Posztapokaliptikus senkiföldje:
A világvége filmek sajátossága, hogy sajnos a világ megsemmisül bennük, és egyszerűen nincs kiút. A toposzba nehéz erőt verni, hiszen rendszerint az ilyen események meglétekor csupán egy röpke epizódot látunk hőseink életéből, és semmi sem oldódik meg hosszú távon. Lássunk rá példákat:
Az út (The Road): Egy apa és fia együtt szeli Amerika kies pusztaságát, a föld rohad és szétesik körülöttük, minden szürke, nincs energiaellátás, nincs étel, a túlélők akár egymást is megeszik. A két szereplő napról napra él, de azt is csak azért, mert szeretik egymást. Kicsit szívszaggató, kicsit szentimentális, de mégsem családi film.
Lételem (The Battery): Végülis a zombiapokalipszis is egyfajta pusztulásképzet, ebből a fajtából pedig Jeremy Gardner 2012-es remeke (amelyben ő alakítja az egyik főszereplőt is) igazán izgalmas, hiszen a két főhős abszolút átlagember, és kettejük szemszögéből mutatja be, hogyan próbálnak megirkózni a helyzettel. Nincs világmegmentés, van viszont kisköltségvetés, jó ötletek, és hemzsegő poénok. Nem ismered, de kéne!
Repülős:
Ez az az alzsáner, ami kedveltté tette a katasztrófafilmeket. Ma már annyi van ezekből, hogy Volgát lehet vele rekeszteni, ezért csak egy klasszikust és egy nem oly régi alkotást ajánlunk:
Airport: Ez az 1970-es alapmű volt az első igazi katasztrófafilm, ha ez a film nem létezne, maga a műfaj is máshogyan alakulhatott volna. Ebben a filmben gyakorlatilag van minden, ami miatt az ember fél repülőre ülni: fedélzeti bomba, hóvihar, magánéleti drámák, rosszullétek stb. Az Airport egyébként azon túl, hogy számos filmnek ágyazott meg, tíz Oscar-díjra is jelölték anno, bár csak egyet kapott meg. Ma is izgalmas.
A United 93-as (United 93): Ha az előzőnél azt írtam, hogy olyan dolgokról szól, ami miatt az ember fél a repüléstől, akkor ennél az alkotásnál még inkább igaz. Sajnos nem mondhatjuk, hogy fikció az egész, így még nyomasztóbb végignézni az egészet. A dokumentarista jegyekkel átitatott filmben a 2001. szeptember 11-én tragédiába fulladó gépeltérítés real time-ban, 90 percben bontakozik ki.
Épületes-szorulthelyes:
Ahogy a horrorfilmek, a jó katasztrófafilmek is igyekeznek kihasználni az ember zsigeri félelmeit, s ezek közé tartozik a bezártságérzet is. Ilyenből is van két példánk:
Daylight – Alagút a halálba (Daylight): Ebben a filmben is minden összjátszik a szereplők ellen, nem elég, hogy egy robbanást követően rengetegen ragadnak a New Yorkot New Jersey-vel összekötő alagútban és tűz van, a megroggyant szerkezet hasadékain szivárogni kezd a felettük hömpölygő Hudson folyó. Egy ember van,aki segíthet: Sylvester Stallone.
Élve eltemetve (Buried): Ryan Reynolds nem kimondottan drámai szerepeiről híres, de ebben a filmben csillogtat képességeiből valamennyit, bár nincs nehéz dolga, hiszen ha valaki egy pillanatra is elképzeli, milyen lehet, ha egy szűk koporsóban élve elföldelik, igen gyorsan átérzi a helyzetet. Reynolds az USA egyik iraki beszállítóját alakítva egyszer csak egy föld alatti dobozban ébred fel, egy öngyújtó és egy mobiltelefon társaságában, és nem tudja, hogyan került oda. Az idő és az oxigén fogy, a pulzus pedig növekszik. A nézőé is. Nyomasztó film.
Ami már a címében is:
Sajnos egyetlen olyan film van, ami ebbe a kategóriába belefér, és ez (kapaszkodj meg) a Katasztrófafilm.
Katasztrófafilm (Disaster Movie): Ennél ócskább, borzalmasabb paródiafilmet még nem láttál. Ennek a műfajnak is vannak klasszikusai – az összes Jerry Zucker, David Zucker film (Airplane!, Csupasz pisztoly, Top Secret), de még a Horrora akadva első része is vállalható -, viszont ez a film úgy katasztrófa, ahogy van. (A név kötelez?) Tök jók lennének az elmúlt évek katasztrófafilmjeiből és blockbustereiből átemelt utalások, ha legalább vicces lenne a film.
Kedvet kaptál? További katasztrófafilmek ITT.
