A washingtoni Freedom House legújabb jelentésében a modern autoriter rezsimek felemelkedésével foglalkozik. A 64 oldalas tanulmányban nagy figyelmet kapott Magyarország és Orbán Viktor. A dolgozat megállapításai között szerepel a többi közt az, hogy Oroszország Putyin vezetésével kiemelkedő szerepet játszott a modern autokrata rendszerek fejlődésében, főként a média- és a politikai pluralizmus korlátozásában, a propaganda kiépítésében, a civil társadalom elnyomásában mutattak modellt.
Vizsgálták a demokrácia állapotát is, az alábbi ábrán azoknak az országoknak a listája látható, amelyekben a Freedom House mutatója szerint leginkább csökkent a szabadság mértéke. Minél magasabb ez az érték, annál nagyobb szabadság jellemzi az adott országot.
Amúgy is “illusztris” társaságba került hazánk a legnagyobb visszaesést elszenvedő országok között: ebbe a csoportba tartozik Törökország, Azerbajdzsán, Oroszország és Afganisztán társaságát élvezhetjük.
Ám nem ez az egyetlen aggasztó jel: a tanulmány szerint Magyarországra, Bolíviára, Ecuadorra és Lengyelországra is igaz, hogy az állam egy erős vezető irányítása alatt áll, aki sok energiát fektet abba, hogy a politikai pluralizmust szisztematikusan gyengítse. Az ellenzéki pártok ezekben az országokban sokszor tehetetlenek, a sajtószabadságot korlátozzák és az igazságszolgáltatás is a kormányzó párt befolyása alá kerül.
Az még korábban sosem fordult elő, hogy a magyar kormányfő külön részt kapott volna. Ezúttal a tanulmány ötödik fejezete az illiberális demokrácia felemelkedéséről szól, és már az első mondatában a magyar miniszerelnök 2014 júliusi tusványosi beszédére hivatkozik.
Vagyis a magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz
– mondta akkor a magyar miniszterelnök.
A Freedom House a beszédből kiemelte, amikor Orbán arról beszélt, hogy
- a rendszerváltást tapasztalatként, ne referenciapontként használják, ehelyett a 2008-as “pénzügyi, világgazdasági, világkereskedelmi, világhatalmi, világkatonai erőátrendeződést” tekintsék kiindulópontnak,
- “egy nagy elismertségnek örvendő elemző szerint az amerikai puha hatalom ereje hanyatlik, mert a liberális értékek ma a korrupciót, a szexet és az erőszakot testesítik meg, és ezzel lejáratják Amerikát és az amerikai modernizációt”,
- “ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország”, vagy
- “ha megnézem a magyarországi civil világot, azt, amelyik a nyilvánosságban rendszeresen szerepel – most a norvég alap körüli viták ezt felszínre is hozták –, akkor azt látom, hogy itt fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk”.
A jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy sokak szemében az illiberalizmus meghatározó jellemzője az olyan kisebbségi csoportok, mint az LGBT-közösség, a romák, a muszlimok, a menekültek kirekesztése. De Magyarországon az illiberális kormányzás sokkal átfogóbb dolgot takar annál, mint hogy “minden menekült veszélyezteti a közbiztonságot és terrorveszélyt jelent”. Ehelyett a miniszterelnök szemében az illiberalizmus magában foglalja a liberális értékek és demokratikus normák elutasítását a kormányzás segítségével.
A Fidesz “reformtörekvései” egy olyan rendszer létrehozásáról szóltak, amiben a pluralizmus intézményei kiüresednek és a kormányzó párt dominanciája hosszú távon biztosítottá válik.
A tanulmány ezt az állítást a kormánypárt 2010-es győzelme óta tett intézkedéseivel támasztja alá:
- az Alkotmánybíróság fideszes többségűvé vált, jogköre csökkent,
- a kormány felszámolta a Költségvetési Tanácsot, ami a költségvetési politika felülvizsgálatáért figyelt, majd helyettesítette egy Fidesz felügyelete alatt álló tanáccsal,
- új választási törvényeket alkottak, az ebben szereplő választási körzetek a Fidesznek kedveznek,
- szavazati jogot adtak a határon túli magyaroknak,
- új médiahatóságot hoztak létre Fidesz-hű vezetőkkel és tagokkal.
De a jelentés szerint ezek az intézkedések csak egy részét képezik azoknak a lépéseknek, amelyek a magyarországi illiberális demokrácia létrejöttéhez hozzájárultak. Ami még ezeknél is fontosabb, az a gazdasági szféra átalakulása: Orbán törvények és közbeszerzések felhasználásával hozott létre egy olyan Fidesz-közeli üzleti kört, amely finanszírozhat politikai kampányokat, jutalomban részesítheti a párt támogatóit és kormányközeli médiaszolgáltatókat működtethet. Mindezt miért?
Nem pusztán azért, hogy az érintett kör meggazdagodjon, a cél sokkal inkább a kormánypárt megerősítése az ellenzék okozta jövőbeli kihívásokkal szemben.
A tanulmány felteszi azt a kérdést:
A párhuzam nem véletlen, hiszen a jelentés is taglalja, hogy a miniszterelnök hazai kritikusai sokszor hasonlítják a kormányzási stílusát Vlagyimir Putyinéhoz. A tanulmány szerzője leszögezi, ha a felszínt nézzük, az összehasonlítás igazságtalan.
Magyarország ugyanis még mindig szabad országnak számít a Freedom House értékelése szerint, mivel rendelkezik valódi, bár gyenge ellenzéki pártokkal a parlamentben, egy relatíve korlátozásoktól mentes civil szektorral, létezik a szabad gyülekezési jog és más civil szabadságjogok is. Ugyanakkor elvitathatatlanok a hasonlóságok az orosz és a magyar rendszer között:
- Orbán és Putyin egyaránt gyakran beszél arról, hogy megveti a nyugati, liberális értékeket,
- mindketten uralják a mainstream média jelentős részét, de a jelentés szerint a magyar oldal így is sokkal szabadabb az orosznál,
- mindkét országban kiürítették azokat az intézményeket, amelyek biztosították a kormány intézkedéseinek átláthatóságát,
- Orbán és Putyin is kifejezte már nemtetszését az emberjogi és reformpárti civil szervezetek működése ellen,
- mindkét vezető kihasználta a környező országokban élő honfitársaik által kínálta lehetőségeket,
- mindketten biztosították uralmukat az igazságszolgáltatás felett, azzal a céllal, hogy megszűnjön annak hatalom-ellenőrző szerepe.
Adódik a kérdés, hogy a magyar és lengyel fordulat után tovább terjed-e a jelenség, azaz dominálhat-e az illiberalizmus olyan sokkal mélyebb demokratikus gyökerekkel rendelkező társadalmakban is, mint az osztrák a francia vagy akár az amerikai.
Az illiberális erők ott kevés eséllyel tudnak átalakítani egy országot, ahol a politikai megosztottság relatíve egyenlő és a pártok erős, hűséges támogatói bázissal rendelkeznek. Az illiberális kihívók akkor kerülhetnek a képbe, amikor egy mainstream párt katasztrofális választási kudarcot szenved. Ez történt 2010-ben Magyarországon is.
Az illiberális rezsimek kialakulásának másik feltétele a demokratikus intézmények meggyengülése, beleértve ebbe a média, a civil szféra, a korrupcióellenes bizottságok és az igazságszolgáltatás területét is. Sok fiatalabb demokrácia esetében elmondható, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere gyenge, így ez a probléma az érintett országokat fokozottan veszélyezteti.
A tanulmány ajánlásai között szerepel, hogy a demokratikus kormányoknál sokkal nagyobb figyelmet kellene élveznie a civil társadalom támogatásának. Ez azért különösen sürgős, mert már nem Oroszország az egyetlen hely, ahol törvények segítségével nyomnák el a civil szervezeteket.
