Belföld

Nagyon úgy tűnik, hogy máshol kell megrendezni a 2019-es budapesti Maccabi Játékokat

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a 2019-es eseményre egy 30 milliárdos sportkomplexumot húznak fel a főváros 8. kerületében. A helyszín a volt Taurus gyár területén, közvetlenül az Aréna Pláza mellett lett volna.

A G7 most azt írja, mostanra lényegében biztossá vált, hogy nem ott rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat. Az esemény július 29-én kezdődik, és augusztus 7-ig tart. A portál szerint szerint a versenyeket szétdobják a városban az erre alkalmas meglévő létesítményekbe.

Bár az üzemet 2,1 milliárd forintért elbontották, ennél tovább nem jutott a projekt. A portál azt írja, a területen most is többembernyi magasságban áll a bontási törmelék.

30 milliárd forintból még semmit nem csináltak a Maccabi Játékok helyszínén
Pedig már kevesebb mint egy év van hátra a sporteseményig.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzés kétszer is eredménytelen lett. Egy új tender kiírására, a terület rendezésére és a kivitelezésre pedig biztosan kevés a játékok kezdetéig hátralévő 10 hónap – véli a G7.

A kormány már 2016-ban döntött a Kerepesi úti Sportparknak elnevezett komplexumhoz szükséges telkek megvásárlásáról, tavaly júniusban pedig 30 milliárd forintot is meghaladó összeget különítettek el a projektre.

Fideszen belüli konfliktus?

A G7 azt sejteti, a háttérben egy Fideszen belüli konfliktus állhat.

Mint írják,

a folyamatokra rálátó emberek az EMG-t kezdetektől a Deutsch család bizniszeként kezelik. A létesítményeket később megkapó MTK elnöke Deutsch Tamás, az MTK futballcsapatát működtető cég tulajdonosa és ügyvezetője a fideszes politikus testvére Deutsch Péter, és ő irányítja az EMG 2019 Kft.-t is. Sőt a szervezőcégben versenyigazgatóként feltűnik Deutsch Balázs is, aki vélhetően Deutsch Péter fia. Mindennek ellenére – ahogy ez a szervezők válaszából is kiderült – a játékokhoz köthető legnagyobb projektet nem rájuk szignálták.

Hanem arra a Seszták Miklósra bízták a létesítményfejlesztést, aki azóta már távozott a kabinetből. Jelzésértékűnek ítéli a G7, hogy a kivitelezésre a közbeszerzést 10 nappal a parlamenti választások után írták ki, akkor, amikor lényegében már biztos volt, hogy Sesztáknak mennie kell a kormányból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik