A koronavírus-járvány hatására sokféle előítélet felerősödött. Először a kínaiakkal és az ázsiaiakkal szemben lett gyanakvó a társadalom, majd sokan azokat tették felelőssé a vírus terjedéséért, akik nem maradtak otthon. Augusztus végére a külföldön nyaralók váltak a gyűlölködés célpontjaivá, amire a határzárat indokló kormányzati kommunikáció is rásegített. Az iskolakezdést megelőzően az emberek attól kezdtek el rettegni, hogy a gyerekek viszik majd haza a vírust és betegítik meg idősebb családtagjaikat. Emiatt egyre több iskolás gyerek közösíti ki a megfertőződött diákokat; ráadásul a diszkrimináció erősebben sújtja azokat, akik nem tudtak arról, hogy betegek, és így jártak iskolába.
A jelenség nem meglepő, hiszen az előítéletek már gyerekkorban megjelenhetnek. Ebben nagy szerepe van a szocializációnak, az otthoni mintának és a társadalom hozzáállásának. A koronavírus lehetséges terjesztőivel kapcsolatos diszkriminációról ugyan még nincs sok adatunk, de általánosságban az előítéletekről eleget tudunk ahhoz, hogy megértsük az iskolai erőszaknak ezt a speciális formáját.
Az előítéletek már az óvodában megjelennek
A kisbabák is különbséget tesznek az emberek között, és észlelik, ha valaki más bőrszínű, mint a szüleik. Egy 3 hónapos csecsemő jobban szereti a saját rasszába tartozó arcokat más arcoknál, a 9 hónapos pedig már könnyebben felismeri azokat. Kísérletek szerint a 6–9 hónapos babák a vidám zenét saját rasszukkal kötik össze inkább.
Óvodás korban viszont már kialakulnak a rasszista attitűdök. Egy 5 éves gyerek saját csoportja tagjait kedvesebbnek gondolja, és feltételezi róluk, hogy kevésbé hajlamosak lopni, mint más csoportok tagjai. Az előítéletek megjelenéséhez nincs szükség látványos különbségekre, elég, ha például a pólók színe szerint osztják csoportokra a gyerekeket.
Egy 3–4 éves gyerek is mutat nemi sztereotípiákat és etnikai előítéleteket. Egy 2012-es vizsgálatban a 3 éveseknek olyan arcokat mutattak, amikről nem volt egyértelműen eldönthető, melyik rasszba tartoznak. A gyerekeknek a boldog vagy a mérges arcokról kellett eldönteniük, hogy feketék vagy fehérek:
Hol tanulják a gyerekek az előítéleteket? Azt gondolnánk, hogy aki előítéletes környezetben, családban és közösségben nő fel, az maga is előítéletes lesz, akit pedig toleráns emberek vesznek körül, az elfogadóbbá válik. Sajnos ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű. A gyerekek ugyanis a szülők, rokonok nem tudatos, nonverbális viselkedéséből is rengeteget tanulnak, vesznek át. A legtöbb felnőttnek pedig – még ha szavakkal nem is fejezi ki – vannak rejtett, implicit előítéletei, félelmei.
A fehér gyerek észreveszi, hogy az anyja, amikor meglát az utcán egy fekete férfit, kikerüli vagy felgyorsítja a lépteit. Így azt fogja érezni, hogy a más rasszba tartozó emberekkel valami probléma van, még ha a szülei nem is ezt kommunikálják. A kortársak viselkedése is befolyásolja egy gyerek előítéletességét, és a nagyobbaknál (10–11 éves korban) ez a hatás az erősebb. Ugyanakkor annak is nagy szerepe van, hogy a politikusok hogyan nyilvánulnak meg egyes csoportokkal kapcsolatban.
A gyerekek félnek a betegségtől és a megkülönböztetéstől is
A gyerekek a legtöbb országban, így nálunk is, stresszesebbek a járvány alatt, mint azt megelőzően. Megviselte őket a tavaszi iskolabezárás, az online oktatás, a bezártság, a betegségtől való félelem. A problémák kezeléséhez nem sok segítséget kaptak (az iskolaőrök pedig csak ronthatnak a helyzeten). A felgyülemlett feszültség pedig kedvezhet az erőszakos, diszkriminatív viselkedésnek.
Az USA-ban a szülők és gyerekeik mentális egészségét vizsgáló kutatásból kiderült, hogy a gyerekek 14 százalékának felerősödtek a viselkedéses problémái a kijárási korlátozások alatt, és sokan küzdenek fizikai tünetekkel is.
Japánban nyáron kérdőívet töltettek ki iskolás gyerekekkel, amiből kiderült, hogy majdnem háromnegyedük mutat stresszes tüneteket a koronavírussal összefüggésben. Nehezebben koncentrálnak, rosszul érzik magukat. A diákok harmada válaszolta azt a kutatóknak, hogy ha egy családtagjuk megfertőződne, igyekeznének azt titokban tartani, a betegséggel kapcsolatos előítéletes viselkedést ugyanis már sokan megtapasztalták. 22 százalékuk nem játszana olyan gyerekkel, aki kigyógyult a fertőzésből. De mivel ebben az országban nemcsak a kutatókat, hanem a politikusokat is aggasztja a diákok között terjedő előítéletesség, már hónapokkal a tanévkezdés előtt elkezdtek felkészülni a problémákra. Igyekeznek hiteles információkat adni a vírus terjedéséről, a gyerekeket az egymás iránti együttérzésre biztatják, és arra is felhívják a figyelmet, hogy Egy honlapot is létrehoztak, ahol az aggódó gyerekek megoszthatják gondolataikat.
Az előítéletes viselkedést tehát a gyerekek részben otthon tanulják, és a szülők rejtett félelmei mellett az is hat rájuk, ahogyan a felnőttek a koronavírus terjedéséről beszélnek. Bár az előítéletek megléte, a kategorizáció a normál emberi gondolkodás része, a szülők mellett a politika, az iskola és a társadalom felelőssége is, hogy a gyerekek ne diszkriminálják és ne bántsák egymást. Ahhoz tehát, hogy a helyzet változzon, nem elég a családokban elfogadóan beszélni a koronavírusban érintettekről, a politikusoknak sem lenne szabad bűnbakokat kijelölniük.
Kiemelt kép: Kézi digitális hőmérővel ellenőrzik az iskolába érkező diákok testhőmérsékletét. Fotó: Soós Lajos /MTI
