Élő Belföld

Orbán hazaküldte Sorost, Gyurcsány tárgyalna a Jobbikkal, a Nemzeti Múzeumnál tüntettek a diákok

Orbán azt ígérte, a választás után elégtételt vesz – élőzzük a napot.

Nem egyszer, hanem sokszor kétszáz cívis ünnepelt Debiben

Azt emailezte nekünk az imént Molnár István doktor: nem írtunk igazat, amikor a debreceni megemlékezésen mindössze kétszáz cívist számoltunk.

Idézzük Molnár doktort:

Ott voltam, én jóval többszörösére becsültem a jelenlévők számát, azután a Petőfi térre tartó menetet legalább ezerre, mert sokan a Piac utcán a Kossuth szobortól távolabb álltak. Azt is megemlíthette volna, hogy a DK-sok sztaniolsapkában 4 korrupcióellenes stb. táblát tartottak, de pártjuk nem koszorúzott a nemzeti ünnepen. Más pártok igen. És most is bebizonyosodott, hogy a véleménynyilvánítás szabad. Ne az indulatai vezéreljék, politikai nézeteitől függetlenül máskor írjon igaza!

Köszönjük, igyekszünk.

Hát, nem ettől fog Kósa Lajos biztosítási ügynök nyugodtabban aludni

Most vonul át a Békemenet a Margit hídon, és az a helyzet, hogy a köztévé (!) közvetítése alapján a tömeg közepe eléggé foghíjas. Persze ebből nem lehet hosszútávú következtetéseket levonni, én most mégis megteszem: Nem ez az erőmutatás fogja megnyugtatni Kósa Lajos pénzügyi tanácsadót és Fidesz-alelnököt.

Egy későbbi (vagy korábbi, ezt nem közölte a köztévé) kép viszont már impozánsabb.

Békés tömeg, egy-két dühös néni

A vonulók kedélyesek, nyugodtak, sokan jöttek gyerekekkel. De azért van néhány felpaprikázott ember. Két néni azon háborgott mellettem, hogy Soros elintézte, hogy a fiatalok ingyen mehessenek egyetemre, ezért mind rá szavaznak. Egy másik polgár küllemű hölgy a migránsok sterilizáláról fejtette ki szolid véleményét.

Orbán Viktor lett Magyarország királya

A menet indulása előtt beszédek hangoznak el. “Jó irányba tart az ország, de meg mindig van oktatás” – kezdte beszédét Kovács Gergő, az MKKP elnöke. Kívánják a sajtó eltörlését, 40 évenkénti parlamentet, felelőtlen miniszteriumokat, leválthatatlan bankárokat és kilépést az Európai Unióból – csak hogy néhány pontot említsünk az új 12 pontból.

Az MKKP-nak is van saját “Kósa Lajosa”, aki a Soros György és a migránsok veszélyeire hívja fel a figyelmet és azt sem engedi, hogy hazánk adoforintjaiból raboljanak. “Testvérek vagyunk mindannyian, nekem még a vejem is a testvérem.” Áldozatot kell hozni, ha vér folyik, a NER-ért folyjon – szól a forradalmi hangulatú szónoklat.

“Bencsik Zsolt” a harmadik megszólaló, aki arróp beszél, hogy azt hittük, már nyugodtan pihenhetünk a könnyekkel kiharcolt béke hullámain. “Ám újra össze kellett gyűlnünk.” “Bencsik” remek Bayer Zsolt-paródiát mutat be, ha nem tudnánk hol vagyunk, azt hinnénk, a másik Békemeneten. “Az ENSZ MENJEN HAZA!” – skandálja a tömeg rövid ideig. “Mi vagyunk a nép” – kiáltja “Bencsik”, hozzátéve, hogy mi már kétszer döntöttünk. És ha ez kell a békéhez, lemondunk a választásról – jelölik ki az utat. “Egyetlen igazi felkent uralkodót akarunk (…) Nem kell kormány, nem kell párt! (…) Ezen áldott pillanattól es naptól Magyarország felkent királya doktor Orbán Viktor miniszterelnök úr!”

Ezzel indul a 2. MKKP Békemenet.

Totyogunk a híd felé

Nagyon sokan vannak, sűrű a tömeg. Lassan lépdelünk a Margit híd felé. Se a tömeg eleje, se a vége nem látszik. Becsléssel még nem próbálkoznék.

Bayer Zsolt: Európa ma mi, és csak mi vagyunk

A publicista szerint Magyarországon és Európában két erő harcol. Az egyik oldal konzervatív, soviniszta, sőt fasiszta a másik oldal szerint. A másik oldal magát haladónak és európainak gondolja. Bayer szerint ez nem igaz, a másik oldalnak csak az egyén és a szabadság fontos. (A tömeg itt kezdte unni.) Aztán Bayer elkezdett hergelni, hogy a szabadság nevében 72-féle nemi identitás közül válogatnak, de a konzervatívoknak elég kettő is.

Európa csak mi vagyunk!

– kiabálta Bayer, mert szerinte csak ők tudják mi az Isten és a haza, a család és a gyerek, a férfi és az asszony.

Fekete-Győr a márciusi ifjakhoz hasonlította a mai fiatalokat

170 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én maroknyi budapesti fiatal úgy döntött, hogy kezükbe veszik a sorsukat. Megunták, hogy egy idegen hatalom dönt róluk. Hogy mások szabják meg, milyen országban kell élniük.

mondta el Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Városháza parkban felállított Remény Központban. Azt is hozzátette, hogy

Nem baj, ha sokan támadnak minket. Nem baj, ha nem ért még mindenki minket. Nem baj, ha a harcunk sokaknak kilátástalannak tűnik. Nem állunk meg, amíg be nem fejezzük a rendszerváltást. Tartozunk ennyivel magunknak, szüleinknek, őseinknek, hőseinknek.

A párt tüntetéssel nem készül március 15-re, helyette egésznapos pikniket tartanak a Városháza téren.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik