Egy évvel ezelőtt versenymaszkban róttam a köröket a sportos autómmal a Kakucs-ringen, a világ gondtalan volt, tűzött a nap, nem számított semmi, csak hogy mikor melegszik el a gumim. Az a maszk ma a fiókban porosodik, másfajta maszkot kell húznom nemhogy a versenyzéshez, hanem az utcára lépéshez is.
Többet is vagyunk otthon. Tán többet is gyűjtögetünk, olyan dolgokból is, amelyekről korábban azt hittük, szükségünk lesz rájuk. És amelyekről valamiért sok százezren hitték el egyszerre, hogy hirtelen eltűnhetnek a boltok polcairól.
Olykor túlzásokba is esünk. Az alkohol például biztosan elképesztő mennyiségben fogy a világban. Most nem elsősorban az öröm ünneplését, inkább a bánattól való menekülést szolgálja.
Alapvetően nem tartok a bezárt, szűk helyektől, korábban rövid ideig barlangásztam is. Gyermekkori félelmem győztem le akkor, amikor bepréseltem magam valami szűk kis járatban és felszabadító érzés volt, hogy abban a kis légtérben is van élet. Mint a trafikokban, ahol más bagósokkal szívtam a levegőt egyszerre, hogy dohányt vegyek. Ezekbe a légterekbe nem vágyom vissza, ezért is volt életem legjobb döntése, hogy letettem a cigit. Csak az a fránya nasi ne lenne helyette.
A kocsmajátékoknak két fontos előnye van: kocsmába lehet menni miattuk, és ezeknek köszönhetően másokkal lehet együtt lenni. Most egyiket sem szabad. Maradnak hát az online csaták, a telefonos barkochba, a videóchates kő-papír-olló.
A fodrászom – a személyes találkozások számát csökkentve – elsőként csukta be a boltot, így kényszerűségből – sok más sorstársamhoz hasonlóan – már magamnak vágom a hajam. Elöl egész jó, hátul meg nem látom.
Most sokan lesznek depressziósok a bezártság vagy a munkahelyük megszűnése miatt. És vannak olyanok, akiket a magány szomorít meg. Ugyan nem tervezetten, de évek óta egyedül létezem, engem talán nem visel meg annyira, ha kevesebbet találkozom emberekkel. Meg talán azért sem, mert nem teljesen egyedül vagyok. Hanem a macskámmal.
Az nyilván köztudott, hogy – a pizzával ellentétben – a lazac mi-cuit tormahabbal és vízitormagéllel kiszállítva nem olyan, mint frissen. Így az ínyencek közül is sokan a pizza felé fordulnak.
Az újság azt írja: „a járvány közvetve vagy közvetlenül növelheti a stressz szintjét”. Az pedig sokaknál növeli a véralkohol szintjét. Elvégre ha stresszelünk, akkor káromkodunk vagy iszunk, esetleg a kettőt egyszerre. Arra viszont mindig ügyelni kell, hogy több tojás legyen a hűtőnkben, mint sör.
A járvány idején raktárossá és pékké vált a fél ország, mindenki rohant a boltokba a konzervekért és a hozzávalókért. Pedig amit magunk is meg tudunk csinálni, azt nem kell megvennünk. Az ember nevelje magának a kovászát, és akkor nem kell ökölharcot folytatnia legalább az élesztőért a hűtőpultnál.
Egyelőre összetehetjük a két kezünket, hiszen szerencsére ritkább az olyan ember, aki ismer olyat, akinek valakije elkapta ezt az vírust, és kevesebb olyanról tudunk, akinek hozzátartozója lett a betegség áldozata. Jön a jó idő, zöldell a fű, melegszik a Balaton vize is, tök jó dolog a Margitszigeten sörözni, de talán ez az az időszak, amikor valóban illik otthon maradni. Hiszen egyikőnknek sem mindegy, hogy végül hol tehetjük tiszteletünket a nyáron. A strandon vagy a temetőben.
