Göncz Árpád harminc éve, a Magyar Köztársaság államfőjeként, első újévi köszöntőjében arról beszélt, hogy 1990 sorsfordító év volt, de nem titkolta azt sem, milyen pokoli kemény lesz 1991 is. Ő még elvárásokat is megfogalmazott korábbi barátjának, Antall József kormányfőnek, akitől őszinteséget kért és figyelmeztetett, bizony a demokrácia kevés a boldogsághoz, amíg nyomorognak az emberek.
Ne áltassuk magunkat: amiben eddig éltünk, s amit sokan, jó ideig, egy igazságosabb társadalom ígéretének véltek, reménytelenül összeomlott. Látszólagos létbiztonságunkért, szerény jólétünkért most kell megfizetnünk, mégpedig drágán. Visszaút nincs. Ebből a helyzetből csak előre menekülhetünk: alkalmazkodnunk kell a világ – sokunk által annyira és oly régóta áhított – gazdasági rendjéhez, hogy jelenlegi gondjainkon mielőbb felülkerekedjünk.
Azt mondta, 1990 jócskán hozott meglepetést, mert kiderült, a demokrácia felépíthető törvényekből, parlamentarizmusból, attól még nem válik élhetővé.
Ha azt kívánjuk, hogy meghitt és lakható legyen, be is kell rendeznünk, az pedig gazdasági kérdés. De ameddig idáig eljutunk – márpedig biztos, hogy eljutunk –, meg kell tanulnunk békességben együtt élni ebben a szegényes hajlékban is. Ez rajtunk áll: ehhez mástól – kívülről – hiába várunk segítséget.
Emlékeztetett rá, ebben a magyarok jók, sokan megtanulták már ennek a művészetét hadifogságban, táborban, börtönben, társbérletben.
Sült galambot senkitől nem várhatunk. A kormánytól is csak egyvalamit: világosan vessen számot a helyzettel, szabja meg a tennivalók sorrendjét, tárja az ország gondolkodó, s mint több ízben bebizonyította, felnőtt és felelős népe elé, hogy miért és mekkora áldozatot kell vállalnia tulajdon jövője érdekében. S kinek mekkorát. Mert ha az ország a jövőjéért lemond a tisztes szegénység egyenlőségéről, azt joggal kívánja, hogy elviselhetetlen teher senkire ne háruljon, s az átmenet árát ki-ki a teherbírása arányában, igazságosan fizesse.
A köztársasági elnök külön kitért a társadalmi és az európai szolidaritás fontosságára.
Mert a nép nem statisztikai adat, a nemzet megmaradása nemcsak szellem, de betevő falat kérdése is. Sok mindenről le kell majd mondanunk, sok olyasmiről, amit pótolnunk évekbe telik. De emberekről lemondanunk nem szabad, s ez nem csupán szociálpolitika, hanem mindenekelőtt tudatos és minden politikai döntést átható értékválasztás kérdése. A nyugattól csak egyet várhatunk: döbbenjen rá végre, hogy önmagán segít, ha Kelet-Közép-Európa keserves jelenén könnyít. Amit mi tettünk az egységes Európa létrejötte érdekében, azt önmagunkért is tettük; amit ők tesznek Európa valóságos egysége érdekében, azt ők sem csak értünk teszik, hanem önmagukért is, hiszen nem csak a politikai, hanem a gazdasági nyomor is fertőz.
De legtöbbet önmagunktól várhatunk és kell is elvárnunk: társadalmi méretű együttérzést és Együttműködést. Háborút, ostromot, forradalmat, árvizet és földindulást, sőt szegénységet is csak társadalmi együttérzés, kölcsönös segítőszándék segít átvészelni. A társadalmat ilyenkor a módosabbak önként vállalt lemondása, a szorosra fűzött családok, a jó szomszédság, a sok-sok kisközösség, az egymást el nem engedő kezek sokasága tartja össze. Ez természetes érdekvédelmi szövetség a munkahelyen és lakóhelyen, ez válik utóbb – egy szinttel feljebb – minden politikai és szakmai érdekvédelem iskolájává, műhelyévé, kemény magjává.
Göncz Árpád nem akart beszélni a múlt közös bűneiről, hibáiról, úgy vélte, fontosabb végre előre tekinteni, vállalni saját sorsunkért a felelősséget. Azt mondta, nem azért ígér nehéz évet, mert borúlátó, hanem azért, mert már számot vetett a valósággal. Emlékeztetett arra is, ő már átélt két csodát az országban, ’45-ben és ’56-ban, és bizakodó volt, mert ’90 után nem romokból kellett az országot felépíteni, nem világhatalmakkal álltak szemben,
csak a magunk szegénységének és igényeinek feszítő ellentétével, amit ha könnyen nem is, de föl lehet oldani. Igen: 1991 embert próbáló és emberséget próbáló, társadalomkovácsoló esztendő lesz, történelemformáló esztendő – s hiszem, hogy nem közös szégyenünk, hanem mindannyiunk közös büszkesége. Ehhez adjon az Isten mindannyiunknak erőt, egészséget, türelmet és bölcsességet.
Göncz Árpád harminc éve a Magyar Köztársaság államfőjeként köszöntötte honfitársait. Ezt Áder János köztársasági elnök nem teheti, mert az Alaptörvény – éppen kilenc éve – a magyar állam alkotmányos nevét Magyarországra változtatta.
A néhai államfő 2000 júniusában úgy köszönt le a köztársasági elnöki posztról, hogy 86 pontos rokonszenvindexe máig rekord a magyar politikusok között.
