Belföld

Verbális agresszióval kezdődött, gázkamrában végződött – a roma holokausztra emlékeztek

A holokauszt egy olyan folyamat vége volt, amely verbális agresszióval kezdődött, és gázkamrában végződött. Ezért ragadok meg minden alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet a gyűlöletkeltés veszélyeire

– egyebek mellett ezt mondta Fahidi Éva holokauszttúlélő az Országos Roma Önkormányzat szervezte eseményen a roma holokauszt emléknapján. A rendezvényen, amelyen a második világháborúban meggyilkolt romákra emlékeztek, Agócs János, a roma önkormányzat elnöke arra emlékeztetett: az áldozatok egyszerű roma emberek voltak, édesanyák, édesapák és gyermekek. Mint mondta: kitartásukat jelzi, hogy a holokauszt áldozatai közül csupán a romáknál nem tudták a családokat szétválasztani a gyilkosok. A távirati iroda tudósítása szerint az ORÖ elnöke hangsúlyozta: ma is vérző szívvel emlékeznek a gyilkos eszme áldozataira, és együttéreznek azokkal, akik most is nap mint nap tapasztalják a diszkrimináció valamilyen formáját.

Beszélt Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki elmondta: a kormány feladatának tekinti, hogy a roma holokausztról szóló ismereteket erősítse, betemesse a társadalom különböző csoportjai közötti árkokat, és hidakat építsen közöttük. Felidézte: augusztus 2-át a Cigány Világszövetség 1972-ben nyilvánította a roma holokauszt emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra, egyetlen éjszaka alatt több mint háromezer romát és szintit gyilkoltak meg a nácik az auschwitz-birkenaui haláltáborban. A politikus rögzítette: az állam felelős azért, hogy soha többé ne történhessen a 76 évvel ezelőttihez hasonló tragédia.

Karácsony Gergely főpolgármester így írt Facebook-posztjában:

Emlékezni kell azokra, akik a rasszizmus áldozatai lettek, hiszen csak így lehet megakadályozni, hogy a gyűlölet újra és újra utat törjön magának.

A DK közleményében úgy fogalmazott: hetvenöt évvel a második világháború befejezése után a világon még mindig a gyűlölet uralkodik, „ezért különösen fontos, hogy ne engedjük letagadni vagy feledésbe merülni a múlt borzalmait”. Az LMP pedig azt írta:

Emlékeztessen és figyelmeztessen minket ez a nap arra, hogy soha többé nem engedhetünk a fajgyűlölő, kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások térnyerésének!

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.