikai erőszak, ennek ellenére nem tartja elfogadhatónak azt, ami vele történt. Hogy egy ember ilyeneket mondjon és így bánjon egy nővel, akit épp abortuszra visznek. Abban teljesen biztos, hogy a férfi alkoholt fogyasztott az ominózus napon – ezt egyebek mellett arra alapozza, hogy a férfi közvetlenül a műtét előtt megbotlott és elesett a műtőben.
Néhány nappal később hivatalosan is panaszt tettek. Felkeresték a betegjogi képviselőt és a kórházat is: előbbi lényegében tovább passzolta az ügyet, utóbbi helyről azonban érdemi válasz is érkezett.
Ha sikerül bizonyítani, hogy ittas volt a munkaidejében, nagy valószínűséggel el fogják tiltani a munkájától. Fruzsina szerint a panaszát fogadó kórházi dolgozó – ahogy a férfin kívül gyakorlatilag mindenki – kifogástalanul viselkedett.
Feljelentést egyelőre nem tesznek, bár Fruzsina párja szíve szerint az egész kórházat beperelné, annál is inkább, mert kiderült, hogy a férfi 30 éve az intézmény kötelékébe tartozik. A nő ugyanakkor úgy van vele, ha a belső vizsgálat azzal zárul, hogy a férfit eltiltják az effajta munkavégzéstől, és valamilyen módon az aktájában is nyoma lesz a történteknek, azzal megelégszik, hiszen a célja végső soron az, hogy ez az ember többé ne végezhessen ilyen munkát.
Fruzsina a Facebookon is közzétette a történetét, várva, hogy hátha jelentkeznek olyanok, akiknek van hasonló élményük a kék ruhás férfival kapcsolatban, esetleg első kézből vannak információik arról, hogy máskor is hasonlóan viselkedett. Azóta akadtak is jelentkezők, ki névvel, ki név nélkül.
A célom, hogy ezt a férfit eltiltsák a munkájától, és máshova se tudjon elmenni!
– jelentett ki beszámolója végén.
Fruzsina talán soha nem fogja magát túltenni azon, hogy hosszú évek várakozása után elveszítette a régóta várt második gyermekét, nem tudja elfogadni, hogy a sors ezt szánta neki. Most viszont úgy érzi, talán annyi haszna mégis volt ennek az egésznek, hogy végül ő volt ott, átélte a fent elmesélteket, most pedig beszél róla, hogy más később ne kerülhessen ilyen helyzetbe.
Kerestük a Fejér Megyei Szent György Kórházat, ahonnan megerősítést szerettünk volna kapni az üggyel kapcsolatban. Érdeklődtünk, hogy mit lépnek az ügyben, volt-e korábban panasz a beteghordóra, előfordult-e korábban, hogy munkaidőben ittasan jelent meg, illetve, hogy pontosan milyen keretek között foglalkoztatják a férfit. Válaszában a kórház vezetése elismerte, hogy az ügyben belső vizsgálat zajlik, aminek lezárása előtt bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.
