Belföld

Tarlós István: hibáztatom magam a vereség miatt, a kraft hiányzott a győzelemhez

Hosszú, két részes interjút adott Tarlós István korábbi főpolgármester az ATV-nek. Ebben többször és alaposan reflektált az elvesztett őszi kampányára is, amelyről egyebek mellett azt mondta:

Ezt most egy kicsit kiengedtem a kezemből, lehet azért is, mert már úgy igazán, eredetileg nem is akartam a pályán maradni.

Ehhez hozzátette, hogy nem volt meg benne a győzelemhez szükséges kraft, az, hogy még évekig akarjon főpolgármester lenni, ugyanakkor utál veszíteni, ezért indult mégis el a választáson. Viszont azt is elmondta: eredendően sem akarta túlságosan folytatni.

A volt főpolgármester hozzátette:

  • Önmagát is hibáztatja, mert 29 éve ez az első kampány, amit kiengedett a kezéből, korábban mindig ő irányított
  • Hiba volt, hogy nem tette, ki kellett volna állnia vitatkozni Karácsony Gergellyel.
  • Nem tetszett neki a Fidelitas bohócos plakátja, amely ellenfeleit támadta, ez nem az ő stílusa, de nem szólt ellene semmit

Tarlós István ezentúl arról is beszélt, hogy az iskolák államosítása ügyében veszekedett a kormány képviselőivel, ugyanakkor a kórházak államosítása ügyében a mai napig nem írta alá a vagyonátadást jelentő dokumentumokat.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik