A HÉV-végállomás mindkét oldala érdekes terület. Ha a fővárosból érkezünk, akkor jobb oldalt található a Városi Tömegközlekedési Múzeum, a bal oldalon pedig azok a szerelvények, amelyekből egyszer majd múzeumi darab lesz. Egyszer. Majd.
Önként és dalolva, lépésről lépésre
A sínek mellett Zsigmond Gáborral bukdácsolunk, ő a szentendrei múzeum vezetője, alkalmi idegenvezetőnk. Kicsit távolról indulunk, ha nem is Ádámtól és Évától, de 1966-tól, meg 1968-tól. ’66-ban nyitott újra a Közlekedési Múzeum a Városligetben, ’68-ban létrejött a BKV, ez a két intézmény vállalta azt, hogy a szerelvényeket megőrzik az utókornak. Papíron, mert abban az időben elég sok minden csak papíron létezett.
Kép: Berecz Valter / Hír24
1992-ben nyitotta meg a kapuit a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum. Itt már a tudatos megőrzésre törekedtek, de a BKV éves költségvetésének csak egy kis szelete jut arra, hogy a hosszú évtizedek óta a síneken veszteglő szerelvényeket felújíthassák. „Ez egy önként vállalt feladat, és ahogy látható, elég sok szerelvény áll még itt.” Körbenézünk, tényleg sok. Régebben, ha egy szerelvény kikerült a forgalomból, akkor ide hozták. Olyan ez, mint egy temető, egy tömegsír, amit a BKV elkezdett feltárni.
Milliók egy százéves alvázra
Nagyjából negyven jármű áll össze-vissza a síneken, van köztük százéves alváz is, rajta hatvanéves felépítménnyel, német gyártmány, amelyen 1944-ben még páncélos harci járművet szállítottak, és 1928-as, P XII-es típus is, ezt Győrben készítettek és már csak ez az egy van belőle. De mennyibe kerül a felújítás? Egy, a hatvanas években készült MIII–PIII-as típusú HÉV-nek, vagyis műtárgynak a teljes felújítása 90 millió forintba kerül. Műtárgy, ugyanis muzeális darabok között sétálgatunk, jogilag legalábbis. A „ne érintsd meg” felszólítás itt is megállja a helyét, mert ha mégis, akkor pereg a festék. De alkalmi kísérőnk szerint „olyan ez, mint egy Munkácsy-festmény”, a BKV dolgozói lelkesen újítják fel a szerelvényeket, egyszer majd elfogynak a kocsiszín melletti sínekről.
Nincs utánpótlás
Ha a ma még működő szerelvényeket egyszer nyugdíjazzák, azok nem kerülnek majd ide, egy rövid felújítás után egyből a múzeumba viszik őket. „Senkinek sem jó, ha itt áznak a kocsik, azzal a mi dolgunk is csak nehezebb” – mondja Zsigmond. A felújítás nehézségeire is kitérünk, mert nem csak „levakarom a festéket, egy kis csiszolópapír, jöhet az új festés” ez az egész, a nehézség ott jön, hogy ma már nincs olyan szakma, mint járműbútoros vagy épp címfestő, akik régen dolgoztak egy-egy szerelvényen.
A galéria végigpörgetése után biztos maradt legalább egy kérdés az olvasókban. Hogy néz majd ki mindez a felújítás után? A választ a szentendrei múzeum őrzi, sasszeműek pedig még a kocsiszín melletti sínekig is átláthatnak onnan a túloldalra, ahol a lepusztult szerelvények várakoznak.
