A tolnai Tevel Petőfi utcája hosszú és bonyolult számozású, a GPS is háromszor tervezte újra, de akkor sem vezetett célba. Telefonos segítséget kellett kérni, hogy megtaláljuk Bayer Jánosék otthonát. Jani egy elég romos ház előtt vár minket, rögtön szabadkozik, hogy bent jobb a helyzet.
Valóban. A konyhával egybenyitott nappali frissen festett, mint ahogy a két gyerek, – a 15 éves Janó és a 14 éves Klau- szobája is.
Pár napja itt még alig lehetett megmozdulni a felújítás miatt – mondja, miközben körbevezet a házban. Lánya és fia kész szobái után a sajátját mutatja mintaként :
Innen indultunk. Ilyenek voltak a falak. Már le van szigetelve, de ezek teljesen vizesek voltak. A folyosó, fürdő és a kazánház festése folyamatban. Azokra megvan a pénz. Az én szobámra még ki kell gazdálkodni az anyagot tavaszig.
A felújításra egy takarékossági programmal gyűjtött pénzt. Fél évig minden hónapban félrerakott 5 ezer forintot, aztán ezt megduplázták neki és még a kisebbségi önkormányzattól is kapott 12 ezer forintot.
A pénz már nyáron megvolt, de szakemberre nem lett volna elég. Vannak még hatan a programban és egymás házát újítják fel, így nem kell munkásokra költeni, csak anyagra. Eddig a többieknél dolgoztak, most került rá a sor.
Korábban fájt a feje amiatt is, mikor sikerül bútort venni a fia szobájába, de megkapták a szomszédnál épp feleslegessé vált darabokat.
A házat Janó az édesanyjától örökölte nem sokkal azelőtt, hogy a felesége elhagyta:
Ez egy tipikus parasztház volt, vizes vályogfalakkal. Egymásból nyíltak a szobák, át kellett alakítani. Két munkahelyen dolgoztam akkoriban, plusz belevágtunk a felújításba. A feleségem is talán belefáradt. Többször is elhagyott, de 2004-ben végleg. Ő simán elment a gyerekek nélkül, én meg nem tudtam volna élni nélkülük.
Janó akkor még azt hitte, jól élnek, a házasságát sem gondolta rossznak és keresett is eleget. De amikor az asszony magára hagyta a 2 és 3 éves gyerekkel, kiderült, csak tartozásuk van, 350 ezer forint hitel és három havi befizetetlen számla.
És itt volt még ez a romhalmaz. Egy darabon hiányzott a mennyezet is, ki lehetett látni a padlásra. Középen sóder állt nagy kupacban.
Arra emlékszem – vág közbe mosolyogva fia, Janó. De eszébe jut erről más is:
Amikor apa dolgozott éjszaka, anya sokszor elment, ránk zárta az ajtót és itt bőgtünk.
Volt, hogy Janó kimászott az ablakon és szólt a szomszédnak – teszi hozzá húga Klau.
Kilenc évig nem látták az anyjukat
A 15 évvel ezelőtti felújításhoz is kaptak segítséget. Akkor másfél évig kellett félretenni havi 10 ezer forintot.
Amikor először beszélt nekem erről a programról két jól megtermett férfi, biztos voltam benne, hogy át akarnak verni. De hát nem vagyok én elég nagy bajban?
Utánajárt és megnyugodott, hogy valós támogatásról van szó. Jani a félretett 180 ezer mellé kapott még 180 ezret, plusz 100 ezer forint kamatmentes hitelt is. Ebből készült el a tető. Az ács-állványozó férfinek akkor pesti egyetemisták segítettek a munkában.
A felújítás mellett dolgozott is Jani és még ott voltak a gyerekek is. Nehéz évek voltak. Eleinte a nagymama besegített, aztán ő sem bírta.
Két munkahely nélkül nem tudtunk megélni, kettővel nem láttam a gyerekeket, meg volt, hogy a két munkahelyből az egyik fizetése bébiszitterre ment el.
Az jó volt. Őt is kiidegeltük, de nagyon szerettük – szúrja közbe a cserfes lány, Klau.
Idővel Jani próbálta kiegészíteni a családot:
Nekem volt egy 3 és egy 4 éves kapcsolatom. Az sem volt egyszerű, amikor egyedül voltam, de az sem, amikor valakivel együtt.
A két kamasz kuncog, jelezve, nem volt felhőtlen a viszony a mostohákkal.
Nem szerettük őket, ezért rosszak voltunk, voltak problémák – fejti ki Klau.
2-3 évig a családok átmeneti otthonában töltötték a nyári szünetet a gyerekek. A lány azt mondja, az rossz emlék nekik:
Apát nagyon hiányoltuk, meg unatkoztunk és voltak gyerekek, akik bántottak minket. Csak az volt a jó, hogy együtt voltunk.
Kicsi korukban összenőttek a testvérek az egymásra utaltságtól. Kamaszként már sokszor civakodnak, de azt mondják, nagyon szeretik egymást.
Anyjukat 11-12 éves korukig nem is látták. Kilenc évvel azután, hogy az anya eltűnt az életükből, újra megjelent. Klau így emlékszik vissza:
Hallottam, hogy apa telefonon beszélt valakivel és sírt, hogy eléggé elrontottad már így is az életüket, de aztán ideadta a mobilt.
Találkoztak párszor, csakhogy a kamaszok az új családdal nem találták a hangot. A lányt nem viselte meg különösebben, hogy nem sikerült jó viszonyt kialakítani, szerinte bátyját annál inkább:
Én apás vagyok, nem érdekelt, de Janóra nagyon hatott, hogy anyuval felvettük a kapcsolatot, és folyton csak hitegetett mindennel, és ha meghívott magához, akkor sem figyelt ránk.
A fiú sem tagadja, hogy két éve nagyon meg volt zavarodva, ezért nem volt könnyű vele:
Voltak rögös utak. Apával sokat veszekedtünk, mindenen. De megváltoztam.
Két csonka család egymásra találása
Az otthoni helyzet is változott. Pár hónapja Jani újra szerelmes. Klau szerint ez mindenkinek jó:
Apa új barátnőjét nagyon szeretjük. Mióta együtt vannak, a mi kapcsolatunk is jobb apával.
Az eddig háttérbe húzódó Régely Mónika is közelebb ül. Tönkrement családjáról még elcsukló hangon beszél:
A svájci frankos hitelbe mi is belebuktunk, így a férjem kénytelen volt Németországban munkát vállalni, itt maradtam a két kislányommal. Hat évig csak háromhavonta láttuk. Tönkre is ment a házasságunk, neki több kapcsolata is volt kint. Pénz jött mindig, de egyedül voltam minden problémával, nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna, hogyan tovább.
Hosszan meséli, férje, hogyan hitegette, bántotta. Egy barátnője révén ismerte meg Janit, akkor, amikor a legmeggyötörtebb volt. Jani két sírás között is meg tudta nevettetni.
Móninak különösen nehéz volt a döntés gyermekei miatt.
A kisebbik lányom, azt mondta, ha nem békülsz ki apával,, nem vagy az anyukám.
A lányok közben elfogadták a változást, hogy apjuknak és anyjuknak is új társa van. Kéthetente mennek az apjukhoz és gyakran jönnek Janiékhoz. Klauval és Janóval olyanok, mintha édestestvérek lennének. A legidősebb és legfiatalabb lánynak már közös artistamutatványa is van.
Amíg Móni őket nézi, kibukik belőle legnagyobb álma:
Semmi másra nem vágyom, csak egy boldog családra.
Lekváros kenyér volt a karácsonyi vacsora
Az elmúlt karácsonyt mind a hatan szépnek élték meg. Jani összehasonlításként idézi az első, anya nélküli ünnepet:
Ki akarták kapcsolni a villanyt és a vizet. Bevallom, sírtam, nagyon sokat akkoriban. Ha a két gyerek nem lenne, már én sem lennék.
Az omladozó falakat faliszőnyegekkel takarták el, a karácsonyfát az óvodából vitték haza.
Kis település ez, mindenki tudta, mekkora bajban vagyok. Volt például egy számomra teljesen idegen ember, aki hozott egy üveg lekvárt meg egy kis házi süteményt. Ez volt a karácsonyi menü. Az a lekváros kenyér sokkal finomabb volt, minden másnál.
Sorra jönnek az emlékek az egykori karácsonyokról. A gyerekek sosem érezték a nélkülözést, sőt! Janó azt idézi, amikor egy szennyeskosárnyi játékot kapott.
Apa mindig a legjobbat adta nekünk – summázza Klau.
Janónak az ugrik be, hogy amikor már futotta néha mogyorókrémre is, akkor is megesett, hogy vizes, cukros kenyeret ettek.
Megszerettük, amikor nagyon szegények voltunk.
Jani elárulja, hogy 15 éve még jól éltek anyagilag, de nem büszke rá.
Üzleteltem, nem tagadom, kétes eredetű áruval is. Hoztak-vittek a rendőrök, soha semmit nem tudtak rám bizonyítani, meg ugye én nem loptam, raboltam, csak megvettem, eladtam, aminek nem tudtam az eredetét. Ezt az életet nem lehetett volna csinálni, amikor a gyerekekkel maradtam, nem kockáztathattam, hogy elveszik őket.
Jani nagymamája egy közeli nevelőotthonban takarított, ő is bejárt vele és azt mondta magának, oda nem kerülhetnek a gyerekek. Személy- és vagyonőrként viszont rengeteget kellett dolgoznia, hogy megéljenek, minden másnap 24 órázott.
Az apa büszke arra, hogy egyedül is sikerült jó gyerekeket nevelnie.
A két kamasz egymás szavába vágva meséli néptánc, foci, úszás, rajz és mesemondás sikereit. Ezekben mind ott van egy kicsit apjuk.
Gyereket egyedül nevelni nagyon megterhelő anyagilag és lelkileg is és tudom, sokan vagyunk. De az biztos, hogy nem szeretnék még egyszer gazdag ember lenni, a pénz elront mindenkit. Ez az élet sokkal jobb. Amim most van, sokkal jobban tudom értékelni.
Segítők a mai napig akadnak, most karácsony előtt például valaki névtelenül bedobott 10 ezer forintot egy borítékban nekik. Jani nagyon hálás a hivataloktól, alapítványoktól és magánemberektől kapott segítségért és igyekszik ő is támogatni másokat önkéntes munkával, véradóként és polgárőrként.
Aki segített, – ha mással nem -, azzal tudom megköszönni, hogy vigyázok rá, amit kaptunk. És nem feltétlenül nekik adom vissza, ők megtehették, hogy támogattak, én most azoknak próbálok segíteni, akik olyan helyzetben vannak, mint én voltam.
Jani gyerekeinek is sikeresen átadta, amire a küzdelmes 12 év tanította. Fia gondolkodás nélkül mondja a leckét:
Azt tanultam tőle, hogy mindig tartsunk ki. És tudjunk megbocsátani, meg ne legyünk önzők.
