Belföld

Gyámság alatt álló férfival szerződött milliókra a Fővárosi Vízművek leányvállalata

A kisegítő iskolában hét osztályt végzett, számolni képtelen férfi azt állítja: nem fizették ki neki az elvégzett munkát. Édesanyjával az utcára kerülhetnek a tartozások miatt.

Egy gyámság alatt lévő, korlátozottan cselekvőképes férfival szerződött éveken át a Fővárosi Vízművek leányvállalata – írja az Index. A negyvenéves férfi egy betéti társaság ügyvezetője, a cég előző tulajdonosa tízmillió forintot ígért neki azért cserébe, hogy nevére veszi a céget. Igaz, a pénzt sosem kapta meg és nem is tudja, hogy mennyi tízmillió forint – egy kiló kenyér árát sem tudja megmondani, mégis milliós szerződéseket kötöttek vele. Az Index újságírójától azt kérte, hogy a Keletinél találkozzanak, máshová nem tud elmenni, mert eltéved.

A férfi 2004 óta édesanyja gyámsága alatt áll, önállóan érdemi ügyekben nem dönthet, szavazati joga sincs. A cég úgy került a nevére, hogy édesanyja tudtán kívül elvitte az iratait, de végül az édesanya maga írta alá hozzájárulását az átvételhez. Látszólag jól járt a pozícióval, a Fővárosi Vízművek leányvállalatától, a Duna-Kút Kft-től 9,6 millió forintos megbízást kapott kőműves munkákra. Azt mondta: a Duna-Kút ügyvezetője kifizetett készpénzben egymilliót, a többit későbbre ígérte, a pénz viszont nem jött meg, de újabb ajánlatot kapott azzal az ígérettel, hogy majd azzal együtt fizetik ki az előző munkát is.

A kisegítő iskolában hét osztályt elvégzett férfi azt mondta: a számlatömb és a pecsét a könyvelőjénél volt. Az ügyvédnél és az adóhivatalnál sem okozott gondot állapota. Pénzt ugyan nem kapott az elvégzett munkákért, de a munkásokat ki kellett fizetni. Anyja két nyírségi házának eladásából fedezték ennek költségét. Az édesanya azt mondta: „telebeszélte a fejemet, hát mit csinálhattam volna, odaadtam”.

A történet most ott tart, hogy a férfinak és édesanyjának 800 ezer forintos bérletidíj-tartozás miatt október elejéig el kell hagyniuk VIII. kerületi lakásukat. A céget már 2011-ben felszámolták tartozás miatt.

A Fővárosi Vízművek azt közölte: az ügyben volt belső vizsgálat és mindent rendben találtak. A leányvállalat vezetője pedig azt mondta: nem volt tudomása arról, hogy a férfi korlátozottan cselekvőképes, a bt. elvégezte a rábízott munkát és azt ki is fizették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik