Belföld

Videón, ahogy puszit kér áldozatától a 66-os buszon szurkálással fenyegetőző rabló

Négy év nyolc hónap szabadságvesztésre, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság azt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség által gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfit, aki augusztus elején kirabolt egy utast Budapesten, a 66-os buszon.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a bíróság elrendelte férfi korábbi felfüggesztett büntetésének a végrehajtását is. A 19 éves férfi Soroksáron felszállt a 66-os buszra, majd leült egy másik férfi mellé és arra kérte, hogy adjon neki ezer forintot.

Az utas közölte hogy nincs nála pénz, és még a pénztárcáját is megmutatta, amelyben csak száz forint volt. A terhelt azonban továbbra is pénzt kért, és azt mondta mellette ülő férfinek, hogy „most szabadult”, és, ha nem kap pénzt, akkor megszurkálja. Az utas a fenyegetés hatására átadta neki a száz forintját.

A rabló az utas telefonját is elvette, miközben azért, hogy az elhangzott fenyegetésének nyomatékot adjon a bal kezét a nadrágja zsebében tartotta, azt a látszatot keltve, hogy a kés ott van. A terhelt azt is állította, hogy társa is van a buszon, aki megöli a sértettet. Amikor a busz megállt abban a megállóban, ahol a kirabolt férfi egyébként is le kívánt szállni, a támadó azt kérte tőle, hogy a biztonsági kamera miatt adjon neki egy ökölpacsit és két puszit. Az áldozat a felszólításnak eleget tett, majd leszállt a járműről.

A jövedelemmel nem rendelkező férfi júliusban egy másik embert is ki akart rabolni. A bíróság négy év nyolc hónapra ítélte a letartóztatásban lévő férfit. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.