Belföld

„Torz, méltatlan és egyoldalú” az egyetemistákról kirajzolódó kép

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja szerint nem szabad a hallgatókról olyan képet festeni, ami szerint csak isznak, buliznak, trágár dalokat énekelnek.

Dezső Tamás állásfoglalásában a gólyatábori történésekről és a hallgatói önkormányzatok ügyéről írt. Szerinte nem szabad, hogy az egyetemisták úgy érezzék, hogy elveszítették az egyetemi vezetők bizalmát és azok gyanúsan méregetik őket. Nem szabad a sajtóban országosan akár több ezer, hallgatói önkormányzatban dolgozó diákot megsérteni, önbecsülésében megalázni, a közügyek gyakorlásába vetett hitében megingatni – írta a dékán. Szerinte nem szabad a hallgatókról a sajtóban sztereotípiákká kövesedő képet festeni, ami szerint csak isznak, buliznak, trágár nótákat énekelnek, korruptak, belterjesek és politikailag is befolyásoltak.

Dezső szerint a hallgatói önkormányzat az éves választásokon minden szinten megújul, tehát nem belterjes. Hangsúlyozta, hogy az universitas a hallgatók és az oktatók közössége, kölcsönös bizalomra van szükség közöttük. Úgy látja, hogy a sajtóban az egyetemistákról kialakult kép egyoldalú, torz és méltatlan.

A hallgatók és a hallgatói önkormányzati tisztviselők sem szentek, „de semmivel sem rosszabbak, mint bármelyikünk” – hangsúlyozta a dékán. „Elkövetnek hibákat, vétségeket, bizonyos bűnöket is, és mindenkinek el kell nyernie méltó és arányos büntetését” – fogalmazott.

Dezső szerint az ügyek vizsgálatával párhuzamosan a hallgatói önkormányzatoknak – ahogy a társadalom bármely más szegmensének – folyamatos öntisztuláson kell keresztülmenni, ahogy ez meg is történik.

Az ELTE rektora az intézmény két idei gólyatábora kapcsán indított kari szintű fegyelmi eljárásokat. A tanítóképző kar fonyódligeti rendezvényén megerőszakoltak egy lányt, a jogász gólyatáborban pedig trágár, obszcén dalokat énekeltettek. Az utóbbi miatt ezen a héten három hallgatót két félévre, egyet egy félévre tiltottak el tanulmányaik folytatásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik