Révész Sándor: Európaiságteljesítmény
Az európai jelző nem jelent se rosszat, se jót. Ha jól használjuk. Ha jót jelent, nem használjuk jól. Mert éppen arra használjuk, amit a „jó értelemben vett európai” nem tesz: kirekesztésre!
1937. január 14-én a Magyar Színház megtelt fehér emberekkel, akik között volt, aki éppen csak nézte Thomas Mannt, és örült, hogy látott ott „fehérek közt egy európait” – amint arról József Attila híres verséből értesülünk. Na de mit látott volna az az örvendező fehér ember, ha a tükörbe néz? Nem éppen egy másik európait? És ha József Attila néz a tükörbe? Ő nem lett volna eléggé európai? És ha egy európai látásán való örvendezéshez elég a tükörbe nézni, akkor minek elzarándokolni a Magyar Színházba, csupán azért, hogy lássunk ott egy európait? Minek ehhez Thomas Mann? És ha az összes jelen lévő fehér ember európai, hiszen Thomas Mann felolvasására érkezett, akkor miért érdekes, hogy a német író meg a magyar költő is az? És ha jelen vannak ott olyanok, akik fehérek ugyan, de nem európaiak, akkor azok micsodák?
És akik három évvel azelőtt a Royal Orfeum színpadán nézték az egész pályáját franciaként befutó, viszont legkevésbé sem fehér Josephine Bakert, aki majd a francia antifasiszta ellenállás és polgárjogi mozgalmak résztvevője lesz, azok kit láttak? Feketék közt egy európait?
Gellért Andor – Zdeborsky György: Tévúton
Orbán Viktorral külön kell foglalkoznunk. Szerintünk ő egy jelenség, semmi több. Ahogy példaképe és „barátja”, Donald Trump, ő is elvész majd az idők porában, bár a hatalomközpontosítás bűvkörében élő erőknek, azaz a szélsőjobbnak, még sokáig hivatkozási alap lehet.
Ha nagy politikus lenne, mint ahogy „kézcsókkal” illető fanatikusai hiszik, akkor nem a nemzetállami eszmére, hanem a jelen kor integrációs parancsára építene. A múlt század a nemzetállamok százada volt. Következmény amellett, hogy új nemzetállamok is létrejöttek: két világháború, forradalmak, permanens nemzeti háborúk, nekünk, magyaroknak: Trianon. E század az összefogás, az integráció és nem a különállás százada. Ha ezt az alapkérdést Orbán nem érti, akkor egy nemzeti eszme téves szolgálata meddig és hogyan igazolja az ő politikusi nagyságát? Azt is feltételezhetjük, hogy Orbán ezt szándékosan nem érti, mert hatalmát mindenek felett állónak tartja.
Csizmadia Ervin: Párhuzamos történetek – Soros György, Coudenhove-Kalergi és a kívülről történő politikaformálás
A Capitolium ostroma háttérbe szorította Soros György bérelt helyét a kormánypárti hazai közbeszédben. Gyaníthatóan azonban a „spekuláns” elleni gőzhenger szinte természettörténeti törvényszerűséggel újra be fog indulni, merthogy a tőle való elhatárolódás jó ideje szerves része a jobboldal identitásának. De nem csak az látszik biztosnak, hogy rövidesen újraéled a sorosizmus, hanem az is, hogy megjelenik majd ennek ellenzéki pandant-ja, kiegészítője – az „őrült beszédezés” vagy a hallgatás. A kormányoldal szerint minden út Soroshoz vezet, az ellenzék szerint Sorosnak semmi szerepe semmiben. Ez a „mindent vagy semmit” akár zéró összegű játszmává is összeállhatna, azonban én úgy gondolom, a dolgot nem intézhetjük el annyival, hogy a két pólus kiöli egymást. A témáról beszélnünk kell.
ÉLET: Miért van kormányunk
Nagyon nem mindegy, hogyan használjuk fel az előttünk álló időszakban ideáramló, igen jelentős forrásokat, mondta a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos (a továbbiakban fmkfk) egy interjúban, amelyet a Magyar Nemzetnek adott. Kijelentésével csak egyetérteni tudunk, valóban nem mindegy, hiszen jó esetben kétezermilliárd (magyarul kétbillió) forint körüli summáról lehet szó, ez pedig még üzleti ügyekkel amúgy közismerten nem foglalkozó kormányfőnk érdeklődését is felkeltheti.
Innen nézvést talán érthető, hogy némelyek szerint a felsőoktatásban zajló úgynevezett modellváltás mögött (mint például az SZFE szétbarmolása meg a hasonlók) igazából a mammon szelleme munkálkodik. „Ha az egyetem elnyer ilyen pályázatokat, akkor a megbízható emberekkel feltöltött kuratórium számára rögtön megnyílik a lehetőség, hogy adott esetben akár magánvállalatokhoz csatornázza ki ezeket a forrásokat a nyilvánosság számára átláthatatlan tranzakciókon keresztül”, vélekedik Deák Dániel professzor (Corvinus). Eszerint tehát sanszos, hogy a felsőoktatás fejlesztésére szánt uniós pénzek végállomása is kormányzó urunk tányérnyalóinak kincses ládikája.
Kovács Zoltán: Köszönettel elfogad
Nehéz az ügyet összefoglalni, és ha nem az ország egyik vezető politikusáról lenne szó, talán szót sem érdemelne. De ilyen ügyek olvastán mindenképp fölvetődik, mégis kik vezetik az országot. Szájer József egy szomorú vasárnap úgy nyilatkozott eszmetársának az egyik háziasított tévécsatornán, hogy lemond uniós képviselőségéről, mert belefáradt. Mindenbe belefáradt – mondta barázdált homlokkal. A közéleti harcok lelkileg megviselték. Senki sem értette két napig, amikor aztán a brüsszeli rendőrség szóvivője unott hivatalossággal jelentette be, hogy három napja a rue des Pierres-en nagy kiruccanás volt. Ekkor értette meg a köznép, hogy mi is történt. Kósa története pontosan ennyire abszurd.
A nép meg nézi, és közben hallgatja a kormányfői hadovákat: ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van.
Ha mondjuk ezt a süketelést ideiglenesen félretolnánk, és valamiféle jogsegély keretében tájékozódnánk, mit tud erről az ügyről Wolfgang Schäuble német szövetségi pénzügyminiszter, talán többre mennénk. Meg arra is figyelhetnénk, hogy a Schäuble lány mit tud erről az egészről, kit kellett hívnia, milyen ügyben, és kit kellett volna összehoznia az apjával. Már ha egyáltalán érdekes még, mi folyik körülöttünk.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
