Élő Belföld

Orbán hazaküldte Sorost, Gyurcsány tárgyalna a Jobbikkal, a Nemzeti Múzeumnál tüntettek a diákok

Orbán azt ígérte, a választás után elégtételt vesz – élőzzük a napot.

Széles Gábor Kósa Lajost védi

Az antigravitációs vállalkozó szerint sok szenny ömlik rájuk a kampány miatt. Szerinte az ellenzék primitív eszközökkel igyekszik lejáratni a Fideszt. A Kósa Lajos kezelésébe került 1300 milliárdról beszél, szerinte ez álhír, azt mondta aláírás sincs a közjegyzői dolumentumokon. Kár, hogy ez nem igaz, és az iratok eredetiségét Kósa is elismerte.

Ennyit a buszoztatásról

Délután egy órakor kezdődik a hetedik Békemenet, és a készületekbe épp belebénul a budai oldal. Annyi busszal szállítják Budapestre vidékről a tüntetőket, hogy a Margit körúton szinte megállt a forgalom.

Egyetlen tízperces mintavétel alatt körülbelül negyven busz ment el a Mechwart ligetnél, és ez tényleg nem túlzás.

A buszok tömegét csak a Gój motorosok rendőri felvezetéses menete szakította meg.

A buszokon volt Devecser SE és Veritas felirat is, szép rendezett sorban haladtak.

De a buszok a Vérmező környékét is ellepték, egyszerre hét tartott a Margit körút felé.

Korábban a Fidesz azzal vádolta meg azzal Soros Györgyöt, hogy a nagy őszi tüntetések idején külföldről idereptetett tüntetőket, ami természetesen nem volt igaz. 

"Rénszarvast a Hortobágyra"

Gyűlnek az emberek az Oktogonon, a kutyapárti szimpatizánsok szokás szerint aktuálpolitikai transzparenseket lobogtatnak. Egyesek Semjén Zsoltnak üzennek, mások azt szeretnék, ha Kósa Lajos kezelné a pénzüket. Az eső még szemerkél, de mintha nyugat felől tisztulna az idő.

Wittner Mária a színpadon

Wittner Mária egy kézzel készített lengyel zászlót és egy Pesti Srácok emlékérmet adott át a Gazeta Polska főszerkesztőjének. Az 1956-os hősnő az ezeréves lengyel-magyar barátságot éltette. Szórványos tapsot kapott.

Kósa nem ment haza

Pedig úgy volt, hogy ő celebrálja a beszédet Debiben.

Helyette Pósán László (fideszes) országgyűlési képviselőé lett a megtiszteltetés. A rétori teljesítményt mintegy kétszáz cívis hallgatta végig.

Pósán szerint, nem lepődünk meg, 1848 is a migránsok elleni küzdelemről szólt.

Annyira gáz.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Akarnak kicsit kósázni? Akkor olvassanak itt. Vagy videózzanak itt.

Gondolták volna? Újragondolták a Nemzeti Dalt

Ma este lesz A Talpra, magyar! című rockmusical ősbemutatója. Az MTI azt írja, a műben újragondolt változatban hangzik el a Nemzeti dal. Átadjuk a szót Mátyássy Szabolcs zeneszerzőnek, aki az M1-en méltatta az újragondolást:

A musicalt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában. A Nemzeti dal újragondolt változata a musicalirodalom hagyományát követi, és illeszkedik a darab egészébe, így “pörgősebb és pozitívabb”, mint a szerzemény közismert változata.A darab szerzői, Szurdi Miklós és Topolcsányi Laura új szemszögből próbálták megközelíteni a témát, és a darabban is megmutatják, hogy a forradalom sokkal árnyaltabb és mélyebb történelmi esemény, mint ahogy azt az emberek gondolják – tette hozzá Mátyássy Szabolcs.

Lázár János üzent: A birodalom, vagy mi

Lázár János Sepsiszentgyörgyben ünnepli március 15-ét. Nemrég a Facebookra feltöltött videóban üzent.

Mint 1848-49-ben, ma is két világ áll egymással szemben: a birodalom és egy nemzet. A két világ küzdelmének fő kérdésee, vajon ki mondja meg, mi lesz a magyarok sorsa most és a jövőben. A birodalom, vagy mi, a magyar nemzet határozzuk meg, hogyan és miként élünk itt a Kárpát-medencében.

Lázár méltó ünnepet kíván az itthoniaknak.

(0:22-nél egy kakas szól bele Lázár mondandójába. Elég vicces.)

Eső moshatja el a Békemeneteket, az eredetit és a kétfarkút egyaránt

Meg az összes többi rendezvényt.

A fővárosban eleredt az eső, ráadásul a hőmérséklet is zuhanórepülésben, ilyen időben csak a legelkötelezettebb békepártiak reszkérozzák a kétórás sétát, plusz azt a bő fél órányi ácsorgást, ami az Orbán-beszéd befogadásához kell.

Szorítunk, hogy elapadjon az égi áldás.

Szél Szekszárdon: Orbán nemzetáruló

Még le sem ért a reggeli tejes tea, már megszületett a nap első nemzetárulózása, melynek szülőanyja a zöldek legelsőbbike.

Szél Bernadett szerint: „Az Orbán-kormány, elárulta az országot, mert orosz adósrabszolgaságba taszítja az országot a paksi hitellel… Március 15-e és szeptember 15-e a két határnap. Aki egy nemzeti ünnep közeledtével képes egy országot az adósrabszolgaságba taszítani a saját korrupciós szükségletei miatt, az ennek az országnak a kormányzására teljes mértékben méltatlan.”

Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint sokat elárul a jelenlegi vezetésről, hogy pont a forradalom és szabadságharc évfordulója előtt jelentették be, hogy elkezdik lehívni a kölcsönt. Szél felszólította az Orbán-kormányt, hogy a választásokig ne nyúljon az atomerőmű bővítéséhez nyújtott hitelhez.

Szijjártó beszólt a román hatóságoknak - alighanem jogosan

Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Kézdivásárhely polgármesterére is öt-ötezer lejes, vagyis úgy 330 ezer forintos pénzbírságot szabott ki szerdán a prefektusi hivatal a március 15-i nemzeti ünnep tiszteletére kitűzött magyar jelképek miatt.

Erre külügyminiszterünk közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy ne büntessék a magyarokat azért, mert megünneplik nemzeti ünnepüket.

Idézzük:

Az ilyen büntetések méltatlanok egy európai uniós országhoz, és semmi közük sincs a kölcsönös tisztelethez. A magyarok semmit sem ártanak Romániának azzal, hogy ünneplik a hőseiket, ne zavarják őket ebben.

Bővebben itt.

Nemzeti ünnepünkön megszólalt Viorica Dancila román miniszterelnök is. Azt mondta: elérkezett a hangsúlyváltás pillanata, és ideje azokra a dolgokra fektetni a hangsúlyt, amelyek összekötik a románokat és a magyarokat, amelyek segítik az emberi és kulturális kapcsolatokat, a közös európai perspektívát, a két népet jellemző hagyományok és szokások felmutatását.

És Semjén Zsolt sem hagyta ki a véleménynyilvánítási lehetőséget. Mai közleményében azt írta:

Nemzeti ünnepünkön különösen elfogadhatatlan és botrányos, hogy büntetik nemzeti szimbólumaink használatát.

Egy Habsburg is képes örülni a magyar forradalomnak - csak kellett hozzá 170 év

Mondjuk írhatta volna magyarul is Eduárd, a beste labanca.

Ha látsz ma valakit, aki ezt viseli, akkor valószínűleg egy magyar, aki 1848. március 15-ét, a Habsburg uralom elleni felkelést ünnepli. Mivel István főherceg, a család magyar ágából a magyarokkal volt, én is viselhetem.

Autózna, békávézna? Macerás, de megoldható

Amit a mai közlekedésről tudni kell, itt foglaltuk össze, itt csupán azt emeljük ki, hogy lezárják:

  • a budai Vár teljes területét, a Szabadság hidat és a Vámház körutat, az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között, a budai felső rakpartot, a Bem József utcát, a Bem teret, az Alkotmány utcát és a pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tértől az Eötvös térig, a Báthory utcát, a Hold utcát és az Aulich utcát
  • szintén lezárják az Oktogon-Teréz körút-Dob utca-Hársfa utca-Wesselényi utca-Erzsébet körút-Blaha Lujza tér-Rákóczi út-Astoria-Károly körút-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Szent István-bazilika, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút útvonalat.

A rendezvények miatt biztonsági okokból:

  • lezárhatják a kisföldalatti vonalán az Oktogon állomást
  • és a 2-es metró vonalán a Kossuth téri állomást.

Íme a mai program

A Parlament előtti zászlófelvonáson túlestünk, mindjárt mutatunk fotókat is.

A többi bővebben itt, pontokba szedve pedig alább:

  • az állami díszünnepség Orbán Viktor beszédével 14 órakor kezdődik az Országház előtt
  • még előtte 11.30-tól a CÖF-CÖKA gyűlik a Bem téren, déltől dagad a Békemenet, és kettőre átérnek a miniszterelnökhöz
  • délben az Oktogonról indul a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Békemenete
  • az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Liberálisok, és az Együtt 15 órától közös ellenzéki megmozdulást tartanak a Fővám téren
  • a Jobbik szintén 15 órától a Batthyány-örökmécsesnél emlékezik
  • az LMP-s fejek déltől az Ökopolisz Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén szólalnak fel

Aki csak bulizni akar, mehet egyebek mellett a Budai Várba, részletek itt.

Azt azért kiemeljük, hogy:

  • a Magyar Nemzeti Múzeumban egy feltételezhetően 1848/1849-es magyar nemzetőrről készült korabeli dagerrotípiát állítanak ki március 25-ig. A múzeumba a belépés csütörtökön ingyenes.
  • a Petőfi Irodalmi Múzeumban bárki kipróbálhatja Landerer és Heckenast nyomdagépét, készíthet ünnepi hajfonatot, emellett megnyílik az Ország(h), város, híres ember. Arany János és a fényképezés című kiállítás is.

170 éve forradalom tört ki, 24 nap múlva választunk. Talpra magyar!

Több okból se lennénk Petőfi helyében, most épp azért, mert ma alighanem a szokásos március tizenötödikéknél is durvábban tesznek majd erőszakot a pártok a forradalmár költő emlékén. Százhetven év telt el a forradalom kitörése óta, ami bő 62 ezer nap, az országgyűlési választásig viszont csupán huszonnégyet kell aludni, ami már csak a gravitáció szabálya szerint is az aktuálpolitika felé löki az ünnepet.

Mindenesetre: Talpra, magyar!

Olvasói sztorik