Belföld

Nálunk a területi egyenlőtlenségek mérséklése helyett a korrupciónak ágyaztak meg az uniós források

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA
Amióta megkezdődött a magyar kormány és az unió harca a hazánknak járó EU-s forrásokról, a központi kérdés az, hogy hogyan tudjuk lehívni a pénzeket. Arról kevesebb szó esett, hogy ezek miként hasznosulnak. A TÁRKI gondozásában megjelent friss tanulmány segít a tisztánlátásban.

A 2021-2027-es időszakra vonatkozó, összesen csaknem 22 milliárd euró (mintegy 9000 milliárd forint) értékű megállapodás segíteni fogja az országot az olyan közös uniós prioritások végrehajtásában, mint a kiegyensúlyozott területfejlesztés (…), miközben támogatja az innovatív és inkluzív szociális piacgazdaságot

– közölte az Európai Bizottság, miután áldását adta a Magyarországnak folyósított uniós pénzekre, megjegyezve, hogy az unió történetében példa nélküli módon 6,3 milliárd eurónyi (2500 milliárd forint) kohéziós támogatáshoz jogállamisági aggályok miatt egyelőre nem férünk hozzá.

Medve-Bálint Gergő, Martin József Péter és Nagy Gabriella tanulmánya – amely a TÁRKI 2022-es Társadalmi riportjában olvasható – a hatékonyság, a területi egyenlőtlenségek csökkentése és a korrupciós kockázatok szempontjából vizsgálta az elviekben a felzárkóztatást célzó kohéziós támogatások hazai felhasználását. Szerintük mindhárom tekintetben az eredeti szándéktól eltérő eredményeket hoztak a kohéziós források, ami csak részben magyarázhatók országspecifikus tényezőkkel.

Az EU idővel a kohéziós politika terén a tagállamok közti szolidaritásról a beruházások növelésére és a gazdaság versenyképességére helyezte a fókuszt. A 2000-es évek elején bekövetkezett piacbarát fordulat után ezekre a forrásokra az összes tagállam minden régiója, tehát a leggazdagabbak is jogosulttá váltak. Ennek eredményeképp a gazdaságilag hátrányos helyzetű, intézményileg is elmaradott térségek kisebb arányban fértek hozzá a pénzekhez – az előző hétéves költségvetési ciklusban az egy főre jutó támogatás 4 százalékkal csökkent a kevésbé fejlett régiókban, a fejlettekben pedig 5 százalékkal nőtt –, ráadásul a központosított forráselosztás miatt megtorpant a régiók erősödése is.

Mindezzel együtt fontos megjegyezni, hogy a kohéziós politika – elsősorban a közberuházások finanszírozásán és néhány jól irányzott vállalati támogatási programon keresztül – hozzájárult a térség felzárkózásához a csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben.

A tyukodi kilátó épült uniós pénzből, nem a gazdaság

Mára a felzárkóztatási támogatások jelentik a magyar gazdaság egyik pillérét, uniós szinten pedig Magyarország a kohéziós politikai legnagyobb haszonélvezői közé tartozik:

  • a csatlakozás óta 2020-ig évente átlagosan a GDP 1,39 százalékára rúgó kohéziós támogatás érkezett hazánkba, amivel dobogós helyet foglalunk el a 2004 óta csatlakozott tagállamok sorában;
  • az uniós pénzek a hazai fejlesztéspolitika döntő finanszírozási forrásává váltak (2015-ben a közszféra beruházásainak 85 százalékát ezekből fedezték);
  • ráadásul kiszámíthatóbb külső forrást jelentenek, mint a hazai gazdaság másik oszlopa, a külföldi működő tőke.

A Marshall-segélyhez mérhető fejlesztési forrás ellenére mégsem sikerült a magyar gazdaságnak egyről a kettőre jutnia. Hatékonyság terén a magyar kormány a jól megtérülő projektek gondos kiválasztása helyett a pénzek gyors elköltését szorgalmazza: 2012-ben a kormány határozatban is rendelkezett arról, hogy a 2014–2020-as programozási időszak forrásainak 60 százalékát közvetlen vállalkozásfejlesztésre kell fordítani. Ennek nem volt számottevő hatása a gazdaság növekedésére, ráadásul a működő vállalkozások száma és a helyben elköltött uniós források között a tanulmány szerzői meglepő módon negatív kapcsolatot tártak fel. Nem ok-okozati összefüggésre kell gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy a pénzek nem találtak utat a gazdaság fejlesztését érdemben serkentő projektekhez.

A kohéziós pénzek Magyarországon sem a termelékenység, sem a versenyképesség javulásához nem járultak hozzá.

Az unió 27 tagállamához képest a hazai gazdaság termelékenysége a 2010-es években 2,3 százalékkal romlott, miközben Romániában 30,8, Lengyelországban 12,1, Csehországban pedig 7,2 százalékkal nőtt ez a mutató. Versenyképesség terén az EU-ban csak a horvát, a görög, a román és a bolgár mutató gyengébb a magyarnál, mely az ezredforduló óta folyamatosan romlik (a Világgazdasági Fórum szerint 2001-ben még a 28. helyet foglalta el Magyarország, 2019-re pedig a 47. helyre csúszott vissza). Ez aligha független a temérdek értelmetlen beruházástól: Tyukod például Magyarország kilátó-fővárosává vált, miután a kétezer lakosú faluban 11 kilátó épült 264 millió forint uniós támogatásból.

Marjai János / 24.hu Tyukod egyik kilátója 2021. december 13-án.

Kevesebb pénz jut a leszakadó régiókba

Eredetileg a kohéziós politika célja a területi egyenlőtlenségek és a hátrányos helyzetű régiók lemaradásának csökkentése volt, mára azonban eljutottunk odáig, hogy

a fejlettebb magyarországi térségek eredményesebben pályáznak uniós pénzekre.

Nemzetközi vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy ez nem magyarországi sajátosság: lett, bolgár és román példák is igazolják, hogy a fejletlenebb területekre kevesebb uniós forrás áramlik.

Az unió versenyképességi fordulata és a kormány forráselköltési politikája hozzájárult ahhoz, hogy jellemzően olyan, fejlettebb térségekbe vándorolnak a források, ahol

  • nagyobb önrészt,
  • jobb infrastruktúrát,
  • magasabb színvonalú humán tőkét,
  • valamint jobb pályázati- és forrásfelvevő kapacitást tudnak felmutatni.

Mindezt tovább erősíti a magyarországi régiók támogatási kategóriába sorolása, ami jelentősen torzít, mivel nem veszi figyelembe a belső területi egyenlőtlenségeket. Budapest és Pest megye kivételével az összes többi régió a legmagasabb támogatási kategóriába esik – mivel az egy főre jutó GDP-jük az EU-átlag 75 százaléka alatt van –, ami azt jelenti, hogy Nógrád ugyanabban a kategóriában versenyez forrásokért, mint Győr-Moson-Sopron megye.

Helyi döntéshozók bevonásával ezeket a hatásokat mérsékelni lehetett volna, azonban 2013-ban megszűntek a regionális fejlesztési tanácsok, a fejlesztéspolitikai intézményrendszer pedig tovább központosult. Ezzel lényegében a kohéziós politika kiegyenlítő szerepe megszűnt: az egy főre eső uniós támogatások és a megyék fejlettségi szintje között a szerzők nem találtak érdemi összefüggést, tehát a legelmaradottabb megyékbe nem érkezik többlettámogatás.

Közép-Magyarország esetében az uniós támogatások még növelték is az egyenlőtlenségeket.

A legnagyobb kedvezményezett járások többnyire a nagyvárosi térségek voltak, melyet Budapest és Pest megye járásainak helyzete világít meg a leginkább. A Pest megyében kifizetett uniós támogatás messze a legalacsonyabb az összes megye közül (még a második Komárom-Esztergomba is kétszer annyi támogatás érkezett), hiszen egy sokkal gazdagabb térséggel, Budapesttel kell közvetlenül versenyezniük a forrásokért. Nem véletlen, hogy a Pest megyei közgyűlés régóta szorgalmazza, hogy válasszák le Közép-Magyarországról és önálló régióként kezeljék az uniós források elosztásánál, ami a 2021–2027-es ciklusban meg is valósul.

A kohéziós pénzek a korrupció melegágyává váltak

Sokáig élt egy olyan elképzelés, hogy az európai intézményrendszer fegyelmező hatása miatt az uniós pénzek mankóul szolgálhatnak a jó kormányzáshoz és a korrupció visszaszorításához. Ennek az illúziója legkésőbb a keleti bővítéskor szertefoszlott: mára empirikus vizsgálatok igazolják, hogy a kelet-közép-európai régióban az uniós pénzek beáramlásának következtében nőtt a korrupció, sőt egyes vizsgálat szerint Dél-Európában is ez történt.

Magyarországon régiós összevetésben is kimondottan rossz a helyzet:

a verseny nélküli, egyajánlatos beszerzések aránya hazánkban az egyik legmagasabb az EU-ban.

Ráadásul a Korrupciókutató Központ adatai szerint 2011 és 2021 között 42, a kormánypárttal szoros kapcsolatot ápoló cég nyerte el az uniós források 21 százalékát.

A korrupció kockázatát több intézményi hiányosság is növeli. Az ellenőrzések gyengüléséhez vezetett a már említett középszint kiesése a regionális fejlesztési ügynökségek megszüntetésével, továbbá az, hogy a Miniszterelnökség alá szervezték az uniós pénzosztás kontrollját. Így a szabálytalansági eljárásokat ugyanazon a hatóságon belül végzik, mint amely a projektek kiválasztásáról dönt.

Az ellenőrzések gyengüléséről árulkodik az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF jelentése, amely szerint hazánkban az ellenőrzés alá vont projektek a támogatások arányában 2020-ig rendre a legalacsonyabbnak bizonyultak a közép-európai országok között.

Magyarország magasan vezeti azt a listát is, amely azt mutatja meg, hogy az OLAF 2016 és 2020 között a kifizetések hány százalékának tett javaslatot visszafizettetésére: hazánk 2,2 százalékkal áll a rangsor élén, míg Bulgária 0,69 százalékkal a második. Hozzátéve, hogy a legnagyobb tételt az M4-es metróval kapcsolatban feltárt szabálytalanságok jelentik, melyek nagyobb részt a szocialista kormányokhoz köthetők.

Az Európai Bizottság a múltban egy sor rendszerszintű hibát is azonosított a magyarországi közbeszerzések ellenőrzésénél, így nem csoda, hogy az uniós források lehívásának javarészt intézményi feltételei voltak. A magyar kormány számos engedményt tett az az uniós pénzek megszerzéséért, melyek közül a legnagyobb az Integritási Hatóság felállítása volt. A szervezet elsősorban az uniós közbeszerzéseket ellenőrzi majd, de ezen túl is lesznek lehetőségei és feladatai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik