Belföld

30 milliárd forintból még semmit nem csináltak a Maccabi Játékok helyszínén

Bár kevesebb mint egy év van hátra a Budapesten tartanó Maccabi Európa Játékok kezdetéig, még egyetlen kapavágás sem történt a helyszínen – írja a 168 Óra. Ugyanis másodszorra is eredménytelen lett az európai zsidó közösség nemzetközi sporteseményének központi helyszínéül szolgáló Kerepesi Úti Sportpark felépítésére kiírt közbeszerzési pályázat.

Pedig pénz van rá: amint arról mi is beszámoltunk, a magyar kormány több mint 30 milliárd forintot különített el a rendezvény támogatására. Ráadásul úgy, hogy korábban még csak legfeljebb 2,1 milliárd forintos költségekről beszéltek. 

A 168 Óra szerint a füvesítést sem kezdték meg, holott a nyertes pályázónak 2019. július 29-ig rengeteg feladata lenne, többek között új uszoda, sportcsarnok, kültéri sportpályák, műfüves pályák, irodák, gyakorlótermek, parkolók és gyalogoshidak kivitelezése.

A hírportál megkereste a szervezőbizottságot, a Nemzeti Sportközpontot, illetve az MTK Budapestet is, hogy nyilatkozzanak az ügyben, választ azonban sehonnan sem kaptak.

Kiemelt kép: emg2019.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik