Belföld koronavírus

Csütörtöktől újabb 100 ezer oktatásban dolgozót olthatnak be

Korábban több mint 100 ezer pedagógus kapta meg az oltást és kedden újabb több mint 100 ezer a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott sms-ben behívót a soron kívüli oltásra – közölte a kormányzati tájékoztató honlap. Az oltás csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon és ezúttal is Pfizer vakcinával történik.

A tájékoztatás szerint a pedagógusok soron kívüli oltásának április 1-3. között tartott első körére 78 ezer már korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót, közülük 66 685 fő, vagyis 85 százalékuk jelent meg az oltáson és kapta meg a vakcinát. Az akció előtti hetekben is már 33.634 fő pedagógus kapott oltást, így összesen több mint 100 ezer pedagógus már be van oltva.

A második körös oltás április 8. csütörtök és április 11. vasárnap között lesz, erre 100 013 fő kap SMS-ben behívót, köztük az oltásra regisztrált köznevelésben, szakképzésben és bölcsődékben dolgozók, valamint az első körben behívott, de meg nem jelent pedagógusok. Azok, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, vagy most más okból nem tudnak megjelenni az oltóponton, később is kapnak majd lehetőséget az oltásra. Megjegyezték, hogy már az első oltás után is jelentősen emelkedik a védettség a vírusfertőzés súlyos lefolyása ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.