Az egészségügy rendszerén belül a prioritások és a források meghatározása 25 éve várat magára, mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy csütörtöki budapesti konferencián. Szerinte a társadalmi konszenzus szükséges, mert ma mindenkinek, aki részt vesz az egészségügyi ellátásban, igaza van.
Zombor Gábor előadásában kifejtette, ki kell szabadítani az egészségügyet a politikai csapdából, konszenzust kell teremteni, ahol az alapvetések egyértelműek, és politikai konszenzus van abban, hogy az ellátórendszert így, vagy szűkebb formában, nagyobb ráfordítással tudja-e az állam biztosítani, és milyen együttműködési rendszereket kíván az állam a magánszférával vagy más rendszerekben kialakítani.
Az Egészségügy: együtt és/vagy külön? címmel, a Világgazdaság online által rendezett konferencián Zombor Gábor elismerte, hogy az Európai Unióban az egészségügyre fordított GDP-arányos költés még mindig Magyarországon a legalacsonyabb, az egészségügyi dolgozók bére az európai uniós átlag alatt van. A uniós forrásból megvalósult és még folyamatban lévő, 500 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztés pedig döntően olyan területeket érintett, ahol 30-40 éve semmilyen felújítási munka nem történt.
Zombor szerint a gyógyító-megelőző kassza 2010-ben 750 millió forint volt, most pedig megközelít az ezermilliárd forintot az ellátórendszerre fordított pénz.
Azt mondta, kiegyensúlyozott helyzetet teremtene, ha 200-300 milliárdot még “bele lehet tenni” a rendszerbe, azonban – ismerte el – arra nincs lehetőség, hogy jelentősen növeljék a közkiadásokra fordított forrásokat az egészségügyben.
Az államtitkár elismerte azt is, hogy az egészségügy évek óta a politika csapdájában van, politikai érdekek mentén történt az egészségügy megítélése, átalakítási kezdeményezése, sikere, kudarca. Ebből a csapdából azonban ki kell szabadítani az ágazatot – tette hozzá. Jelenleg “mindenki tudja, mit kell csinálni, de ennek olyan politikai kockázatai vannak, ami megfogja az egészet, és állandó, önbecsapási állapotban vagyunk” – fogalmazott Zombor Gábor.
Szerinte jó lenne egy hosszú távú megállapodást kötni az egészségügyben dolgozókkal, és kormányzati garanciával bemutatni, hogy ha most nem is tudják teljes egészében rendezni az ágazat helyzetét, de egy ötéves időtávot meg lehetne jelölni.
Azt mondta, az egészségügyben mindenkinek igaza van: igazuk van azoknak is, akiknek nem elég a forrás és igazuk van az ágazatban dolgozóknak is. Ez azonban nem magyar specialitás. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy a mindig példaként felhozott V4-ek közül Csehország is hasonló gondokkal küzd, ott is súlyos probléma az orvoselvándorlás, amire nem találják a megoldást. Említette Romániát is, ahol “tragikus a helyzet”, mert lassan nincs magyarul beszélő orvos a magyarlakta területeken.
