Kárpátalján éltem, napi 3 ezer forintnak megfelelő hrivnyát kerestem alkalmazottként. Aztán Ungváron az egyik munkaerő-kölcsönző cég irodájánál láttam egy álláshirdetést, csábító volt, azt ígérték, napi 8 óra munkával ennél jóval többet lehet keresni egy autóipari cégnél Magyarországon. Belevágtam, a család otthon maradt. Aztán itt derült ki, mennyire kimerítő a munka, a fizetés pedig csak úgy közelíti meg a belebegtetett szintet, ha az ember sok túlórát vállal
– meséli egy középkorú nő.
Ő egyike annak a körülbelül 250 ukránnak, aki a kecskeméti Mercedes-üzem egyik alvállalkozójánál, az SMP-nél dolgozik. A cég indiai tulajdonban van, a név is erre utal: Samvardhana Motherson Peguform. Tavaly ősszel Orbán Viktor kormányfő jelenlétében adták át a gyárat, ez volt a város második legnagyobb beruházása, a költségek negyedét, bő 7 milliárd forintot a magyar állam állta. Az üzemben lökhárítókat, műszerfalelemeket és más műanyag járműalkatrészeket gyártanak. Úgy tervezték, 500 ember dolgozik majd náluk.
Pedig a miniszterelnök egészen másként vezette fel a projektet a tavalyi ünnepélyes megnyitón, amikor úgy fogalmazott:
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb vagyontárgyunkba, a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek.
Nemcsak ukránokkal találkoztunk a gyárból kitóduló, illetve a buszmegállókban az üzemi járatra várakozó munkások között, hanem szlovákiai magyarokkal (egyikük úgy tudta, 20-30-an jöttek vele együtt a Felvidékről) és magyarországi magyarokkal, felnőttekkel és diákokkal egyaránt. Tíznél több alkalmazottal beszéltünk, mindegyikük neve elhallgatását kérve mesélt a munkakörülményekről, és természetesen az arcukat sem mutatjuk meg a képeken.
Sokan hétfőtől vasárnapig napi 8-12 órát dolgoznak
Felénk, külföldi vendégmunkások felé gyakorlatilag elvárás, hogy egy hónapban két hétvégi napot is vállaljunk be a hétköznapi munkavégzés mellett. Így durván 150 ezer forint üti az ember markát. De vannak sokan, akik erre bőven ráhúznak, minden szombaton és vasárnap bemennek, ők megkeresik a 220-230 ezer forintot is. Ennél magasabb bérről nem hallottam, pedig sok emberrel beszéltem
– meséli az egyik ukrajnai nő. Megkerestük az SMP-t is, cikkünk megjelenéséig a cég nem reagált.
A fizetés persze munkakörfüggő, most is találni vagy ötven különböző munkakörre álláshirdetést a cég honlapján, de az Ukrajnából jöttek közül a legtöbben az egyszerűbb feladatokat végzik: gyártóüzemi munkatársként vagy vizuális ellenőrként (a lökhárítókat, más festett alkatrészeket vizsgálják, ha kell, polírozzák, dokumentálják a javításra váró vagy selejtes elemeket) számítanak rájuk. Beszéltünk két magyarral, ők Kecskeméten élnek, ellenőri pozícióban dolgoznak, és azt mondták, a kezdő fizetés azon a poszton magasabb, nettó 200 ezer forint.
Sok munkakörben megszabják az elvárt teljesítményt. Az elején 140 lökhárító átvizsgálása volt a norma a nyolcórás műszakra, pár héttel később felemelték 300-ra, meséli egy másik vendégmunkás. Annyira fárasztó ez, hogy többen panaszkodnak, minden műszak végére piroslik és fáj a kezük, hiába dolgoznak kesztyűben.
Ez azonban messze nem minden, már ami a melósok kizsigerelését illeti. A cégnél három műszakos munkarendben folyik a termelés, azaz nyolcórás műszakok vannak – elvileg. Valójában gyakran előfordul, hogy 12 órát húz le egyhuzamban a melós. A dolgozók lelkére kötik, hogy a hivatalos tájékoztatásban szereplő nyolcórás műszakot említsék, ha kérdezik őket, de amikor szóba hoztuk a túlmunkát, mindegyikük kibökte, sokszor megesik, hogy fél napig is eltart a műszak. Ezt azzal magyarázzák a főnökök, hogy sok a megrendelés, ezért rendelik be a dolgozókat a meghosszabbított műszakra, bár arra figyelnek, hogy úgy tűnjön, önként húznak rá a normál műszakra.
A 220-230 ezer forint körüli nettó így, több túlórás, éjszakai és hétvégi műszakkal jön össze – avat be a részletekbe az egyik beszélgetőtársunk.
Azokért az emberekért kapkod a cég, akik beszélnek ukránul és magyarul is, pláne, ha oroszul is értenek, mivel az ukrajnaiak egy része oroszul beszél. Ők kettős funkciót töltenek be: ha le kell fordítani vagy el kell magyarázni valamit a csak ukránul vagy oroszul értő, a gyártószalag mellett dolgozó kollégáknak, akkor tolmácsolnak, egyébként ők is ugyanúgy be kell hogy álljanak szerelni, lökhárítót ellenőrizni, mint társaiknak.
A tolmácsolás miatt havi 30 ezer forinttal több pénzt kapnak, és elvileg gyorsabban emelik a fizetésüket, már a próbaidő alatt is ugrik kicsit a bérük. De van, hogy ez a szerep hátránnyal is jár.
Nagyon megbánta az ismerősöm, hogy bevállalta a tolmácsolást. Többször megesik, hogy bent fogják a műszakja végén, mert a következő műszakban nincs olyan, aki fordítani tudna. Ezért ott kell maradnia még egy-két-három órán át, addig, amíg a nyelvtudására szükség van, és panaszkodik, hogy ezeket a pluszórákat nem igazán fizetik ki neki, és kipihenni sem tudja magát
– mondja az egyik ukrán dolgozó.
Jobb is bizonyos szempontból, hogy nem értek magyarul, mert akik értenek közülünk, azt mesélik, hogy a magyar műszakvezetők közül többen lehordják, becsmérlik az Ukrajnából jötteket
– teszi hozzá egy másik.
Akiknek a lakhelyét tönkrevágta a háború, azok elégedettek
Akik Ukrajna távolabbi vidékeiről jönnek, nem Kárpátaljáról – pláne ha fiatalok – úgy fest, jobban megbékélnek azzal, hogy szinte pihenés nélkül kell húzniuk az igát a fent említett fizetéshez. Donyeck, Luhanszk, Dnyipropetrovszk, Kirovograd környékén a munka is kevés, a házakat szétbombázták az orosz-ukrán háborúban, sokan kollégiumokban laknak, ezért aki csak teheti, menekül onnan – magyarázza az egyikük, hogy miért van itt, és miért elégedett a helyzetével. Tud olyan sorstársáról, aki már a gyerekét is áthozta Magyarországra.
Van magyar útleveled? Hát akkor meg minek jönnél ide? Ide csak az olyan hülye ukránok jönnek dolgozni, mint amilyen én is vagyok
– magyarázta az egyik, magyarul nem beszélő, nem kettős állampolgár munkás, hogy a kényszer nagy úr.
Az Átlátszó nemrég arról számolt be, hogy Székesfehérváron a legnagyobb munkásszállón már a lakók több mint fele ukrán. A kettős állampolgárok inkább a cseh vagy a német ajánlatokat választják, mert ott jóval többet lehet keresni, mint Magyarországon, ugyanakkor az EU-n kívüli állam polgáraként Csehországban jobbára már csak feketén lehet elhelyezkedni, egy ellenőrzés során könnyen lebukhat az, akinek nincs kettős (magyar-ukrán) állampolgársága. Ezért nekik marad a magyarországi állás, amivel még így is kétszer-háromszor annyit keresnek, mint odahaza.
Nem is a céggel, hanem egy munkaerő-közvetítővel állnak jogviszonyban
Az ukránok munkásszállókon laknak. Hat szállón helyezik el Kecskeméten az SMP-ben dolgozókat, és ők meg is töltik mindegyiket, az utcáról betérőknek nincs egyetlen éjszakára sem szabad szoba, olyannyira, hogy amikor az egyiknél próbát tettünk, a recepciós azt közölte: egy cég 2-3 évre lefoglalta az összes szobát.
Csak kapukóddal lehet bemenni ezekbe az épületekbe, a szobák ajtajára ki van írva a lakók neve, és minden magyarul írt instrukció (hol lehet dohányozni, a konyhai hulladékot hova tegyék, a mentők, tűzoltók, rendőrség telefonszáma, mikortól ne zajongjanak és így tovább) alatt ott van ukránul ugyanaz. Mindez jól mutatja, hogy hosszú távon is rájuk fog támaszkodni a német multinak bedolgozó indiai tulajdonú gyár.
A szobákban 1-6 ember lakik, a leggyakoribb a 3-4 fős helyiség. Ha valaki az élet- vagy a házastársával jön, őket egy szobába teszik, és próbálták úgy elosztani az embereket, hogy akik Kárpátaljáról érkeztek, azok ugyanazon a szállón lakjanak, akik pedig Ukrajna távolabbi vidékeiről, azokat másik szállóra osztották be.
Az ukrán munkások a Prohumán 2004 Kft.-vel szerződtek le, a szlovákiai magyar dolgozó a Skitus céget említette, a kecskeméti diákok a Meló-diák diákmunka-szövetkezetet. A Prohumánnak van is irodája Kecskeméten, bementünk, és kárpátaljai magyarként érdeklődtünk a lehetőségekről. (Írtunk újságíróként is a Prohumánnak, ahol egy nap gondolkodás után arra jutottak, hogy megbízójukkal, az SMP-vel való szerződésük miatt nem tájékoztathatnak minket.)
Ahhoz képest, amit meséltek a munkások, némiképp kiszínezett tájékoztatást kaptunk a munkaerő-közvetítőnél:
- azt állították, hogy a kezdő fizetés nettó 170 ezer forint, utána 250-300 ezer forintot is lehet keresni, pláne, ha sok a megrendelés (az alkalmazottak ugye 150-220 ezer forintos sávról beszéltek),
- a szállás állítólag ingyenes, de a munkások jelezték nekünk, másfél százalékot a bruttó bérükből levonnak erre (ez nem nagy összeg, nagyjából havi háromezer forint),
- és a túlórákról, a 8 óránál jócskán hosszabb műszakokról szemérmesen hallgattak.
– Te is jössz hétvégére dolgozni, mint az ukránok?
– Á, nem éri meg. Hiába járna a szombati vagy vasárnapi plusz melóért 50-100 százalékos pótlék, abból egy fillért se látok. Úgy tudom, az SMP ugyan átutalja rendesen az összeget az iskolaszövetkezetnek, de az nem adja tovább a pótlékot, hozzám legalábbis nem érkezik meg
– válaszolta az egyik magyar tanuló. Társa bólogatott mellette. Ők ezért csak hétfőtől péntekig vállalnak műszakot úgy, hogy utolsó évesek az iskolában.
„Meg az is van, hogy hiába nyolcórás a műszak, és van egy félórás szünet benne, akkor is csak hét és fél órát fizetnek ki, ha nem veszem ki a szünetet” – meséli a diákmunkás, aki 900 forintos bruttó órabérért dolgozik.
