Belföld

Milyen ember az, aki tüntet, és milyen, aki otthon marad?

Törnek-zúznak az utcákon, és azért provokálják a rendőrséget, hogy le tudják járatni hazánkat

értelmezte még decemberben a tüntetéseket a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs. A kormánypárti politikusok szerint az események mögött természetesen a Soros-hálózat emberei állnak, akik senkit és semmit nem tisztelnek, csak rombolni akarnak. Ez a helyzetelemzés közérthető, de ha valaki mégsem elégedne meg vele, annak segítünk megérteni, hogy a valóságban milyen emberek lehetnek a tüntetők.

A sztrájk és a tüntetés évszázadok óta fontos és egy ideje legális eszköze az ország vezetőivel, helyzetével való elégedetlenség kifejezésének. Sőt, már az ókori egyiptomiak is ismerték a dolgozói érdekérvényesítés bizonyos formáit: az i.e. 12. században, III. Ramszesz uralkodása alatt a fáraó síremlékénél dolgozó írnokok azért folytattak ülősztrájkot, mert három hétig nem kaptak élelmet. Itthon aktuálisan a rabszolgatörvény elleni megmozdulások és a közeljövőben várható sztrájk kapcsán figyelhető meg, mennyire tudnak hatni a résztvevők a kormánypárti politikusokra, és hogyan alakítják az események a közvéleményt.

Arról viszont kevesebb szó esik, milyen egyéni pszichés oka és szociálpszichológiai magyarázata lehet annak, hogy egyes emberek szívesen vesznek részt politikai aktivizmusban, míg mások passzívak maradnak. Pedig nagy segítséget jelenthetne a tüntetések szervezőinek, ha jobban átlátnák, mi kell a mozgósításhoz, és milyen eszközökkel lehet elérni, hogy ne csökkenjen a lelkesedés.

Az egyéni jellemzőket, a politikai aktivisták személyiségét nem vizsgálták sokan, és ők is elsősorban a szavazással kapcsolatos tényezőkre koncentráltak. Nem meglepő módon a kutatásokból kiderült, hogy azok az emberek, akik hajlandók tüntetésekben részt venni, különösen érdeklődnek a politika iránt, és – ami talán még fontosabb – úgy gondolják, hogy képesek befolyásolni is azt. Szükség van tehát egy erős hitre azzal kapcsolatban, hogy lehet hatásunk az eseményekre. Az aktivizmusban emellett nagy szerepe van az extraverziónak és az élményekre, tapasztalatokra való nyitottságnak is; egy introvertált, befelé forduló ember nyilvánvalóan kevésbé választja az utcai tiltakozásban való részvételt és a tömegrendezvényeket.

A szülői mintának is lehet szerepe abban, hogy kiből lesz aktivista: azok az emberek, akiknek a szülei tüntettek a vietnámi háború ellen, nagyobb eséllyel vettek részt öbölháború-ellenes demonstrációkban. Könnyebben mozgósíthatóak, akiket személyesen érint egy adott intézkedés, a tüntetés célja; de azok is aktivizálódhatnak, akik valamilyen más módon azonosulnak vele (például szolidaritást vállalnak a hátrányba kerülő csoportokkal). Általában nem önzetlenségből vonulnak vagy álldogálnak órákig az emberek a hidegben beszédeket hallgatva, hanem a saját életüket szeretnék megkönnyíteni – de az altruizmus nem is lehet elvárás.

Pamela Oliver és Gerald Marwell szociológusok egyenesen vitatják azt az elképzelést, ami szerint az aktivistáknak a másokkal közös célok jelentik a fő motivációt. Szerintük inkább azok a személyesen elérhető előnyök játszanak szerepet, amik kapcsolódnak az adott tüntető identitásához, tehát a személyes életéhez és elveihez. Ők a mozgalmárok két típusát különítik el: az önkéntesen és a professzionálisan működőket.

  • Az önkéntesek elsősorban személyes ismeretségeiken keresztül kerülnek az események közelébe, alulról szerveződnek, és elveszítik a lelkesedésüket, ha nem teljesülnek az elvárásaik,
  • a professzionálisak jól szervezettek, kampányok segítségével növelik a forrásokat, és vannak elképzeléseik arra az esetre, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy tervezték.

A tüntetéseket a közvélekedés szerint elsősorban a düh és a kilátástalanság indítja el és viszi előre. Tagadhatatlanul fontos szerepük van ezeknek az érzelmeknek, de önmagában egyik sem elég, egyes helyzeti tényezők sokkal fontosabbak lehetnek (különben elsősorban a depressziós és a könnyen feldühíthető emberek tüntetnének). Az elvárás-érték elmélet szerint például a motiváció abból fakad, hogy az elérendő cél mennyire fontos vagy értékes a számunkra. Tehát ha valaki úgy látja, hogy az életét drasztikusan befolyásolja majd a 400 órás túlórakeret, nagy eséllyel megy ki az utcára demonstrálni, és ezen nem is fognak csodálkozni az (ellenzéki) ismerősei.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A relatív depriváció (viszonylagos hiány) megléte és viselkedésbefolyásoló hatása viszont kevésbé nyilvánvaló jelenség.

Nem feltétlenül az fog elégedetlenkedni és tüntetni, aki objektívan a legrosszabb helyzetben van, aki a legszegényebb, leginkább kiszolgáltatott a rendszernek (sőt, utóbbiak esetében működhet a rendszerigazolás). Nem is azokban az országokban döntik meg a rendszert, ahol a legrosszabb irányba mennek a dolgok és tarthatatlan a korábbi felállás.

Az emberek hajlamosabbak inkább azokéhoz viszonyítani saját helyzetüket, akik néhány fontos jellemzőben hasonlóak hozzájuk, és ez a fajta társadalmi összehasonlítás határozza meg, mennyire elégedetlenek. Ha azt látják, hogy a kormányközeli oligarchák akár alacsony képzettséggel, teljesítménnyel vagy szellemi tőkével válnak milliárdossá, akkor az jobban zavarja őket, mintha olyan társadalomban élnének, ahol nekik a jelenleginél akár kevesebb pénzük van, de a körülöttük élőknek is.

Az ember társas lény, különböző csoportokhoz és közösségekhez tartozik. A szociális identitás elmélete szerint a csoporttagság ad egyfajta pozitív önértékelést, amit fenn szeretnénk tartani, és ami meghatározó része a személyiségünknek. Ha úgy érezzük, hogy valaki vagy valami fenyegeti a csoportunkat, hajlamosak lehetünk tüntetni vagy sztrájkolni. Ugyanakkor a valahova tartozás érzése az aktivizmussal kapcsolatban egy jóval nyilvánvalóbb szempontból is előkerül: ezek a közösségi események már önmagukban is pozitív hatással lehetnek a résztvevőkre, boldogságot és eufóriát idézhetnek elő. Ez pedig akkor is érvényes – legalább néhány óráig –, ha aztán semmilyen változást nem sikerül elérni.

Tüntetésre, sztrájkra mobilizálni emberek tömegeit nem könnyű feladat. Nem elég, ha szimpatizál valaki a célokkal, arra is szükség van, hogy időben kapjon elegendő információt az eseményekről, és ne csak akarjon, de képes is legyen részt venni bennük. Ha valaki politikai megmozdulást szervez, nem árt, ha a személyes és kollektív tényezőket figyelembe véve alakítja ki a stratégiáját ahelyett, hogy a tömeges lelkesedés hiányát az emberek passzivitására és érdektelenségére fogja.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup

Csernobil karma még ma is halálos

Nem véletlen, hogy csak néhány ember tudja, merre van, a zónán belül. Kérdés, hogy a turistahadak érkezésével, meddig maradhat titokban a helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.