Belföld

Küzdelem és tehetetlenség két nappal a Hableány tragédiája után

A továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a vízbeli nulla látótávolság miatt pénteken sem tudták a szerdai balesetben elsüllyedt Hableányt vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult embereket a felszínre emelni, ezért a Terrorelhárítási Központ (TEK) mintegy hatvan mérnök, hídépítő, vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvár bevonásával próbál egyedi megoldást találni a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez.

A délutáni órákban kis híján újabb tragédia történt: egy TEK-es búvárt ki kellett menteni a vízből, amikor a légzőcsöve fennakadt abban a két-három méter hosszú létrában, amin lemászott a Dunába. Amikor leugrott a mederbe, a sodrás miatt esélye sem volt arra, hogy megközelítse a roncsot, így végül egy mentőbúvár sietett a segítségére, akinek a közreműködésével elvágták a beakadt légzőcsövet.

Az M1 aktuális csatorna riporterének sikerült beszélnie azzal a búvárral, aki csütörtökön elsőként próbált lemerülni a roncshoz. Kovács Gábor azt mondta:

Szembesültünk azzal, hogy lehetetlen ilyenkor dolgozni. Leengedtük a létrát, pozícióba helyeztük. Van egy kisegítő személyzet, egy merülésvezető, mentőbúvárok, egy hajóscsoport. Lementünk, körbenéztem, gyakorlatilag nulla látás távolság van.

Fotó: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Közölte azt is, pénteken azon dolgoztak, hogy leárnyékolják a hajó előtti szakaszt, hogy egy búvár be tudjon jutni a hajótestbe. Szathmári Zsolt katasztrófavédelmi szakbúvároktató a HVG megkeresésére azt mondta, most tetőzik a Duna, utána könnyebb lesz a búvárok dolga

Az Index tudósítása szerint ki is jelölték a roncs helyét a hatóságok, az elsüllyedt Hableányt egy sárga és egy piros bója jelzi. Kora este egy darus tűzoltóautó is a helyszínre érkezett, és nagy acélszerkezeteket vitt magával. Ezeket a szerkezeteket hétfőn fogják levinni a pontonhídhoz.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszterrel pénteken délelőtt tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, elhúzódó személykutatásra kell számítani, együttműködnek a szerb hatóságokkal is, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy az elkövetkezendő napokban rájuk is számítani kell.

Az ügyészség a hajóskapitány letartóztatását indítványozta. A 64 éves ukrán férfi szerint ő nem szegett szabályt.

Furcsa riasztási lap, segélyhívás sokkos állapotban

A 24.hu-nak sikerült utolérnie az embert, aki bejelentette a Hableány katasztrófáját a hatóságoknak. Bár névvel nem kívánt nyilatkozni, elmondta mit tapasztalt a baleset körülményeiből.

Mint mondta, ő az egyik közelben haladó városnéző hajón utazott, amikor a tragédia bekövetkezett. A parlament környékén jártak amikor arra lett figyelmes, hogy hajóroncsok úsznak a hajójuk körül. Sokkos állapotban hívta fel a 112-es segélyhívót, amit először nem is akart tárcsázni, mert azt gondolta, hogy a hatóságok már úgyis tudnak a balesetről, de végül úgy döntött, mégis telefonál. Kiderült, jól döntött, meglepetésére ugyanis addig senki nem jelentette a balesetet.

Lapunk birtokába jutott a segélyhívó rendszerben rögzített riasztási lap is, amely a baleset rövid leírása mellett azt is tartalmazza, hogy a mentéshez a katasztrófavédelem részéről a legmagasabb (V-ös számú) riasztási fokozatot rendelték el. Ez azt jelenti, hogy a beavatkozáshoz hatnál több tűzoltó rajt vezényeltek ki a helyszínre. Mindezek ellenére azt is rögzítették a dokumentumban, hogy a baleset következtében életveszély nem áll fenn.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

A Személyhajósok Szövetsége péntek esti közleményében azt írta, amikor a hajó vezetője észleli a veszélyhelyzetet, tájékoztatja az utasokat, irányítja biztonságba helyezésüket, szervezett módon képes cselekedni. A szerdai balesetben minderre a hajó személyzetének nem volt egy perce sem, az ütközés észlelése és a hajó teljes elsüllyedése között legfeljebb két perc telt el úgy, hogy a hajó előbb felborult, a mögötte haladó hajó pedig tolta az áramlással szemben, így ebben az esetben nem lehetett intézkedni.

A roncsról az ATV Start című műsorában mutatták be az első szonárképet. A felvételen az látszik, hogy a hajó az oldalán fekszik, legmagasabb pontja a vízszint alatt 2 méterrel, a legmélyebb pontja 7,5 méterre van.

Nem lenne szabad másodpercek alatt elsüllyedni egy hajónak
A Margit hidat nehéz meghajózni, a Duna fővárosi szakasza nem könnyű terep, de egy focipályányi hotelhajó nem a semmiből bukkan elő.

Gyászol Dél-Korea

A dél-koreai média döbbenten figyeli a budapesti mentést. Egy Koreában élő magyar, Eugenia S. Lee nyilvános Facebook-posztjai szerint a fő téma péntekre az lett, a hatóságok miért csak a baleset után tíz perccel kaptak riasztást, illetve miért csak 14 perccel ezután érkezett meg az első mentőhajó.

Egyik bejegyzésében arról is írt, egy dolgot lehet tenni menteni a menthetőt, ez pedig az, hogy mindenáron megkeresik a holttesteket. Ugyanis a koreai kultúra szerint elbúcsúzni csak akkor lehet, ha van holttest.

Itt az eltűnés nagyobb tragédia, mint a halál

– fogalmazott.

A The Korea Times információi szerint a szerencsétlenül járt dél-koreai turistacsoportot Magyarországra utaztató utazási iroda pert indítana a szerdai budapesti hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó tulajdonosa ellen. A hajótársaságokhoz már sorra érkeznek a lemondások.

Közben délután megérkezett Budapestre a Hableány utasainak közel 40 hozzátartozója. A rokonok közül többen eltakart arccal, könnyek között sétáltak ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, ahonnan első útjuk a Margitszigetre vezetett.

Megérkeztek Budapestre a Hableány utasainak hozzátartozói - videó
. A Very Good Tour dél-koreai utazási iroda korábbi tájékoztatása szerint 38-an jöttek Magyarországra. 

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik