Belföld vélemény
Budapest, 2015. augusztus 17.
A honvédtisztjelöltek díszszablyái a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának diplomaátadó ünnepségén a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében 2015. augusztus 17-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Békés Gáspár: A politikai árokháborúban még a legjobbak is elfáradnak

Válasz Karafiáth Orsolya Lassan már magam sem tudom, hogyan lehetne ezt a hazát jól szeretni című cikkére.
Korábban a témában:

Hétvégi publicisztikájában azt írja Karafiáth Orsolya, hogy „a vészharangok kongása alapzaj lett”.

Valóban, minden egyes nappal fáradtabbak leszünk, egyre kevésbé és kevesebben háborodunk fel a napi szintű jogtiprásokon. Ezért is mondja Karafiáth, hogy meg kell válogatnunk, a maradék figyelmünket mire irányítjuk. Ez a politikai hadigazdaság a demokrácia felszámolásának egyik utolsó állomása, a felismerése pedig elengedhetetlen.

A szerzőnek abban igaza van, hogy itt már nem lehet hibázni, időt vesztegetni. Én magam is kritikus vagyok olykor, mondjuk, az O1G szimbolikával vagy a Nagy Blanka-effektussal kapcsolatban. Nem is lenne gond, ha ezt nem egy hibás példán keresztül mutatná be Karafiáth Orsolya.

„Különbséget tegyünk a cenzúra és az egyszerű hülyeség, emberi sutaság között.”

Ezt azzal kapcsolatban jegyzi meg a szerző, hogy egy iskolás diákot nem engedtek verset mondani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának ünnepségén, mert a kiválasztott Petőfi mű igencsak kritikus hangvételű és politikailag áthallásos volt.

Karafiáth ebből azt szűri le, hogy a történetnek „nincs köze cenzúrához, elnyomáshoz, nem jelenti a demokrácia végét. Csupán arról szól, hogy a szervező felnőttek rosszul mérték fel a helyzetet”.

Nos, ez az a pont, ahol a szerző érvelése elcsúszik; ugyan a cenzúrához valóban nincs köze a történetnek, az elnyomáshoz annál inkább.

Azon felül, hogy a verset választó iskolaigazgató szövegértési képessége nem haladja meg egy szobanövényét, a versmondó diákot kegyetlenül megalázták.

Itt az elnyomás nem a cselekedet céljából, hanem a folyamatából látszik: egy diák, aki alapból heti 60+ órát tanul, kevéske szabadidejében a szabadság ünnepére verset tanul, azonban emberszámba se veszik, hiszen a felnőttek a feje fölött csatároznak a mikropolitikai kozmoszban, ő pedig járulékos veszteség; sőt, még az sem, hiszen fel sem fogták a szervezők, hogy egy nekik szívességet tevő fiatalnak okoztak hatalmas csalódást a nemzet ünnepén.

Ami rosszabb, hogy az egyébként kifejezetten művelt és általam is nagyra tartott Karafiáth sem érti, hiszen kifejti, hogy: „Kislányként rengeteg ünnepségen szavaltam, november hetedikéken például, izgultam, büszke voltam, és politikailag bizony semmilyen szinten nem voltam képben. Ez a mostani kisfiú sem a jogfosztása és a cenzúra miatt zokogott (feltételezem, főképp, hogy az édesapja is hangsúlyozta, hogy ők nem foglalkoznak ilyesmivel), hanem mert elrontották a szereplési lehetőségét.”

Ez az idézet a legrosszabb cinikus, korsoviniszta beszólásokra emlékeztet, mivel minden fiatal tudja, ha fel mer lépni egy színpadra, akkor utána megmondják neki, hogy ő biztos csak szerepelni akar, mondanivalója, saját gondolata nem lehet, felhasználják. Mondja ezt Karafiáth úgy, hogy például Szolga Bálint diákaktivista barátom már 14 évesen politikailag aktív volt, 15 évesen a Népszavában publikált, politikai blogját pedig több, mint 300 ezren olvasták.

Ahogy pontosan tudom magamról is, hogy már az óvodában javasoltam társaimnak, fogadjanak ügyvédet, ha az óvónénik igazságtalanok velük, és általános iskolásként is pontosan tudtam, mikor, hogyan fosztottak meg minket emberi méltóságunktól.

Különösen súlyos a diákokat hülyének nézni úgy, hogy közben a múlt héten világszerte több, mint egymillió fiatal sztrájkolt egy fenntartható jövőért, az a korosztály, aki Karafiáth szerint ’nincs képben’.

Amellett, hogy a szerzőnek nincs igaza, szomorú, hogy mintha azért bagatellizálná el az ügyet, hogy a cikk második felében említett állami kitüntetések valóban felháborító és aggasztó fejleményeiről írjon. Mintha a társadalom korsoviniszta berendezkedése tudat alatt arra késztette volna, hogy a legvédtelenebb csoporttal kapcsolatos hírt használja aktuális illusztrációnak, hiszen ők ezért csak nem szólnak majd, még ha sántít is az érvelés. Egyébként pár éve ezt a Kettős Mérce is eljátszotta. Nos, épp ezért nem hagyom szó nélkül.

Karafiáth arra akar rávezetni, hogy az állami díjak kiosztása nagyobb probléma, mint sok minden más, például a megalázott diák, mert szimbolikus jelentőséggel bír. Ha valóban szimbólumról van szó, jó lenne, ha belegondolna, mégis mit mondd el a társadalomról, az oktatásról, a fiatalok iránti viszonyunkról, ha láthatatlanok, jogfosztottak, megalázottak, még akkor is, ha ők a rendszer keretein belül a lehető legjobban meg akarnak felelni.

Ahogy a Kozmosz énekli:

„Mikor az elején lefektették a sok szabályt / Minden ember sorban állt / És én ott voltam elöl / Most meg szólnak: többre kellett volna vinnem / És önmagamban hinnem / Míg minden összedől.”

Mit fog egy diák leszűrni abból, hogy hiába csinált mindent tökéletesen, mégis ő járt rosszul?

Ez csak egy történet a diákok mindennapjaiból, mivel az őket ért visszaélések hihetetlen mértéket öltenek, csak erről kényelmesebb nem tudomást venni. Ironikus, hogy sokan aggódnak azon, hogy Orbán diktatúrát épít, miközben az iskolákban már rég diktatúra van.

Tehát a tojás volt előbb, és nem a csirke; arra meg végképp nem jönnek rá, hogy a megalázott, intellektuálisan lobotomizált diákok, akik minden hitüket elvesztették a szabályokban, jogi keretekben és az erkölcsi normákban, pontosan az ilyen események miatt olyan szélsőséges, az emberek tehetetlenségérzéséből táplálkozó pártokat támogatnak felnőttként, mint a Fidesz vagy a Jobbik.

Amíg ezt nem értjük meg, és nem változtatunk ezen, az oktatásban sem lesz rendszerváltás, és teljesen mindegy, ki, milyen díjat oszt kinek. Valójában Karafiáth ironikus módon ugyan bizonyította, hogy fontos megfelelő súllyal kezelni történéseket, csak épp a példákat cserélte fel, viszont ezzel pont arra világított rá, hogy még a legjobbak se mindig értelmezik megfelelően az eseményeket.

 

A szerző diákaktivista, tudományos olimpikon

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.