Botka László Gyurcsány Ference

„Akadályozza ebben minden olyan politikus és véleményformáló, aki a népszerűségi listák alján van, aki több szavazót taszít, mint hoz, akiről az utált múlt jut eszébe az elpártolt szavazóknak, aki a társadalombarát baloldali politika helyett a 2010 előtti, szűk eliteket helyzetben tartó politika folytatását akarja” – zárja Pogátsa Zoltán írását, amelyben Botka Lászlónak amúgy 2017 tavaszáig lényegében semmi jelét nem mutató új baloldaliságáról értekezik. Nyilván a baloldali közgazdász többek között Gyurcsány Ferencre gondol, amikor az akadályokról értekezik. Nem is az a kérdés, hogy van-e Gyurcsány-probléma a Jobbikon kívüli ellenzéki oldalon, hanem az: vajon ez lenne-e a fundamentális kérdés?

Kezdjük Botka László láthatatlan kampányával. Korábban erről ehelyütt már értekeztünk, a helyzet azóta lényegében változatlan. Igaz, nem a nyári időszaktól kell várni, hogy Botka kezeli majd  népszerűségi mutatóinak visszaesését, a szocialisták támogatottságának stagnálását. Még csak annak a kihívásnak teljesítése sem most várható Botkától, hogy kedveltsége megelőzze az MSZP-t  miniszterelnökjelöltként kétszer kétharmados vereségbe vezénylő Mesterházy Attiláét.

Arról aligha Gyurcsány tehet, hogy Botka inaktivitása – kevés első nyilvánosságbeli szereplés, az átlagosnál is kevesebb belpolitikai mozgolódás – azt eredményezte, hogy nem azonosították az MSZP-vel, pártját nem húzza, így az MSZP alkuereje nem nőtt.

Gyurcsány kevéssé okolható azért is, hogy Botkának saját pártjában nincs meg az integritása, hogy bár a Magyar Időknek nem nyilatkoznak vezetői, a lapnak azért rendszeresen szivárogtatnak, amiből aztán dolgozhat a nem habonyizált nyilvánosság is. Pártjában potenciális szövetségeseinek „liberálisozásától” vagy „kispártozásától” önmagában nem lett nagyobb ereje, miközben ez szimbolikus értelemben is hátráltatja is szövetségi politikáját (arra most ne is térjünk ki, hogy a Párbeszéd és az LMP liberálisozása nevetséges is). Botkának nincsen Gyurcsány-stratégiája, legalábbis az MSZP “nemnövekedése” folytán nehezen érvényesíthető az a stratégia, hogy az emelkedő Botka/MSZP-népszerűségek fundamentális kérdéssé teszik Gyurcsány személyét.

A rezsimváltásra vágyó sokaság indokoltan volt várakozással teli, amikor Botka előrelépett, ám a lelkesedők kaptak egy kampánytechnikailag kiszámítható és eszközeiben is „MSZP-s” kampányt. Szeptemberben új bejelentésekkel készül Botka, de láthatóan rendszerszintű változások lennének szükségesek ahhoz, hogy célját elérje. Ehhez kevesek lesznek az árnyékkormány-ötlethez hasonló politikai pótcselekvések.

Félreértés ne essék, amikor Gyurcsány-problémáról értekeznek ellenzéki oldalon, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy ez a probléma létezik.

Végtelen azon történetek száma, hogy politikai és kommunikációs értelemben Gyurcsány hogyan nehezítette meg az ellenzéki politizálást – legutóbb a már-már értelmezhetetlen és követésre sem érdemes Orbán-zsarolás ügyével –, ugyanakkor a 2011 utáni gyurcsányi aktivitás visszaszorítására nem elégséges válasz a gyurcsányozás.

Annak ugyanakkor több feltétele van, hogy a Gyurcsány-kérdés fundamentálissá válhasson. Például aligha tud azzá lenni addig, amíg a kisebb pártok sok év után is ismertségi és láthatósági problémákkal küzdenek (Párbeszéd) vagy éppenséggel 1-2 százalékon állnak, mint az Együtt, amiért természetesen „felelős” az a politikai és médiakörnyezet is, amelyben léteznek. Gyurcsány, mint ellenzéki „aktivitás” természetesen kitakar másokat, de volt időszak pár éve, amikor Gyurcsányt is ki lehetett takarni. Ma erre vonatkozó ambíció és erő együttese nem áll fenn.

Aztán persze nem összehasonlítható Gyurcsány DK-s induló pozíciója a többi 2010 utáni zöldmezős pártberuházással, de a korábbi miniszterelnök kevéssé tehet arról, hogy az előbb említett pártok (és az LMP, a Liberális, és így tovább) tagsága összeadva sem éri el a Gyurcsány-párt tagságának töredékét sem.

Gyurcsány politikai trollkodásai aligha okai annak, hogy szemben Botka László terveivel, a poszt-2010-es, 5% alatti pártok (kivéve a DK-t) „új pólusba” kívánnak tömörülni – legalábbis az Együtt kezdeményezésére a Párbeszéd inkább nyitott, az LMP és Momentum egyelőre elutasító, ami szigorúan mai tudásunk szerint nem jelenti az MSZP-vel való közös listát sem. Számukra a jelenlegi MSZP ugyanis még számos tekintetben ugyanaz az MSZP – és marad is még – amelyet „korszakváltó” alapon erőteljesen kritizáltak politikai, közpolitikai és morális értelemben. És ezen Botka sem tudott változtatni, hiába a plakáttörvény és a habonyizált nyilvánosság bojkottja, mint az új erkölcsi mérce esetei. Aki egy picit is ismeri az MSZP világát, az tudja, hogy Botkának nincs (még) eszköze az MSZP hatalmi centrumainak kezelésére.

E sor folytatható, de a lényeg, hogy a Gyurcsány-kérdés akkor lenne az ellenzék fundamentális kérdése, vagy állna fenn abban a formában, ahogyan Pogátsa bemutatja, ha a fenti jelenségek nem léteznének.

De a helyzet ma az, hogy a bőven küszöb alatti, kevés növekedési potenciált felmutató pártok – a DK „feje” fölött is egyelőre üvegplafon van éppen Gyurcsány jelenlegi megítélése miatt – nem Botkával és az MSZP-vel akarnak összefogni, hanem jobb esetben is csak egymással.

Botka visszaesett népszerűsége és láthatatlan kampánya minden újfent baloldalisága ellenére sem vonzó egyelőre a politikai és morális megújulást kívánó új pártoknak.

A Szeged polgármesterével történő együttműködés, ami közös listát jelent, ettől még rezsimváltó alapon megtörténhet, de ha ez az összeállás a fentiek ellenére történik, a projekt az egyes pártok genezisét és identitását nézve hitelességi kérdéseket is felvet majd. Ami méltányolható akár egy Orbán-rezsimváltás érdekében, de a felek ma aligha látják ennek garanciális teljesülését Botkával.

Mindennek ellenére is Gyurcsány-kérdés van, de szemben a nyitóidézettel, egyelőre egyáltalán nem a 2013 nyarán-őszén már látott módon.

Böcskei Balázs  politikai elemző