Belföld

Mészáros Lőrinc válóperét a rendőrség vizsgálja

Feljelentésként értékelte a legfőbb ügyész a bíróságon történteket firtató kérdést.

Polt Péter feljelentésként értékelte azt a kérdést, hogy indult-e már nyomozás, vizsgálat a büntetőjogi felelősség megállapítására amiatt, hogy Mészáros Lőrinc válópere miatt gyakorlatilag  megállt az élet a Budai Központi Kerületi BíróságonArató Gergely szerint ez jogsértő lehetett, hiszen a felcsúti milliárdos

nem közszereplő, nem védett hivatalos személy,

csak egy magánember, aki miatt nem lehetett volna lezárni egy közintézményt, korlátozni az ott dolgozók, az oda ki- és belépni szándékozók szabad mozgását, akadályozni a hivatalos ügyek intézését.

Arató Gergely szerint ez sérthette az Alaptörvényben biztosított mozgásszabadság alapelvét, felveti a Btk. 194. §-ában szabályozott személyi szabadság megsértésének gyanúját is.

Ha ezt hivatalos személyek rendelték el konkrét törvényes ok nélkül, az alapot ad a Btk. 305. §-ban írt hivatali visszaélés megalapozott gyanújának megállapítására is – írta a politikus.

Fontos lenne tudni, kik, milyen alapon, okból és jogszabályra hivatkozva korlátozták a független igazságszolgáltatás működését.Nyilván emiatt sok aznapra kitűzött polgári peres és büntetőügy tárgyalása elmaradt. Az ügyfelek hiába mentek el, ügyük újabb tárgyalási határnap kitűzésével esetleg hónapokkal elhúzódhat, az ezzel kapcsolatos költségeket nekik kell állni. Az akkor meghozható érdemi döntések törvénysértően, jogellenes okból, önkényes döntéssel lettek kényszerűen elhalasztva – tette hozzá.

Arató Gergely szerint Mészáros Lőrinc válóperén visszaéltek a joggal, márpedig az ügyészségnek, mint független közvádlónak
kötelessége fellépni minden jogsértés ellen. A politikus hivatkozik arra, hogy korábbi írásbeli kérdéseire Polt Péter mindig ugyanazt a sematikus, sablonszerű választ adta, hogy

az ügyészség minden ügyben mindig törvényesen, szakszerűen és megalapozottan jár el.

Ezért kérdezi,

  • hogy a konkrét ügyben Polt Péter tett-e bármit?
  • Ha nem, miért nem?
  • Indult-e már nyomozás vagy vizsgálat a büntetőjogi felelősség megállapítására?
  • Erre a példátlan és elképesztő intézkedésre miért került sor és azt konkrétan milyen közrendvédelmi, vagy közbiztonsági ok indokolta?

A legfőbb ügyész az ellenzéki politikus megkeresését feljelentésként értékelte, azt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította.  Polt Péter a már megszokott magyarázattal indokolta döntését.

A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozóhatóság feladata ugyanis annak megítélése, hogy a feljelentés tárgyát képező magatartás bűncselekmény gyanúját kelti-e, és emiatt a nyomozás elrendelésének van-e helye.

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik