Az MNB-alapítványok még különleges megoldásokkal törekedtek arra, hogy a közpénz elveszítse közpénzjellegét, ám azóta sokszor választják az egyenes utat: a Lokál című lapnak például simán odaadják a közpénzt. A pénteki lapszámban a cím- és a hátlapon egyaránt egy nemzeti konzultációs kérdés volt. Az első oldalon az szerepelt: „Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére készül.” Persze ha csak az egymással összekapcsolódó kormánypártos médiatermékekkel, konzultációs „termékfejlesztésekkel” találkoznánk, sohasem tudnánk meg, Brüsszel valójában készül-e valamire, és ha igen, mire.
Az ottani tájékoztatáshiányt nem tudom ugyan pótolni, de azért megnéztem, mennyire helytálló az Orbán-kormány rezsicsökkentés megfúrását kilátásba helyező aggodalma. Létezik-e egyáltalán olyan uniós hatáskör és/vagy cselekvési terv a rezsicsökkentés ügyében, mint amit a Németh Szilárdban végződő kormányzati kommunikáció állít? Végigveszem az Európai Bizottságnak a magyar rendszerre vonatkozó kritikáit, érintve a szolgáltatók árképzésére vonatkozó kifogásokat is. A magyar kormányzat jelenlegi, és várható válaszlépéseit is megvizsgálom, ennek megfelelően a konfliktusok lehetséges kimenetelét is.
A rend kedvéért kezdjük ott, hogy az energiapolitika alapvetően nemzeti hatáskörben van, így abba Brüsszelnek kevés a beleszólási lehetősége. Leginkább az úgynevezett harmadik energiacsomag részét képező irányelveknek és a kulcsfontosságú jogi rendelkezéseknek a betartását vizsgálja (Németh Szilárd kedvéért erről itt). Korábban, 2015 februárjában az Európai Bizottság több uniós tagállam, köztük Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indított, mert úgy látta: a hatályos energiaszabályozása nem felel meg az uniós jognak. Ennek az eljárásnak ugyanakkor nem volt közvetlenül köze a lakossági energia hatósági árának szabályozásához vagy a rezsicsökkentéshez.
Az Európai Bizottságnak akkor a magyar hálózati gáztarifarendszerrel volt gondja. Meglátása szerint a magyar szabályozás a diszkriminációmentesség elvével ütközően egyes fogyasztói csoportokat előnyben részesít másokkal szemben. Konkrétan a Bizottság azt kifogásolta, hogy a háztartások és a közületek számára a nagy nyomású gázhálózat használatáért felszámított díjak alacsonyabbak, mint más fogyasztói körök számára, vagyis ugyanazért a szolgáltatásért két külön díjat számítanak fel. Ez egyben azt is jelenti, hogy részben az egyik fogyasztói csoporttal fizettetik meg egy másik fogyasztói csoport költségeit.
A Bizottság további kifogása volt, hogy a magyar szabályok a szolgáltatók bizonyos, indokolható költségelemeit nem veszik figyelembe az árképzéskor. Ez azt jelenti, hogy a hálózatot tulajdonló cégek ezeket a számukra külső tényezőként felmerülő többletkiadásokat nem tudják áthárítani a hálózatok használóira. A Bizottság szerint például nem lehetne megtiltani a szolgáltatóknak azt, hogy az áraikba beépítsék a közműadó költségeit, amelyet az általuk birtokolt hálózat hossza alapján kell befizetniük a központi költségvetésbe.
A Bizottság 2015-ben azt is kifogásolta, hogy a Magyar Energia és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) nem jogosult önállóan meghatározni a tarifák kiszámításának szabályait. Ez ugyanis jelenleg minisztériumi hatáskörben van. Ez a Bizottság meglátása szerint alááshatja a szabályozóhatóság függetlenségét, ami a harmadik energiacsomag egyik sarkalatos pontja. Az előző ponttal összefüggésben problémát jelentett az is, hogy a rendszerhasználati díjak számításának részletes szabályait az energiahivatal elnöke olyan rendeletben állapíthatta meg, amelynek bíróság előtti megtámadására a szolgáltatóknak nem volt lehetőségük. A magyar kormány a Bizottság útmutatásának megfelelően átalakította a rendszerhasználati díjak megállapításának rendszerét, 2017-re háromlépcsőssé tette azt. Egy ideje már a MEKH elnökének rendelete csak a díjmegállapítás elvi szintű szabályait tartalmazza, a konkrét díjakat az energiahivatal határozatban állapítja meg, a szolgáltatók pedig immáron bírósági úton is megtámadhatják azt.
Ám ennek ellenére a rezsicsökkentés imidzséhez alakított közbeszéd összhangban a kormányzati EU-ellenes kommunikációs stratégiával 2017-ben sem engedhet a külső nyomásgyakorlásnak. A kormányzati álláspont szerint a rezsicsökkentéssel kapcsolatos konzultációra azért van szükség, mert Brüsszelben már az asztalon van az a terv, amely szerint az országok független energiapolitikája helyett központi szabályozást akarnak, amivel elvennék a tagállamok ármegállapítási jogát.
Ugyanakkor a rezsiköltségek csökkentését szorgalmazza, csak éppen gyökeresen eltérő módon, mint a magyar kormány jelenlegi gyakorlata. Alapvetően egy jól szabályozott piacra bízná a „rezsicsökkentést”, a nemzeti energiapiacok összekapcsolásával – integrált belső energiapiac –, illetve a nemzeti energiaszabályozás és energiastratégiák összehangolásával. Az unió álláspontja szerint a közös piac méretéből fakadó méretgazdaságossági előnyök érvényre juttatásával jelentős versenyalapú hatékonyságjavulás következne, ez pedig megnyilvánulna az energiaárak csökkenésében. Az energiaunió előzetes tervezete alapján hosszú távon megvalósítandó vízió a szabályozott árak kivezetése, de legalább olyan fontos cél az energiabiztonság, az energiahatékonyság emelése az energiafelhasználás csökkentésén keresztül, a szociális szempontok („energiaszegény” háztartások) érvényesítése, valamint a klímavédelem.
A két szemlélet alapjaiban tér el egymástól. Ami a két szisztéma hosszú távú fenntarthatóságát illeti, a külön utas magyar rendszer kilátásai nem mondhatóak kedvezőnek, különösen annak fényében, hogy Magyarország nem hajlandó csatlakozni az energiaunióhoz. Ennek oka, hogy ez esetben vissza kellene fordítani az államosítást, és legalábbis részben fel kellene adnia a hatósági ármegállapítás eszközét. Az a veszély is fenyeget, hogy Magyarország az unió által támogatottól alapjaiban eltérő energetikai modellel fog rendelkezni: lényegesen alacsonyabb kapacitású megújuló arány a hő/áramtermelésben, rugalmatlan és centralizált működés a teljes energiatermelésben (lásd Paks II.).
Az energetika államosítása azonban érdemi kötelezettségeket is generál, lévén tőkeintenzív/tőkeigényes ágazatról van szó. A rendszer modernizációját költségvetési forrásokból kell fedezni, amennyiben a rendszer elegendő tőkemegtérülést nem biztosít vagy veszteségeket termel. Jelenleg az a helyzet, hogy az egyetemes szolgáltatás már érezhető veszteségeket generál, a vállalatoknak önerőből még a szükséges tőkepótlást is nehézkes megvalósítani. A rendszer fenntarthatatlansága végső soron az a tényező, amely a hátra arcot kikényszerítheti, különösen, ha szűkké válik a költségvetési politika mozgástere. Az Európai Bizottság részéről legfeljebb kisebb korrekciók/javítások jöhetnek a jelenlegi jogszabályi környezetben.
Vagyis még belátható ideig számíthatunk a rezsicsökkentés „megvédésére” és a felépített közpolitikai imidzs továbbélésére.
Böcskei Balázs politológus, politikai elemző
