2017-re alaposan megváltoztak a viszonyok a munkaerőpiacon: már nem mi keressük az állásokat, sokkal inkább bennünket formálnának megfelelő, aktuálisan szükséges munkaerővé.
Az álláskeresés kifejezés alapvetően egy kiegyensúlyozott helyzetre utal, legalábbis eredendően. Adott egyfelől a munkakereső, aki egy bizonyos végzettséggel, illetve jó esetben ehhez kapcsolódó szakmai tapasztalattal rendelkezve keresi a számára megfelelő pozíciót a munkaerőpiacon.
A másik oldalon pedig ott vannak a munkáltatók, akik különféle területeken jártas szakembereket keresnek az adott munkakör betöltésére. Mondhatni, ez az egyik legfőbb mozgatórugója a kapitalizmusnak, mely természetesen annak eshetőségét is bőségesen magában hordozza, hogy sokkal több a képzett ember, mint a számukra betölthető állás. Ezt afféle társadalmi szerződés-jelleggel akár el is fogadhatjuk, s annak tudatában célszerű például bölcsészettudományt, vagy tengerbiológiát hallgatnunk, hogy nagy valószínűséggel nem leszünk egyetemi docensek, vagy híres magyar óceánkutatók. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy az eddigi tuti befutónak gondolt foglalkozások körében is egyre jellemzőbb, hogy nem kellenek, vagy még pontosabban, “nem úgy kellenek”.
Mert például a programtervező informatikusok köréből sincs esélye annak, aki nem pontosan azzal foglalkozik, amihez aktuálisan szakembert keresnek. Ez az analógia pedig szinte minden szakterületre ráhúzható. Sőt! A munkahely teremtéssel kapcsolatos célkitűzések között egyre kevésbé van jelentősége annak, hogy a magasan kvalifikált szaktudást megfelelő munkahelyek megteremtésével díjazzák.
A betanított munkást azonban nagyon keresik.
Betanított munkásokra egyre nagyobb az igény
A Profession.hu legfrissebb adatai szerint a munkáltatók nagy részét nem érdekli, hogy kinek milyen végzettsége van, hiszen betanított munkás szerepkörre vonatkozik az álláshirdetések 13 százaléka. Ennél nagyobb arányban (21 százalék) csak szakmunkásokat keresnek, elsősorban a kkv szektorban.
Előnyben vannak tehát az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők mellett azok is, akik valamely szakterületre specializált szakképesítéssel rendelkeznek (a CNC gépkezelők számára például kifejezetten kedvezően alakul a piaci kereslet már jó ideje).
Budapesten és Pest-megyében tehát van munka. Az már más kérdés, hogy milyen munka, ahogyan az is, hogy mi a helyzet mondjuk Kelet-, vagy Dél-Magyarországon.
Az álláskeresők nagy részére most sem vár különösebb egzisztenciális siker
Jelenleg a magyar bruttó átlagkereset 303 ezer forint, azonban ezt, vagy az efölötti havi bevételt tízből csupán három magyar munkavállaló tudja hazavinni, ráadásul ezt a számot is az említett 30 százalék húzza fel ennyire, hiszen egy átlagos magyar dolgozó ennek csupán a töredékét könyvelheti el bevételként.
Mindebben a legszomorúbb az, hogy bár a munkahelyek száma valóban nő, azok minősége rohamosan csökken. Ez röviden és leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a felsőfokú végzettséget szerzők igen komoly hányada is nagy valószínűséggel betanított munkásként lesz kénytelen élni az életét, ennek alternatívája pedig felér egy súlyosabb disztópia előképével is, melynek két legfontosabb kulcsszava az agyelszívás, illetve a kivándorlás.
